Költségvetési válság fenyeget, súlyos adóemelés terveit ismerte el az új francia miniszterelnök
Gazdaság

Költségvetési válság fenyeget, súlyos adóemelés terveit ismerte el az új francia miniszterelnök

Portfolio
Vagyonadó a szupergazdagokra, társasági adóemelés a nagyobb vállalatokra, és elhalasztott nyugdíjemelés – ezeket a terveket volt kénytelen elismerni tegnap éjjel az új francia miniszterelnök a France 2 televíziós csatornán. Michel Barnier ki is mondta, hogy népszerűtlen intézkedések jönnek, de muszáj felelősen cselekednie, mert különben olyan költségvetési válság jön, mint néhány éve Olaszországban volt, vagy Nagy-Britanniában.

"Vállalom a kockázatot, hogy népszerűtlen leszek, de felelősségteljes akarok lenni" – többek között így fogalmazott a Reuters összefoglalója szerint. Azt is megindokolta, hogy miért cselekszik így:

Ami engem nyomaszt, amitől félek, az egy olyan pénzügyi válság, mint ami Olaszországban történt néhány éve, mint ami Nagy-Britanniában.

Az már tegnap napközben kiderült, meg is írtuk, hogy vagyonadó jön a szupergazdagokra évi félmillió euró feletti bevétel esetén, de Barnier egy késő esti televíziós műsorban megerősítette a további megszorító jellegű lépéseket is. Így társasági adóemelés jön, de az csak az évi 1 milliárd eurót meghaladó forgalmú vállalatokra vonatkozik majd.

Azt is megerősítette, hogy a nyugdíjak inflációval összhangban tervezett emelését hat hónappal el akarja tolni, jövő év január 1-je helyett július 1-jére. A szupergazdagokra kivetendő adóból évi 2 milliárd eurós bevételt tervez a kormány jelzése szerint.

A szeptember elején hivatalba lépett Barnier-nak növekvő költségvetési válsággal kell szembenéznie. Az adóbevételek a vártnál gyengébbek, míg a kiadások meghaladják a tervezett szintet. Ez veszélyezteti Franciaország hitelességét mind a pénzügyi piacokon, ahol a hitelfelvételi költségek megemelkedtek.

Az új kormánynak nincs parlamenti többsége, ami megnehezítheti a költségvetés elfogadását. Barnier-nak napokon belül véglegesítenie kell a 2025-ös költségvetési tervezetet, és legkésőbb október közepéig át kell adnia azt a törvényhozóknak.

Az előző francia kormány azt tervezte, hogy 2027-ig szorítja le a GDP 3%-ára a francia deficitet, de Barnier korábbi jelzése szerint ez túl gyors tempó lenne, túl sok növekedési áldozattal, és ezért ezt a céldátumot 2 évvel ki akarja tolni 2029-ig.

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: EU

KonyhaKontrolling

Miért jó befektetés az ingatlan?

Akik régóta olvasnak, tudják, hogy az ingatlan nem a kedvenc befektetési formám. Nem csupán azért, mert fizikailag hozzáköt egy helyhez, hanem azért sem, mert nagyon kevesen tudják előre felmé

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2024 - Győr
2024. október 9.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
2024. október 8.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
budapest economic forum portfolio konferenciák