Kiszivárgott: hiánypótló szolgáltatóként kaphatnak szerepet az állami egészségügyben a magáncégek
Gazdaság

Kiszivárgott: hiánypótló szolgáltatóként kaphatnak szerepet az állami egészségügyben a magáncégek

Portfolio
A közfinanszírozott egészségügyi ellátásban kaphatnak több szerepet a magánszolgáltatók - olvasható ki egy, a Népszava birtokába került jogszabálytervezetből.

A javaslat a közfinanszírozott szolgáltatók közé beemel egy új kategóriát, amit úgy neveznek:

hiánypótló állami szolgáltatást nyújtó magántulajdonú egészségügyi szolgáltató.

Ezektől a profitorientált vállalkozásoktól a cikk szerint elvárják, hogy olyan szolgáltatást nyújtsanak a nagyközönségnek, amire – például szakemberhiány miatt – nem képes az állam.

A társadalmi egyeztetésen lévő tervezetből nem derül ki, hogy pontosan milyen feltételek mellett kell a magánszektornak ellátnia az állami finanszírozással oda kerülő pácienseket. A lap név nélkül megszólaltatott szakértőket, egyikük szerint a betegek ennek nyomán vihetik majd a járulékukat a magánszereplőkhöz, azonban ha a közfinanszírozott összeg nem áll helyre, akkor a magáncégek kénytelenek lesznek kiegészítő díjat kérni a betegektől. A lap szerint van olyan állami intézmény, ahol félházzal működnek a sebészetek, képesek lennének többet is operálni, ha az állam értékén és havi kvóta-korlátozás nélkül kifizetné a műtétes ellátás árát. 

Ha a jogszabálytervezet megvalósul, akkor az a korábban az egészségügyi államtitkár által belengetett szektorsemlegesség térnyerése, illetve előszobája lehet. A szeptember 26-i Private Health Forum 2024 című konferenciánkon szintén hangsúlyos témaként szerepelt ez a kérdés, a magánszolgáltatók esetleges bevonása az állami ellátásokba. Szakértők ugyanakkor arra mutattak rá, hogy a szektorsemleges finanszírozás bevezetése előtt az állami egészségügy teljes finanszírozását helyre kellene állítani. Ha bizonyos előfeltételek nélkül valósul meg ez a tervezet, akkor az azzal a veszéllyel jár, hogy az állami rendszerből a magánellátásba csatornáz át forrásokat a kormányzat.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2024 - Győr
2024. október 9.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
2024. október 8.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
budapest economic forum portfolio konferenciák