Ezek a témák a Portfolio gazdasági csúcskonferenciáján is szóba kerülhetnek majd, amelyre itt tudsz jelentkezni.
Véget ért a kormányinfó
A mai esemény kifejezetten rövid volt, már véget is ért a különleges helyszínen tartott kormányinfó.
Kommentálta a 400-as eurót is Gulyás
Van-e a kormánynak bármi eszköze, hogy stabilizálja a forintot – hangzott a kérdés. Gulyás szerint az árfolyam és a kamat a jegybank ügye, ráadásul most egyértelmű, hogy külgazdasági okai vannak a forint gyengülésének, most épp a közel-keleti háború. Az nem jó, ha túl nagy a volatilitása a forintárfolyamnak, de a kormánynak nincs árfolyamcélja – mondta a miniszter.
Ezzel indokolta Gulyás a hiánycél emelését
Technikai döntés született, amikor a hiánycélt megemelte a kormány, ugyanis a kormány nem összesgzerűen, hanem a GDP-arányában határozza meg a kormány a célt, a 4,5%-os célt pedig teljesíthetőnek látja a kormány – válaszolta Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy miért emelte meg több százmilliárd forinttal a hiánycélt a kormány idén.
Orbán Balázs nem mond le
Gulyás Gergely azt mondta, hogy Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója és az is marad.
Mindezt Orbán Balázs, az ukrajnai háborúról és 1956-ról mondott szavai kapcsán mondta a miniszter.
Szavazhatnak a román és bolgár schengeni csatlakozásról
Magyarország támogatja Románia és Bulgária schengeni csatlakozását. A magyar elnökség szavazásra fogja bocsátani ezt a kérdést, de ennek feltétele, hogy Ausztria és Hollandia ne éljenek vétójogukkal.
Jöhet egy versenyképességi paktum
Gulyás szerint Magyarország a blokkosodásnak kárvallottja. Ez jellemzi a globális gazdaságot és nincs hatékony együttműködés az európai államok között sem.
A globális kapcsolatokat főként az USA próbálja korlátozni.
Az unió versenyképességének javítására sok javaslat van és arra is van esély, hogy
elfogadjanak egy versenyképességi paktumot még a magyar elnökség alatt
- mondta a miniszter.
Mindenki regisztráljon, aki Libanonban van!
Jelenleg még kereskedelmi járatokon is el lehet hagyni az országot. A miniszter nem javasolja, hogy magyar állampolgár ott maradjon az országban.
Budapesti ügyek
Kizárt, hogy Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergely mellett alpolgármester legyen - mondta Gulyás Gergely azzal kapcsolatban, hogy ha a főispánnak kell majd főpolgármester-helyettest jelölnie (mert Karácsony Gergely nem fog), támogatná-e a Fidesz korábbi jelöltjét.
Reális, hogy ezer euró lesz a minimálbér 2028-ra
Reális az 1000 eurós minimálbér 2028-ra - mondta kérdésre válaszolva Gulyás Gergely. Korábban Nagy Márton is beszélt erről az összegről.
Gulyás Gergely gratulált a Szabadságpártnak
Gulyás Gergely gratulált az osztrák választáson győztes Szabadságpártnak (FPÖ).
A mindenkori osztrák kormány szövetségese a magyarnak és bízik a további jó együttműködésben.
Elindult a digitális állampolgárság program
Elindult a digitális állampolgárság program, az alkalmazást 176 ezren letöltötték, de az év végére a 400 ezer letöltés a cél - mondta Vitályos Eszter.
Három fő célja van a kormánynak
A kormány
- a lakhatás biztosítását,
- a bérnövekedést
- és a kkv-t méretnövelését tűzte ki célul.
A lakhatás főként a fiatalok számára ütközik nehézségbe, ezért kollégiumokat építenek, illetve bővítik a férőhelyeket de felülvizsgálják az Airbnb-szabályokat is.
A bérekkel kapcsolatban az a cél, hogy több éves megállapodások szülessenek, emelkedjen a minimálbér és az átlagbér is.
A kkv-k számára kidolgoznak egy programot pár héten belül. Ez a költségvetési törvény része lesz, amelyet november elején szeretnének benyújtani - tette hozzá Gulyás Gergely.
A kereskedelmi hidegháború veszélyes
A legfontosabb téma, amely elhangzott az ülésen az a magyar gazdaság felpörgetésének ügye - mondta Gulyás Gergely. Az új helyzet, új válaszokat kíván a világgazdaságban - utalt Orbán Viktor korábbi szavaira.
A kereskedelmi hidegháború veszélyes, mert Magyarországot elzárja az exportpiacoktól.
A cél, hogy a gazdaság 3-6 százalék között növekedjen. Ha ez sikerül, akkor az jó hatással lesz többek között a fizetésekre is.
Geszten ülésezik a kormány
A kormány kedd este óta ülésezik Geszten.
Vitályos Eszter a helyi fejlesztésekről beszél. Új iskola, óvoda, tornaterem épült és megújult a templom is.
Kezdődik a kormányinfó
Némi technikai probléma adódott az elején, ugyanis sokan nem hallják Gulyás Gergely mikrofonját.
Hamarosan érkeznek a kormány bejelentései
A helyszín annak fényében azonban nem szokatlan, hogy szintén ezen a helyszínen kedd este kezdődött két napos kormányülés. A kétnapos ülésen a miniszterek a kormány őszi feladattervéről és a gazdasági semlegesség programjáról tárgyalnak.
Az ülés napirendi pontjai között szerepel
- a munkáshitel,
- a magyar kisvállalkozások tőkejuttatása,
- a gyerekek után járó adókedvezmények megduplázása
- és a 13. havi nyugdíj állandósítása is.
Emellett pedig a kormány nemzetbiztonsági kabinetje is összeült Orbán Viktor vezetésével.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Bruzák Noémi