A fél világon szinte ingyenessé válik a
Gazdaság

A fél világon szinte ingyenessé válik a "csodagyógyszer", a kritikusok azonban aggasztó problémákra figyelmeztetnek

Portfolio
A Gilead Sciences bejelentette, hogy 120 alacsony és közepes jövedelmű országban elérhetővé teszi a lenakapavir nevű HIV-megelőző gyógyszer olcsóbb változatát. Az évente kétszer, injekció formájában adott készítmény komoly eredményeket mutatott a HIV megelőzésében klinikai vizsgálatok során, azonban a magasan fertőzött országok egy része nem került fel a listára - írta a The Guardian.

A Gilead Sciences bejelentette, megállapodást kötött a lenacapavir gyógyszer gyártásáról és értékesítéséről hat gyógyszergyártó céggel is. Emellett a Gilead vállalta, hogy saját gyártásával is segíti az ellátást, amíg beindul a tömeggyártás. A cég 18 magas HIV-fertőzöttségű országban, köztük Botswanában, Dél-Afrikában és Thaiföldön helyezi előtérbe a regisztrációt.

Összesen azonban 120, „erősen fertőzött, korlátozott erőforrásokkal rendelkező” országban fogják értékesíteni a terméket.

Egyesek azonban bírálják a megállapodást, mert „elhagy” sok olyan országot, ahol magas a HIV-fertőzöttség mértéke, különösen Latin-Amerikában. Emellett a pontos árképzés átláthatóságát is sürgették.

Az évente kétszer, injekció formájában adott készítmény komoly eredményeket mutatott a HIV megelőzésében klinikai vizsgálatok során. Megállította a fertőzést egy dél-afrikai és ugandai lányok és nők bevonásával végzett kísérletben, egy másik, férfiakon végzett kísérlet során pedig szinte teljes védelmet kínált.

A Gilead-ra komoly nyomás helyeződött az elmúlt időszakban, hiszen az első, engedélyezett készítményét (Sunleca néven) több, mint 42 ezer dollárért árulják az Egyesült Államokban, míg a kutatók szerint akár 40 dolláros ár mellett is nyereségesen lehetne előállítani.

Az engedélybe bevont országok látszólag nagy száma mögött a Gilead nagyrészt elhagyja a felső- illetve közepes jövedelmű országokat, ahol a legmagasabb az új fertőzések száma, és szinte egész Latin-Amerika kimarad

- jelentette ki dr. Mohga Kamal-Yanni, a People's Medicines Alliance szakpolitikai társvezetője.

Winnie Byanyima, az UNAids ügyvezető igazgatója elmondta:

A lenacapavir, amely évente csak két injekciót igényel, megváltoztathatná az emberi életet - ha mindenki, aki részesülne belőle, hozzáférhetne.

Byanyima figyelmeztetett, hogy az új fertőzések 41%-a a felső- és közepes jövedelmű országokban történik, és ezek kizárása az engedélyekből "mélyen aggasztó".

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Unit linked biztosítás költségei

Már nagyon sok éve nem írtam a unit linked biztosításokról (ide tartoznak a nyugdíjbiztosítások is), pedig lehet, hogy kellett volna. Hogy miért nem kötünk unit linked biztosítást, arra egy s

MNB Intézet

SZJA 1% - mire ad a magyar?

A személyi jövedelemadó 1+1 százalékát egy 1996-os törvény értelmében van lehetőség felajánlani. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy állampolgár közvetlenül \"beleszóljon\" az állami k

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
állampapír parlament budapest