Összefogott a nyári reptéri káosz megismétlődésének elkerülésére is a HungaroControl és Budapest Airport
Gazdaság

Összefogott a nyári reptéri káosz megismétlődésének elkerülésére is a HungaroControl és Budapest Airport

MTI
Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl Zrt. és Budapest Airport Zrt. kedden Budapesten, amely azt is célozza, hogy a nyáron kialakult reptéri káosz ne ismétlődhessen meg a jövő nyári szezonban. A megállapodásban 18 témát rögzítettek a felek, amelyek a légiutasok kényelmét, zökkenőmentes kiszolgálását tartják szem előtt.

Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, a Budapest Airport Zrt. igazgatóságának elnöke az aláírási ünnepségen hangsúlyozta: a két társaság stratégiai jelentőségű együttműködést kötött, amely oda vezet, hogy a légi közlekedésben magasabb szintű utasélményt, ügyfélkiszolgálást tudnak biztosítani. Úgy fogalmazott, a magyar aviatikában új korszak kezdődik, közös stratégia mentén fog együttműködni a HungaroControl Zrt. és a Budapest Airport Zrt.

Kiemelte: a két vállalat különálló marad, ugyanakkor az aviatikára vonatkozó főbb stratégiai döntéseiket, irányokat egészséges, szinergiákat kiaknázó módon egyeztetik.

A két vállalat mindenben együtt fog működni azért, hogy az idei nyarat jellemző méltatlan állapotok ne alakulhassanak ki még egyszer a légi közlekedésben

– rögzítette Lóga.

Megjegyezte: pozitívan értékelték a légitársaságok részéről az idén júliusban, augusztusban hozott lépéseket, amelyek elősegítik, hogy 2025-ben kiegyensúlyozott, sikeres nyári szezont bonyolítsanak. Az együttműködés az állami reptérvásárlás után felgyorsult azzal is, hogy a HungaroControl Zrt. a Nemzetgazdasági Minisztérium portfóliójába került.

Turi Ferenc, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója ismertette: a megállapodásban 18 szakmai kérdést fogalmaztak meg, minden esetben a légiutasok kényelmét, zökkenőmentes kiszolgálását tartják szem előtt. Mindent megtesznek azért, hogy a 2025. évi nyári szezon zökkenőmentes legyen - jelentette ki.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Lakatos Péter

MNB Intézet

SZJA 1% - mire ad a magyar?

A személyi jövedelemadó 1+1 százalékát egy 1996-os törvény értelmében van lehetőség felajánlani. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy állampolgár közvetlenül \"beleszóljon\" az állami k

Holdblog

Nagyobb biztonságban élünk, mint valaha

Egykoron a világ egyik legveszélyesebb helye volt Venezuela, mára viszont az országot kirabló rezsim voltaképp biztonságossá tette. De nemcsak Venezuela, hanem az egész világ biztonságosabb,...

Kasza Elliott-tal

Franklin Resources Inc. - elemzés

Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Ez is érdekelhet
326 felett ragadt a forint délutánra is