Népvándorlás indulhat a munkaerőpiacon: az alkalmazottak közel fele még idén felmondana
Gazdaság

Népvándorlás indulhat a munkaerőpiacon: az alkalmazottak közel fele még idén felmondana

Portfolio
A KPMG elemzése szerint a globális munkaerő 40 százaléka fontolgatja azt, hogy idén elhagyja munkahelyét, a vezérigazgatók 71 százaléka pedig egyetért azzal, hogy a tehetségek megtartása kihívást jelent. Ebben a piaci helyzetben a HR-csapatoknak két fontos feladata van: megtalálni a cégen belül értékes, de hezitáló munkatársakat, és a szervezetben maradásra ösztönözni őket, illetve hatékonyan toborozni további tehetségeket. Egyértelmű, hogy a szervezetek stratégiájában az AI alapmodellek fontos szerepet fognak játszani a következő 3-5 évben.
Jön a HR (R)evolution konferencia, a munkaerőpiaccal és a meghatározó HR-trendekkel foglalkozó eseményünk november 13-án. Hatékonyságnövelés, külföldi munkavállalók és a legfontosabb HR-folyamatokat érintő változások. Részletek a linken.

A munkavállalók már jó ideje nem csak a fizetést nézik munkahelyük kiválasztásánál. Fontos szempont lett például a fentarthatósági értékek képviselete vagy a munka és magánélet egyensúlya. A dolgozók szeretnék megbecsülve, biztonságban érezni magukat, és igénylik a fejlődés lehetőségét, az elismerést, a kellemes munkakörnyezetet. Az emberi erőforrásokkal kapcsolatos kihívások miatt a KPMG kutatása szerint a humánerőforrás vezetők 61 százaléka változtat a munkavállalói értékajánlaton - áll a cég közleményében.

Erre szükségük is lesz, mert az elemzés szerint a globális munkaerő 40 százaléka fontolgatja azt, hogy idén elhagyja munkahelyét, a vezérigazgatók 71 százaléka pedig egyetért azzal, hogy a tehetségek megtartása kihívást jelent. Ebben a piaci helyzetben a HR-csapatoknak két fontos feladata van: megtalálni a cégen belül értékes, de hezitáló munkatársakat, és a szervezetben maradásra ösztönözni őket, illetve hatékonyan toborozni további tehetségeket. A KPMG szerint a

HR-funkcióknak alkalmazkodniuk kell, és a generatív AI-t is segítségül kell hívniuk, hogy megőrizzék a cég üzleti teljesítményeit és pozícióit a piacon.

Egyértelmű, hogy a szervezetek stratégiájában az AI alapmodellek fontos szerepet játszanak majd a következő 3-5 évben, ezzel a globális vezetők 98 százaléka egyetért.

A mesterséges intelligencia komoly segítség lehet például az önéletrajzok átválogatásában, a legjobb jelöltek kiválasztásában, de még akár az olyan egyszerű, de időigényes feladatokban is, mint az egyénre szabott válasz e-mailek generálása

– állítja Halász Erika, a KPMG Stratégiai és Működés fejlesztési üzleti tanácsadási terület vezetője.

A gépi tanulás révén a korábbi adatok alapján pontosabb előrejelzések készülhetnek az alkalmazottak várható lemorzsolódásáról vagy teljesítményéről, mint eddig bármikor. A generatív AI segít válaszokat adni a munkavállalók gyakori kérdéseire, de akár a munkaköri leírások elkészítésében is.

Utánfutók, Gyakorlók és Úttörők

A felmérés szerint a humánerőforrás igazgatók 60 százaléka a következő két-három évben megváltoztatja a HR működési modelljét és a szervezetek 53 százaléka új analitikai platformokba fektet be a HR-funkcióikon belül.

A vállalatok természetesen különböző fejlettségi szakaszban vannak az említett kihívások kezelése terén. A KPMG három típust különböztet meg: az Utánfutókat, a Gyakorlókat és az Úttörőket.

Az Utánfutók esetében a felsővezetés még nem igazán hallotta meg az idők szavát, a felhőalapú technológiát rosszul vezették be, és a folyamatokat nem szabványosították az egész vállalaton belül. A toborzási, tehetségkutatási funkciók adminisztratív jellegűek, kevés hozzáadott értékkel. A HR és a munkavállalók között valószínűleg sok manuális interakció zajlik, nagyon egyszerű HR-adatokkal és jelentésekkel. Mindez leginkább a kormányzati, illetve közszférára, biztosítási brókerekre, kis építési társaságokra, kisvállalkozásokra jellemző.

A Gyakorlóknál már sikeresen bevezették a felhőalapú technológiát, széles körben összehangolt, szabványosított folyamatokkal dolgoznak. Kialakultak olyan jól finanszírozott és hatékony talent támogató csoportok, amelyek innovációval egészítik ki a technikai segítségnyújtást, az értékelést és egyebeket. A vezetők számára fontos az emberi erőforrásokkal kapcsolatos menetrend és a toborzási funkció kapcsolódik a szélesebb körű szervezeti stratégiához. Hatékony szolgáltatásmenedzsment működik, jó operatív jelentéstételi lehetőséggel. A Gyakorlók között megtalálhatók multinacionális vállalatok, nagy pénzügyi szolgáltató cégek és bankok is.

Az Úttörőknél már az összes back office folyamat szabványosított és egyetlen helyen keresztül elérhető, a központosított GBS (Globális üzleti szolgáltatások) funkció reagál az üzleti igényekre. A HR és egyéb vállalati funkciók egy jövőkép és egy stratégia alapján, zökkenőmentesen működnek együtt. Ezt a szakaszt jellemzően az IT/GBS vezeti, és a HR hatáskörén kívül esik, mivel a szolgáltatásokat egy központosított támogatási funkció révén kell biztosítani.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Haldoklik a kínai vállalkozó szellem

\"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni.\" Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial... The post

Holdblog

Nagyobb biztonságban élünk, mint valaha

Egykoron a világ egyik legveszélyesebb helye volt Venezuela, mára viszont az országot kirabló rezsim voltaképp biztonságossá tette. De nemcsak Venezuela, hanem az egész világ biztonságosabb,...

Kasza Elliott-tal

Franklin Resources Inc. - elemzés

Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn

RSM Blog

EPR vagy KVDT termékdíj?

Egy évvel ezelőtt a vállalatok még csak ízlelgették az EPR és a MOHU rövidítést, és mindenki próbálta megfejteni, hogy milyen tennivalója lesz a kiterjesztett gyártói felelősség körében

KonyhaKontrolling

Ki tart szolgasorban?

Internetes fórumok böngészése során gyakran találkozom azzal a problémával, hogy valaki nem tud felmondani a munkahelyén. Vagy még rosszabb, nem mer ellentmondani a vezetőnek, még akkor sem, ha

GDPR

Hogyan fejleszd a mobil appodat?

A francia adatvédelmi hatóság (CNIL) mobilalkalmazások fejlesztésére vonatkozó útmutatót tett közzé azzal a céllal, hogy elősegítse az adatvédelmi szabályoknak megfelelő alkalmazásfejlesz

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Összeomlik idén a polar vortex? - Megszólaltak a kutatók, kiderült, milyen tél várhat ránk
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
járműipar