Brutális dugók jöhetnek Budapest egyik legfontosabb csomópontjánál
Gazdaság

Brutális dugók jöhetnek Budapest egyik legfontosabb csomópontjánál

Portfolio
Kedden megkezdődnek a burkolatfelújítási munkák, és legalább két hétig tartanak az M0-M7-es csomópontnál, ami jelentős forgalmi változásokat eredményezhet a környéken.

A felújítás az M5-ös autópálya irányából az M7-es, Balaton felé vezető szakaszt érinti, és a Magyar Közút Zrt. tájékoztatása szerint több lépésben valósul meg.

A munkálatok várhatóan október 15-ig tartanak, és sávlezárásokra is számítani kell.

Az első ütemben, október 1-6. között, az M0-s autópályáról az M7-es Balaton felé vezető ág belső sávját zárják le. Ezt követően, október 7-15. között a külső sávot is lezárják. Mindkét időszakban csak egy sávon lehet haladni, ami jelentős forgalmi lassulást okozhat.

A felújítással összefüggésben az M7-es autópályán is sávszűkítések várhatóak az érintett szakaszon, azonban a felhajtás a sztrádára továbbra is biztosított lesz. A közlekedők figyelmét arra kérik, hogy tervezzenek előre, és számítsanak a forgalmi nehézségekre a munkálatok ideje alatt.

Címlapkép forrása: Shutterstock

Kiszámoló

Kisállat biztosítások

A nyulunknak rossz hétvégéje volt, állatorvoshoz kellett vinni mindkét napon. Még 130 ezer forintot sem kellett kifizetnem, miközben a legnagyobb dolog, ami csináltak vele, az a röntgen volt. (Ism

Holdblog

Haldoklik a kínai vállalkozó szellem

\"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni.\" Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial... The post

Holdblog

Nagyobb biztonságban élünk, mint valaha

Egykoron a világ egyik legveszélyesebb helye volt Venezuela, mára viszont az országot kirabló rezsim voltaképp biztonságossá tette. De nemcsak Venezuela, hanem az egész világ biztonságosabb,...

Kasza Elliott-tal

Franklin Resources Inc. - elemzés

Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn

RSM Blog

EPR vagy KVDT termékdíj?

Egy évvel ezelőtt a vállalatok még csak ízlelgették az EPR és a MOHU rövidítést, és mindenki próbálta megfejteni, hogy milyen tennivalója lesz a kiterjesztett gyártói felelősség körében

KonyhaKontrolling

Ki tart szolgasorban?

Internetes fórumok böngészése során gyakran találkozom azzal a problémával, hogy valaki nem tud felmondani a munkahelyén. Vagy még rosszabb, nem mer ellentmondani a vezetőnek, még akkor sem, ha

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, messziről bűzlik a végeredmény
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
dugó torlódás