Az olajtermelés csökkentéséről beszélt az orosz miniszterelnök-helyettes
Gazdaság

Az olajtermelés csökkentéséről beszélt az orosz miniszterelnök-helyettes

Portfolio
Az OPEC+ országok "előrelátó" lépéseket tesznek az olajpiacon, hogy biztosítsák a jövőbeni stabil ellátást - a TASZSZ hírügynökség hétfői jelentése szerint így fogalmazott Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes, aki kiemelte a kitermelés csökkentésének stratégiai fontosságát.

Novak kiemelte, hogy a jelenlegi olajár megfelelő mind a termelők, mind a fogyasztók számára.

A hordónkénti 80 dolláros körüli olajár kiegyensúlyozott, és kielégíti a fogyasztók és a termelők igényeit

- mondta az orosz politikus.

Az orosz miniszterelnök-helyettes azt is jelezte, hogy országuk nyitott az OPEC+ együttműködés hosszú távú folytatására. Novak szerint

Oroszország nem zárja ki az olajkitermelési megállapodás 2025 utáni meghosszabbítását,

amennyiben a piaci körülmények ezt indokolttá teszik.

Mint ismert, az OPEC+ csoport nyolc tagállama szeptember elején úgy döntött, hogy két hónappal, november végéig meghosszabbítja az önkéntes termeléscsökkentést. A kartell röviddel ezután lefelé módosította a keresleti előrejelzését, ezt követően nagyot esett a Brent ára.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Forrás: Reuters

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

EPR vagy KVDT termékdíj?

Egy évvel ezelőtt a vállalatok még csak ízlelgették az EPR és a MOHU rövidítést, és mindenki próbálta megfejteni, hogy milyen tennivalója lesz a kiterjesztett gyártói felelősség körében

Holdblog

Haldoklik a kínai vállalkozó szellem

\"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni.\" Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial... The post

Holdblog

Nagyobb biztonságban élünk, mint valaha

Egykoron a világ egyik legveszélyesebb helye volt Venezuela, mára viszont az országot kirabló rezsim voltaképp biztonságossá tette. De nemcsak Venezuela, hanem az egész világ biztonságosabb,...

Kasza Elliott-tal

Franklin Resources Inc. - elemzés

Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn

KonyhaKontrolling

Ki tart szolgasorban?

Internetes fórumok böngészése során gyakran találkozom azzal a problémával, hogy valaki nem tud felmondani a munkahelyén. Vagy még rosszabb, nem mer ellentmondani a vezetőnek, még akkor sem, ha

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, messziről bűzlik a végeredmény
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet