A főszezon végére  a belföldi turizmus is magára talált
Gazdaság

A főszezon végére a belföldi turizmus is magára talált

Portfolio
Augusztusban hajszál híján 7 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai és a külföldi utazók a magyarországi szálláshelyeken, 3,6%-kal többet, mint egy évvel korábban. A nyár utolsó hónapjában a külföldiek forgalma 3,5%-kal, a belföldieké 3,7%-kal volt magasabb a tavaly augusztusinál. Utóbbi annak fényében különösen jó hír, hogy a június-július időszak éves alapon még enyhe visszaesést hozott.

A turizmus (kissé zavaros) trendjeiből kirajzoló nagy kép így rajzolható fel: A Covid-válság okozta nagy visszaesésből a belföldi turizmus állt fel gyorsabban, 2022-ben el is érte a 2019-es csúcsát, ezután azonban a recesszió, a reálbércsökkenés enyhén süllyedő pályára tette a hazai forgalmat. Az elmúlt egy év stagnálást hozott, de már vannak jelei az óvatos emelkedésnek, például az, hogy a nyári hónapok összességében 0,8%-os növekedést mutatnak. A külföldi turizmus nagyobbat esett a koronavírus-válságban, ezt 2022-ig gyorsabb, majd onnantól lassabb tempóban kezdte ledolgozni, de még nem érte el a 2019-es csúcsát.

Az ábra nem mutatja az összes turisztikai szálláshely forgalmát, mivel erre összehasonlítható adataink csak 2021--től állnak rendelkezésre. A kereskedelmi szálláshelyek (hotelek, panziók stb.) idősorra megítélésünk szerint így is jól kifejezi az idegenforgalom főbb trendjeit.

A 2021 óta rendelkezésre álló idősor alapján a turisztikai főszezon évről évre több vendégéjszakát jelent. Ám az idei az első olyan év, amikor ehhez minimálisan a belföldi turizmus is hozzá tudott járulni, előtte kizárólag a külföldi idegenforgalom helyreállása javította a képet.

turizm2

Az ökölszabály szerint a fővárosi turizmust elsősorban a külföldiek, a vidéki idegenforgalmat a belföldiek utazási kedve befolyásolja sokkal erősebben. A fentiek alapján nem meglepő, hogy augusztusban a külföldiek budapesti vendégéjszakái növekedtek a leginkább (éves alapon 9%-kal). Ettől nem sokkal maradt azonban el a magyarok fővárosi aktivitásnövekedése (4%). A vidéki szállásokon sokkal szerényebb forgalomnövekedés volt tapasztalható, belföldi vendégek esetén 4%, a külföldieké minimálisan (-1%) még csökkent is.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Haldoklik a kínai vállalkozó szellem

\"Az egész iparág a szemünk láttára halt meg. A vállalkozói szellem halott. Nagyon szomorú látni.\" Ezt a mondatot egy pekingi gazdasági-politikai tisztségviselő mondta a Financial... The post

Holdblog

Nagyobb biztonságban élünk, mint valaha

Egykoron a világ egyik legveszélyesebb helye volt Venezuela, mára viszont az országot kirabló rezsim voltaképp biztonságossá tette. De nemcsak Venezuela, hanem az egész világ biztonságosabb,...

Kasza Elliott-tal

Franklin Resources Inc. - elemzés

Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre haszn

RSM Blog

EPR vagy KVDT termékdíj?

Egy évvel ezelőtt a vállalatok még csak ízlelgették az EPR és a MOHU rövidítést, és mindenki próbálta megfejteni, hogy milyen tennivalója lesz a kiterjesztett gyártói felelősség körében

KonyhaKontrolling

Ki tart szolgasorban?

Internetes fórumok böngészése során gyakran találkozom azzal a problémával, hogy valaki nem tud felmondani a munkahelyén. Vagy még rosszabb, nem mer ellentmondani a vezetőnek, még akkor sem, ha

GDPR

Hogyan fejleszd a mobil appodat?

A francia adatvédelmi hatóság (CNIL) mobilalkalmazások fejlesztésére vonatkozó útmutatót tett közzé azzal a céllal, hogy elősegítse az adatvédelmi szabályoknak megfelelő alkalmazásfejlesz

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Összeomlik idén a polar vortex? - Megszólaltak a kutatók, kiderült, milyen tél várhat ránk
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
járműipar