Az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) vállalásai között a nyugdíjrendszer módosítása is szerepel, amelyet 2025. március 31-éig kell törvénybe foglalni. A nyugdíjreform kérdése a 9 komponensből álló terv első komponense (Demográfia és köznevelés) utolsó, 9. pontjában, nem éppen túlhangsúlyozott helyen szerepel. (Az RRF tétje egyébként 5,8 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás és 3,9 milliárd euró kedvezményes hitel megnyitása Magyarország részére.)
Az RRF szerint "a magyar nyugdíjrendszer felülvizsgálatának célja, hogy szakpolitikai választ nyújtson a nyugdíjrendszer megfelelősége és költségvetési fenntarthatósága vonatkozásában jelentkező kihívásokra. A nyugdíjrendszer felülvizsgálatára irányuló intézkedésekkel megvalósul a megfelelőség és a költségvetés fenntarthatóságnak javítása a népesség idősödésével jellemezhető környezetben, valamint a jövedelmi egyenlőtlenségek úgy csökkennek, hogy a biztosítási elv a nyugdíjjogosultság kedvezményezettjei tekintetében továbbra is érvényesül."
Magyarország a nyugdíjrendszer felülvizsgálatára irányuló intézkedéseket, és a megfelelőség mellett a költségvetés fenntarthatóságának javítását eredetileg az alábbi három szakaszban tervezte megvalósítani:
1. A magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságának javítása. Független nemzetközi szakértői jelentés a magyar nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósági kihívásainak kezelését célzó szakpolitikai lehetőségekről
A nyugdíjrendszer esetleges módosítása és a változások ütemezése kizárólag a szerzett jogok és jogos várakozások tiszteletben tartása mellett történhet. A felülvizsgálat eredményeképpen elkészült szakértői jelentést nyilvánosan közzé kell tenni. A független nemzetközi szakértői jelentés elkészítésének határideje 2023. december 31. A jelentést az OECD szakértői elkészítették, de a jelentés hazai nyilvánosságra hozatala a mai napig sem történt még meg.
2. A nyugdíjrendszer fenntarthatóságának javítása. A nyugdíjrendszer módosítására vonatkozó szakpolitikai javaslat elkészítése
A jelentésben javasolt reformlehetőségekról a társadalmi egyeztetést 2024. június 30-áig kellett volna lebonyolítani, de sem addig, sem a mai napig ez nem történt meg.
3. A nyugdíjrendszer fenntarthatóságának javítása – A nyugdíjrendszert módosító jogszabály hatályba lépése 2025. március 31-én.
Az OECD honlapjára viszont kikerült az a szakértői jelentés, amelyet a magyar kormányzat felkérésére egy lehetséges nyugdíjreform előkészítő anyagaként állítottak össze. Feltehetően ez az a jelentés, amely a kormányzat által 2025. március 31-i határidővel bevezetni vállalt nyugdíjreform nemzetközi szakértői szinten kívánatosnak talált lépéseit mutatja be, e teintetben azért indokolt a feltételes mód használata, mert a jelentést a kormányzat nem tette közzé és nem kezdeményezte az erről szóló társadalmi egyeztetést, noha annak a magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv (RRF) szerint már idén június végéig be is kellett volna fejeződnie.
Természetesen a nyugdíjreform tényleges bevezetésére vállalt határidőig még hat hónap rendelkezésre áll az intézkedéscsomag kidolgozásához és a nyugdíjtörvénybe illesztéséhez, persze csak akkor, ha a kormányzat még komolyan gondolja RRF alapján lehívható EU-támogatások (vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes hitel) igénybe vételét.
A tanulmány természetesen hivatkozik a magyar kormányzati vállalásra, hiszen első mondatában leszögezi: "Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve tartalmaz egy reform ütemtervet a magyar nyugdíjrendszer közép és hosszú távú fenntarthatóságának javítására, az alacsonyabb jövedelmű nyugdíjasok jogosultságainak növelésére." A jelentés készítői szerint "a nyugdíjreform kidolgozásának támogatása érdekében a magyar kormány kérésére ez a jelentés felméri a jelenlegi nyugdíjrendszer kihívásait és lehetőségeit, meghatározza a lehetséges szakpolitikai lehetőségeket, és értékeli a megfelelő reform megvalósíthatóságát és hatását. A jelentés kiterjed a nyugdíjrendszer állami nyugdíjpillérére, valamint a munkával töltött életszakasz meghosszabbítását célzó foglalkoztatási és adópolitikára."
Így feltétlenül érdemes áttekinteni, mit javasolnak az OECD szakértői a magyar nyugdíjreform lehetséges összetevőiként, és ezek vajon lényeges mértékben eltérnek-e a magyar szakértői szemmel kívánatosnak tartott intézkedésektől.
A tanulmány nyitányaként olyan kijelentések szerepelnek, amelyek sok tekintetben aggályosak lehetnek, mivel indokolatlanul derűlátó magyar kincstári optimizmust tükröznek.
"A magyar felosztó-kirovó állami nyugdíjrendszer jól teljesít a nyugdíjazás utáni életszínvonal fenntartásában. A 65 évnél idősebbek átlagos rendelkezésre álló jövedelme egyensúlyban van a lakosság többi részének elkölthető jövedelmével, a relatív időskori szegénység alacsony, és a nyugdíjrendszer jelenlegi szabályai szerint a munkaerőpiacra újonnan belépők magas nyugdíjjuttatásokra számíthatnak. Az aktív korukban mindvégig dolgozó munkavállalók jövőbeli nettó helyettesítési rátája, amelyet úgy határoznak meg, hogy az első havi nyugdíjat (ami nettó összeg) elosztják a nyugdíjba vonulás előtti utolsó hónapban szerzett nettó keresettel, a becslések szerint 22 százalékponttal magasabb az OECD átlagánál és 16 százalékponttal magasabb az OECD/EU-országok átlagánál" - áll a jelentésben.
Mindenki döntse el a statisztikai adatok és saját tapasztalatai tükrében, mennyire helytállóak ezek a megállapítások, az én gyökeresen eltérő véleményemet megismerhetik a nyugdíjas szegénységgel és a nyugdíjemelés hiányosságaival foglalkozó legutóbbi elemzésemből, amelynek első és második része is elérhető.
A bevezető megállapítások közül megkérdőjelezhető az is, hogy "a nyugdíjrendszer jelenlegi szabályai szerint a munkaerőpiacra újonnan belépők magas nyugdíjjuttatásokra számíthatnak", erre ugyanis nincs semmilyen garancia.
Azok a több százezres tömegek például, akik a közterhek optimalizálására alkalmas foglalkoztatási jogviszonyokban (egyebek között régi és új kata, ekho, efo, részmunkaidő, eseti megbízás) vagy tartósan csak a minimálbérre vagy annak arányos részére bejelentve dolgoznak, a jelenlegi eljárásrend szerint siralmas nyugdíjra számíthatnak, bármikor jelentek is meg a munkaerőpiacon. A tanulmányban idézett nettó helyettesítési rátának pedig a magyar közegben nincs különösebb értelme, mert a nyugdíjszámítás során a nyugdíj összegét az 1988 óta szerzett, nyugdíjjárulék alapját képező bruttó keresetekből számított nettó havi életpálya átlagkereset alapján kell megállapítani, így az első havi nyugdíj összegének nincs semmi köze az utolsó aktív kereset nettó összegéhez.
A tanulmány már sokkal reálisabb alapon a jelenlegi magyar nyugdíjrendszer kihívásaival és lehetőségeivel foglalkozik. A fejezet első része a magyar társadalom elöregedéséből fakadó fenntarthatósági kockázatokat elemzi, ennek főbb megállapításaival egyetérthetünk, hiszen a magyar társadalom demográfiai öregedése kétségbe vonhatatlan tény, ennek következtében már középtávon is emelkedhetnek a nagy társadalmi újraelosztó rendszerek, köztük a nyugdíjrendszer fenntartási költségei, miközben a helyzet csak nehezebbé válik a jövőben, miután a termékenység sem úgy alakul, amelynek révén lehetséges lenne a nyugdíjrendszer fenntartható működéséhez szükséges demográfiai egyensúly helyreállítása.
A bevezetésben emellett kitérnek a magyar nyugdíjrendszer néhány olyan jellemzőjére, amely a fenntarthatósággal kapcsolatos aggodalmakat erősíti. Ezek közül az első megállapítás szerint a magyar nyugdíjkorhatár nem nő az élettartam növekedésével, ami technikailag helytálló megállapítás - a magyar nyugdíjkorhatár egyelőre valóban nincs a várható további élettartam változásaihoz kötve -, tartalmilag azonban elfedi azt a szomorú valóságot, hogy a 65 éves korban várható további élettartam Magyarországon mind a férfiak, mind a nők viszonylatában siralmas, messze elmarad az EU-átlagtól, így nincs igazán kényszer a jelenlegi 65 éves nyugdíjkorhatár emelésére.
Természetesen éppen e fájdalmas tény miatt a 65 éves korban várható további élettartam alakulásától kockázat nélkül függővé lehet tenni a magyar nyugdíjkorhatárt.
Az EU átlagában 65 éves életkorban a férfiak várható további élettartama 17,3 év, a nőké 20,9 év. Magyarországon ezzel szemben 65 éves korban egy férfi további várható élettartama csak 13,2 év, egy nőé 17,3 év. Így egy magyar férfi átlagosan 13-14 évig, egy magyar nő 20-22 évig nyugdíjas (a nők kedvezményes nyugdíja miatt a hölgyek nyugdíjba vonulása korcentruma 60-62 év körül ingadozik, a férfiaknak meg kell várniuk a nyugdíjkorhatáruk betöltését, vagyis a 65 évet).
A következő évtizedekben persze tovább nőhet a nyugdíjban töltött idő, miután az időskorban várható további élettartam is minden valószínűség (bár lassabb tempóban, mint az elmúlt évtizedekben) szerint emelkedik. Miután Magyarországon a 2010 óta tartó emelési ciklusban a 62 éves korhatár 3 évvel 65 évre emelkedett az 1956. december 31. után született minden évjárat esetében, amely jelenleg is magasabb, mint 11 EU-tagállamban, semmilyen közvetlen szükség nem indokolja a rövid időn belüli korhatáremelést.
Az elmúlt évtizedben gyorsabban nőtt a nyugdíjkorhatár, mint a korhatár betöltésekor várható további élettartam.
A 65 éves életkorban várható további élettartamtól természetesen bármikor függővé tehető a magyar nyugdíjkorhatár alakulása is, ez teljesen kockázatmentes reformintézkedés lehet.
A fenntarthatóságot veszélyeztető tényezők között különös hangsúllyal említi a tanulmány, hogy a nők kedvezményes nyugdíja túlságosan népszerűnek bizonyult, hiszen a nők fele a korhatára betöltése előtt több évvel inkább ezt a kedvezményes nyugdíjat veszi igénybe. (Az OECD szerint a jogosult nők fele 60 éves korában vagy előtte kéri a Nők40 megállapítását.) Ez amiatt szerepel a fenntarthatóság szempontjából kockázati tényezőként, mert a Nők40 összegét nem terheli büntető levonás amiatt, hogy akár több évvel a korhatár betöltése előtt veszik azt igénybe az érintett nők, vagyis rövidebb ideig fizetnek járulékot és hosszabb ideig élvezik a nyugdíjukat, s ezzel felborul a járulékok és járadékok össztömege között kívánatos aktuáriusi egyensúly.
A Nők40 egyébként valóban hangsúlyos tétel a magyar nyugdíjkasszában (idén 467 milliárd forint), ami nagyságrendileg azonos terhelést jelent, mint a 13. havi nyugdíj.
A nők kedvezményes nyugdíjával kapcsolatos bármilyen szigorítás vagy egyenesen e nyugdíjfajta megszüntetése azonban hatalmas politikai kockázattal járna, így megítélésem szerint ugyan a rendkívül könnyen végrehajtható, egyúttal azonban a kormányzat és a törvényhozás számára rendkívül kockázatos lépések körébe tartozik.
A bevezetőben említett harmadik fő megállapítás szerint a magyar nyugdíjrendszer viszonylag bőkezűen működik - a hazai nyugdíjhelyzet ismeretében azonban ezt a kijelentést meglehetősen nehéz elfogadni. A tanulmány megállapítja, hogy "a nyugdíjrendszer fő célja az, hogy az egyének fogyasztási profiljának kiegyenlítésével és a teljes nyugdíjas népesség alapvető megélhetésének biztosításával korlátozza az életszínvonal csökkenését a nyugdíjba vonuláskor. A magyar nyugdíjrendszer e tekintetben viszonylag jól teljesít."
Amint korábban említettem, ez a megállapítás önmagában nem helytálló, mivel az Eurostat és a KSH adatai tükrében
- Magyarország az EU 27 tagállama közül két ország kivételével a legkevesebbet költi a nyugdíjakra (25. hely az EU rangsorban),
- szoros összefüggésben azzal, hogy a 24. helyre csúsztunk az egy főre eső GDP tekintetében,
- és a legutolsó helyre csúsztunk a vásárlóerő-paritáson mért, egy főre eső aktuális fogyasztás tekintetében.
Érdemes figyelni arra, hogy egy ország nyugdíjrendszere nem lehet sokkal jobb helyzetben, mint amilyen helyzetben a gazdasága van, és a romló gazdasági mutatók elkerülhetetlenül visszaköszönnek a nyugdíjrendszerben is.
A magyar nyugdíjasok nehezedő helyzetét jelzi, hogy egyre többen süllyednek a keresetekkel többé-kevésbé együtt mozgó szegénységi küszöb alá (egyszemélyes háztartásban ennek 2022-ben mért összege 145.185 forint volt, idén várhatóan 175.000 forint lehet). A kétmillió magyar öregségi nyugdíjas közül közel ötszázezer fő nyugdíja kisebb 140 ezer forintnál (a 2022-es szegénységi küszöbnél, míg több mint kilencszázezer nyugdíjas kevesebbet kap 180 ezer forintnál (az idei feltlételezhetó szegénységi küszöbnél). Ezeknek a tényadatoknak a tükrében meglehetősen homályos annak a kijelentésnek a megalapozottsága, hogy a magyar nyugdíjrendszer viszonylag jól teljesít a nyugdíjas életszínvonal csökkenésének megakadályozása érdekében.
A 2022-es KSH-adatok szerint a 65 éves és idősebb évjáratokban
- a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett személyek aránya 20,7%,
- a relatív jövedelmi szegénységi arány 14,5%,
- a súlyos anyagi deprivációban élők aránya 9,5% volt.
2023-ban a helyzet összetett okokra visszavezethetően rosszabbá vált, összességében már 1,87 millió főt (a teljes lakosság 19,7 százalékát) fenyegette a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata, amely kockázat alól a nyugdíjas társadalom sem mentesülhetett.
Az arányszámok ellenére a teljes nyugdíjas társadalmat fenyegető abszolút elszegényedés kockázata továbbra is korlátozott, a relatív elszegényedés azonban kivétel nélkül minden nyugdíjast érint.
A tanulmányban egyébként tetten érhető a kincstári optimizmus és a keserűbb tények értelmezése közötti kognitív disszonancia, hiszen az egyik fontos összehasonlító ábra címe: "A magyar időskori ellátások az OECD-országok között a legalacsonyabbak közé tartoznak"
A tanulmány bevezető fejezetében végül elemzik azt a körülményt is, hogy Magyarországon csak nagyon szűk tér nyílhat bármely járulékemelés előtt, vagyis a nyugdíjkassza bevételi oldalának járulékok (és szociális hozzájárulási adó) alapon történő erősítési lehetősége korlátos. A magyar kereseteket terhelő 18,5%-os társadalombiztosítási járulék és a kereseteket kifizető munkáltatót terhelő, jelenleg 13%-os szocho ismeretében ez a megállapítás valószínűleg nem vitatható mindaddig, amíg a magyar gazdaság érdemi növekedésnek nem indul. (A tanulmány szerint a magyar adóék az OECD 38 tagországa körül a 11. legmagasabb az egyedülálló dolgozók és a 14. legmagasabb a kétgyermekes családos munkavállalók esetében. Ennek az adóéknek a növelése súlyosan visszavethetné a termelékenység javítására irányló gazdaságpolitikai erőfeszítéseket.)
Az OECD-elemzés kitér a nyugdíjak fedezetének költségvetési biztosítására szolgáló jövőbeni járulékalap alakulására, alcímként is kiemelve, hogy "a járulékalap a munkaerő-piaci részvétel növekedése miatt növekedni fog, és ez a növekedés már beépült a költségvetési előrejelzésekbe." Ez a megállapítás azonban megint csak erős korlátokkal fogadható el, hiszen egyrészt a foglalkoztatottság már jelenleg is nagyon magas (erre utal is a tanulmány), másrészt nem veszi figyelembe a tartósan külföldön dolgozó magyarok hatását a hazai nyugdíjrendszer finanszírozására. A külföldön dolgozó magyarok 650 ezer főre becsült létszáma már ma is jelentős virtuális hiányt okoz (ha ez a tömeg itthon dolgozna, és így Magyarországon fizetnék a keresetük után a társadalombiztosítási járulékot és a szochot, akkor cca. három havi nyugdíjjal egyező mértékű plusz bevétel keletkezne a nyugdíjkasszában).
A nemzetközi elemzés lényegi része a bevezetőben vázolt körülményekre is támaszkodva a nyugdíjrendszer közép- és hosszútávú fenntarthatóságát erősítő lehetséges intézkedéseket vagy intézkedés-csomagokat veszi sorra.
Elsőként a nyugdíj igénybevételi feltételeinek szigorításával kapcsolatos következő lépések elemzését olvashatjuk:
- A nyugdíjkorhatár, valamint a Nők40 időfeltétele függjön 2025-től vagy 2035-től a várható további élettartamtól 2/3:1 arányban.
- A Nők40 igénybevételi feltételei közé kerüljön be egy életkori korlátozás is (pl. 60 éves kor előtt nem lehetne igénybe venni akkor sem, ha egyébként teljesült a jogosító időfeltétel).
- A Nők40 lassú kivezetése a magyar nyugdíjrendszerből akként, hogy fokozatosan emelkedne a jelenleg 40 év jogosító idő követelménye.
Második intézkedési területként az ellátási szintek kiigazításával kapcsolatos változtatások lehetséges területeit járják körbe:
- A nyugdíjak indexálása a rendelkezésre álló járulékalap függvényében (fenntarthatósági együttható bevezetése).
- A nyugdíjemelés vegyes indexálás alapján (az infláció és a keresetnövekedés együttes függvényében) történő végrehajtása.
- A 13. havi nyugdíj korlátozása évente indexált felső összeghatár bevezetésével.
Harmadik beavatkozási lehetőségként a társadalombiztosítási járulék és/vagy a szociális hozzájárulási adó növelését vizsgálják meg. A javaslatok alapján több elemű forgatókönyvek lehetőségét is bemutatják:
- A nyugdíjkorhatárnak a várható további élettartam növekedéséhez kötése, továbbá a Nők40 lassú kivezetése a nyugdíjrendszerből.
- A nyugdíjaknak a járulékalap függvényében történő indexálása, a Nők40 igénybevételi lehetőségének életkori korlátozása, valamint a 13. havi nyugdíjra felső összeghatár bevezetése.
A jelentés záró fejezetében négy lehetséges kiegészítő forgatókönyv lehetőségét is elemzik.
- A nyugdíjszámítás során a valorizációs eljárás megváltoztatása akként, hogy a bruttó keresetek mozgó átlagát évente megnövelik egy azonos mértékű indexszel (ilyen például az osztrák gyakorlat).
- A nyugdíjbavonulási korcentrum növelését célzó intézkedések áttekintése.
- A társadalombiztosítási nyugellátást kiegészítő önkéntes nyugdíjelőtakarékossági lehetőségek erősítése.
- A termékenység növelésére irányuló intézkedések erősítése.
Ezeknek az intézkedéseknek a tanulmányban javasolt megvalósítási lehetőségeit és esélyeit a cikkem második részében elemzem majd.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
