Az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint a Duna vízszintje és vízhozama is csökkenésnek indult az ország északi részénél:
- Nagybajcsnál a vízállás vasárnap délután 13 órakor 591 centiméter volt, ez már több mint két és fél méteres csökkenést jelent a csütörtöki maximumhoz képest, akkor 858 centiméter volt. A másodpercenkénti vízhozam 9350-ről 5550-re csökkent.
- Komáromnál péntek hajnalban tetőzött a folyam, 790 centiméteren, azóta másfél métert csökkent a vízszint, 646 centiméteren áll a vízmérce.
- Közel egy métert apadt a Duna Esztergomnál is, 752 centiméterről 660-ra csökkent a vízállás.
- A fővárosban 830 centiméterig emelkedett a vízszint, ez valamivel több, mint 8200 m3/s-ot jelentett, azóta közel fél métert húzódott vissza a folyó.
- Csökkenőben van a víz Ercsinél és Adonynál is.
Az ettől délebbi szakaszon azonban még a hétvége hátralévő részében, vagy a következő hét elején érheti el a maximumát a Duna. Fokozott figyelemmel kell a szakembereknek lenniük, mivel az árhullám még nem vonult le teljesen.
Címlapkép forrása: Portfolio