A szükségállapot 12 hónapig lesz érvényben. A 20 millió eurós gyorssegélyt az első legsürgősebb intézkedésekre fordítják majd: a mentési munkálatokra, illetve az alapvető szolgáltatások és az infrastruktúra helyreállítására.
A több napig tartó heves esőzés következtében számos út víz alá került a két észak-olaszországi régióban. Több mint 2500 embert kellett evakuálni. Több nagyváros, köztük Bologna, Modena, Ravenna és Rimini is érintett.
Az árvízveszély kezelésével kapcsolatban a római kormány bírálta az elárasztott régiók helyi vezetését. Nello Musumeci, a polgári védelemért felelős jobboldali miniszter azzal vádolta meg Emilia Romagna tartomány szociáldemokrata vezetését, hogy nem használták fel megfelelően a már korábban a térségnek juttatott támogatást.
"Valami nem stimmel. Ilyen katasztrofális árvizek nem sújthatják újra meg újra Emilia Romagnát" - jelentette ki a miniszter. Több árvíz sújtotta terület hasonló problémával szembesült 2023 májusában, amikor a szokatlanul nagy mennyiségű csapadék miatt megáradtak a folyók, és földcsuszamlások alakultak ki. Akkor 17 ember vesztette életét, és több milliárd eurós anyagi kár keletkezett.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images