Időjárás szombaton
Zavartalanul napos időre, mérsékelt vagy gyenge légmozgásra számíthatunk ma, így - aki teheti - mozduljon ki
- írta reggeli időjárás-előrejelzésében a meterológiai szolgálat.
Kiemelték: hőmérséklet a sokéves átlagnál magasabban, 22 és 26 fok között alakul.
Jelenleg nincs érvényben riasztás egyik járásra sem, valamint megyékre sem mára, sem a következő napokra nem adtak ki figyelmeztetést.
Időjárás vasárnap
Vasárnap a HungaroMet időjárás-előrejelzése alapján derült, napos, száraz időben lesz részünk, néhol kevés gomolyfelhővel. A keleti, délkeleti szél Sopron térségében megélénkül.
Délutánra 21 és 26 fok közé melegszik fel a levegő.
Időjárás hétfőn
Hétfőn jobbára napos idő várható, de nyugat felől fátyolfelhőzet húzódhat térségünk fölé és kevés gomolyfelhő is képződhet. A délkeleti szél többfelé megélénkül, Sopron környékén átmenetileg erős lökések is lehetnek.
A hőmérséklet hajnalban 4 és 13, délután 21 és 27 fok között valószínű.
Időjárás kedden
A meteorológiai szolgálat várakozása szerint kedden változó vastagságú felhőzóna vonul nyugatról kelet felé. Emellett hazánk nagy részén több-kevesebb napsütés is várható.
Több helyen előforduleső, zápor, eleinte a Dunántúlon,
a nap második felében a Dunától keletre is.
HELYENKÉNT ZIVATAR IS KIALAKULHAT.
A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, zivatar térségében erős lökések is várhatók. Hajnalban 6-15, délután 22-27 fokot mérhetünk, de a nyugati csapadékos tájakon hűvösebb lehet.
Időjárás szerdán
Szerdán egy vastagabb felhőzóna elvonul kelet felé, mögötte változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel.
Hazánk keleti harmadán szórványosan előfordul eső, zápor, egy-egy zivatar,
máshol csak elvétve valószínű zápor. Sokfelé megélénkül a déli, délnyugati szél. Hajnalban 7-15, délután 19-24 fok várható.
Időjárás csütörtökön
Csütörtökön változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel.
Elszórtan előfordulhateső, zápor.
A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet 8-15, a csúcsérték 21-27 fok között alakul.
Időjárás pénteken
Pénteken északnyugat felől vastagabb felhőtömbök érkezhetnek, de több-kevesebb napsütés is lehet.
A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint Szórványosan várható eső, záporeső.
A déli, délnyugati, majd az északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
A HAJNALI 10-17 FOKRÓL ÁLTALÁBAN 21 ÉS 29 FOK KÖZÉ EMELKEDHET A HŐMÉRSÉKLET, DE ÉSZAKNYUGATON HŰVÖSEBB LEHET.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio