Rákaptak külföldön a magyar borokra
Gazdaság

Rákaptak külföldön a magyar borokra

Portfolio
Január eleje és július vége között a borászok 5 százalékkal többet kértek a borokért, mint egy évvel korábban. Így átlagosan 30,1 ezer forintot kaptak egy hektoliter borért a termelők, ami literenként 301 forintot jelent – írja a Világgazdaság.  

A jobb minőségű, oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok ára még nagyobb mértékben, 11-15 százalékkal nőtt, de így is csak 29-35,5 ezer forint per hektoliterre.

Az exportált magyar borok ára is csaknem 5 százalékkal emelkedett hektoliterenként 2024 első hét hónapjában az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A magasabb minőségű borok ára azonban csak az átlag alatti emelést érte el, míg a vörösborok ára alacsonyabb lett. Az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott fehérborok ára 4 százalékkal, míg a vörös- és rozéborok 3 százalékkal alacsonyabb áron kerültek forgalomba a nemzetközi piacon.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Magyarország bor külkereskedelmi egyenlege pozitív volt 2024 első félévében, mennyiségben 26 százalékkal, értékben csaknem 20 százalékkal nőtt 2023 első félévéhez képest. A kiszállított bor mennyisége 27 százalékkal nőtt, és 648,4 ezer hektoliterre emelkedett.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Nem a hadsereg, a tudás számít

Az USA a világ vezető hatalma - már ha a hagyományos megközelítést nézzük. Ha azonban a hatalom újfajta megnyilvánulásai fontosak, akkor az Egyesült Államok szép... The post Nem a hadsereg,

Holdblog

Az infláció árnyékában

Nem lesz könnyű dolga a következő MNB elnöknek. Kérdés, hogyan tartsa alacsonyan az inflációt, miközben a kormány próbál valami növekedést kipréselni a gazdaságból. Főleg úgy,... The po

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjelent a friss banki rangsor: a te bankod hányadik a listán?
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
kreml télen