Itt az ideje az 50 bázispontos kamatcsökkentésnek az USA-ban
Gazdaság

Itt az ideje az 50 bázispontos kamatcsökkentésnek az USA-ban

Portfolio
William Dudley, a New York-i Fed korábbi elnökének véleménye szerint a lassuló munkaerőpiac miatt rögtön 50 bázisponttal kellene kezdenie a Fed-nek a kamatcsökkentési ciklusát.

William Dudley, New York-i Fed korábbi elnöke szerint az amerikai jegybanknak a jövő heti ülésén 50 bázisponttal kellene csökkentenie a kamatokat.

Véleménye szerint elsősorban a lassuló munkaerőpiac indokolja a nagyobb vágást. Ennek kockázatai már meghaladják az inflációs kockázatokat. Ráadásul Jerome Powell, a Fed elnöke is azt mondta augusztus végén, hogy a munkaerőpiaci eredmények megtartása a legfontosabb cél most már, hiszen kellően magabiztos abban, hogy elérik a 2%-os inflációs célt.

Dudley annak ellenére van ezen az állásponton, hogy az augusztusi maginfláció havi alapon a vártnál valamivel jobban emelkedett. Véleménye szerint Powell elnöknek bátrabbnak kéne lennie és rögtön 50 bázisponttal kezdenie a kamatcsökkentési ciklusát.

Ezzel kapcsolatos fontos emlékezni arra, hogy a hónap elején Waller, a jegybank kormányzótanácsának tagja nyitottnak tűnt arra, hogy akár 25 bázisponttal nagyobb lépésközzel kezdjék a kamatcsökkentési ciklust.

Mindenesetre a piaci árazások alapján jelenleg elég megosztottnak tűnik a piac. 57% vár 25 és 43% számít 50 bázispontos kamatcsökkentésre. Jelenleg az amerikai swappiacok az idei évre több, mint 100 bázispontos kamatcsökkentést áraznak.

cme

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

A nagy Trump-short

Ha van a tőzsdei buboréknak tankönyvi példája, akkor azt Donald Trump körül érdemes keresni. A volt elnök közösségi...

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjelent a friss banki rangsor: a te bankod hányadik a listán?
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
forint