Átadják a forgalomnak Horvátország legmodernebb alagútját
Gazdaság

Átadják a forgalomnak Horvátország legmodernebb alagútját

MTI
Három év munkálatai után az Isztriai-félszigeten pénteken átadják a forgalomnak az Ucka alagút új, párhuzamos járatát, Horvátország legmodernebb alagútját - jelentette a helyi sajtó.

A már meglévő alagút - amely 1981 óta működik - egy sávos, az új alagúttal két sávon lehet majd közlekedni mindkét irányban.

Dario Silic, az alagutat építő Bina Istra vállalat igazgatója a horvát közszolgálati televíziónak (HRT) adott interjújában elmondta: a legnagyobb kihívást a robbantások jelentették. Tíz tonna folyékony robbanóanyagot használtak fel, és több mint 30 üreget és repedést hidaltak át. A másik alagút közelsége miatt - amely végig forgalomban volt - nagy odafigyeléssel kellett dolgozniuk, sokkal rosszabb földtani adottságok mellett, mint az előző alagút építésénél.

A munkálatokat 500 munkás végezte a legmodernebb technológiákkal. 1,2 millió tonna törmeléket bányásztak ki és 3000 tonna acélt használtak fel, annyit, mint az Eiffel-torony fele - magyarázta, hozzátéve, hogy a projekt 200 millió euróba került, és nem merültek fel pluszköltségek. Kiemelte: az új járat 5,6 kilométer hosszú, és a legmodernebb Horvátországban, erős és biztonságos.

"Autókkal is leteszteltük az alagutat, hogy ellenőrizzük a szellőző- ,vezérlő- és közlekedési rendszereket, és nagyon-nagyon elégedettek vagyunk" - mondta Silic. Rámutatott: minőségi infrastruktúra nélkül nem lehet turistákat vonzani az Isztriai-félszigetre, főleg annak keleti partjára. A turisták 95 százaléka autóval érkezik abba a térségbe.

Címlapkép forrása: Paul Thompson via Getty Images

Holdblog

A nagy Trump-short

Ha van a tőzsdei buboréknak tankönyvi példája, akkor azt Donald Trump körül érdemes keresni. A volt elnök közösségi platformja nagy rössel indult, de bedurranni sehogy... The post A nagy Trump

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjelent a friss banki rangsor: a te bankod hányadik a listán?
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
rendőrség