Kamatott vágott az EKB, és rontotta a növekedési kilátásokat
Gazdaság

Kamatott vágott az EKB, és rontotta a növekedési kilátásokat

A várakozásokkal megegyezően 25 bázisponttal csökkentette a kamatokat az Európai Központi Bank. Hamarosan kezdődik a sajtótájékoztató, ahol az EKB elnöke ismerteti a monetáris politikai kilátásokat.
Megosztás

Véget ért a sajtótájékoztató

Összességében a jegybank a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette az irányadó (betéti) kamatot.

A friss előrejelzés az inflációs kilátások tekintetében megegyezik az előzővel, azonban a növekedési kilátásokat kismértékben rontotta a jegybank. Ez elsődlegesen a vártnál alacsonyabb fogyasztásnak és a nettó exportnak köszönhető.

Lagarde kihangsúlyozta, hogy az euróövezet szempontjából kulcsfontosságú a Draghi-jelentés által javasoltak megvalósítása, mert ez érdemi termelékenységnövekedést eredményezhet középtávon.

Megosztás

Itt az EKB részletes előrejelzése

A táblázat alapján jól látható, hogy a jegybank elsősorban a fogyasztásra vonatkozó előrejelzését rontotta. Ez a háztartások alacsonyabb fogyasztási hajlandósága (óvatossági megtakarítás).

ecb 22
Megosztás

Melyik része a döntésnek nem volt egységes?

A fogyasztási kiadások alacsonyak és gyengültek, azonban a magasabb jövedelem, alacsonyabb kamatok és kisebb infláció miatt növekedésnek indulhat. Ennek mértékében adódtak eltérések a tanácstagok között.

A mostani előrejelzést a vártnál kisebb nettó export miatt húzták le főképp, de szerepet játszott a lassabb fogyasztási dinamika is.

Megosztás

A német gazdaságról kérdezik Lagarde-ot

A német gazdaság lassulása várható volt az EKB és a Bundesbank előrejelzése alapján, így ennek a hatását a mostani előrejelzés is tülrözi.

Ugyanakkor a spanyol és a holland gazdaságban nagyon magas a növekedés. Szóval az euróövezetben jelenleg nagy a növekedés szórása, de az EKB-nek az egészet kell figyelembe vennie a döntések meghozatalkor.

Megosztás

Ezért fog csökkenni a maginfláció a következő egy évben

A bérekre, a profitokra és a termelékenység alakulására figyelnek. A szolgáltatások inflációja különösen érzékeny a bérek növekedésére. Az előrejelzésük szerint a bérek növekedése lassulni fog és a profitok is némileg javulnak. Valamint előretekintve a termelékenység is kimértékben javulhat. Ez fogja segíteni az infláció csökkentését a szolgáltatószektorban.

Megosztás

A jegybanki mandátumról érkezett kérdés

Lagarde elmondja, hogy az EKB-nak egyetlen mandátuma van, ez pedig a 2%-os infláció. A növekedés élénkítése nem elsődlegesen a jegybank feladata a mandátuma alapján.

Ez a Draghi-jelentés által javasolt reformok megvalósításának feladata lenne.

Megosztás

Ismét a Draghi-jelentésről beszél

A jelentés olyan strukturális reformokat javasol, ami a növekedés javításához elengedhetetlenek. Ráadásul ezek a monetáris politika vitelét és hatékonyságát is megkönnyítené és a termelékenység növekedése az inflációs kilátásoknak is kedvező lenne.

Megosztás

Meddig lesz szigorú a monetáris politika?

Lagarde elmondja, hogy az időpont nincs kőbe vésve. Egészen addig, amíg el nem érik az inflációs célt. Ezt a bejövő adatok fényében folyamatosan felülvizsgálják.

Véleménye szerint a mostani 25 bázispontos kamatcsökkentés természetesen csak késleltetve érezteti a hatását. A korábbi kamatcsökkentések negatív hatása a növekedésre mostanában érte el a csúcspontját. A mostani kamatcsökkentések csak később élénkítik majd a növekedést (jövőre).

Ugyanakkor a kamatok csökkenése a strukturális problémákat a növekedéssel kapcsolatban nem lesz képes megoldani.

Megosztás

Miért csak 25 bázisponttal csökkentettek?

Az első kérdés a kamatcsökkentés mértékére vonatkozik. Lagarde elmondja, hogy egyhangúlag a 25 bázispontos kamatcsökkentés mellett döntöttek. A bejövő adatok alapján az inflációs cél 2%-ot fogja közelíteni az előrejelzési időhorizonton. Ezt a célt a legjobban a 25 bázispontos vágás szolgálta.

Ezt erősíti az is, hogy a szolgáltatószektor inflációja továbbra is makacs és ez óvatos lépéseket kíván a jegybanktól.

Összességében a bejövő adatok, az előrejelzések alapján a 25 bázispontos csökkentés volt az indokolt döntés.

Megosztás

Mik a kockázatok?

A növekedéssel kapcsolatos kockázatok inkább lefelé mutatnak. A geopolitikai kockázatok emelése, vagy a vártnál jobban romló belső kereslet ilyen kockázat lehet. Ha a geopolitikai kockázatok emelkedhetnek, akkor a háztartások és a vállalatok is óvatosabbak lehetnek. További kockázat lehet, ha a monetáris politika a vártnál restriktívebb hatásokat fejt ki.

További kockázatot jelenthet, ha esetleg a bérek és a profitok a vártnál jobban emelkednek. Ebben az esetben az árnyomás lassabban tudna csökkenni az előrejelzéshez képest.

Megosztás

A bérdinamikáról beszél Lagarde

A szakszervezeti bérek továbbra is magasak lehetnek az év során. De összességében a bérdinamika mérséklődik.

Az alacsony termelékenység ellenére a második negyedévben a munkaerőköltség csak kisebb mértékben tudott emelkedni. De ennek ellenére ez a következő negyedévekben még kisebb mértékben emelkedhet.

Ez pedig csökkenteni fogja az árnyomást az euróövezetben. A jegybank megítélése szerint az inflációs várakozások stabilak és horgonyzottak.

Megosztás

A növekedési kilátásokat ismerteti

A növekedés motorja jelenleg az export és a kormányzati kiadások. A fogyasztás és a beruházási aktivitás továbbra is nyomott.

A növekedés szerkezetét tekintve a szolgáltatószektor teljesítménye elfogadható, de a feldolgozóipar és az építőipar teljesítménye erős ellenszelet jelet.

A jegybank megítélése szerint az az alacsonyabb kamatok segítik a fogyasztást és a beruházási aktivitást is.

A jegybank véleménye szerint a termelékenység növekedése a kulcs középtávon. A Draghi-riport konkrét ajánlásokat fogalmaz meg erre vonatkozóan. Ennek implementálása segítene a növekedési és a költségvetési kilátások javításában is.

Megosztás

Erste: jövőre gyorsíthat az EKB

A kamatdöntésre reagálva, de még Lagarde beszéde előtt tette közzé gyorsértékelését az Erste Bank. Ebben azt írják, hogy a mai kamatcsökkentés okai egyértelműek: az infláció tovább csökkent, miközben a növekedési kilátások visszafogottak maradtak (ahogy lejjebb látható, az EKB GDP-előrejelzése kissé még csökkent is).

Az Erste szerint az EKB végül gyorsítani fog a kamatcsökkentések ütemén, de csak jövőre. Ennek oka, hogy jelenleg a németországi bértárgyalások és a kiskereskedelmi árakra vonatkozó várakozások még mindig az infláció makacsságára utalnak. Ráadásul az EKB óvatosságát fokozza, hogy eddig nem volt túl sikeres a többletinflációs sokkok előrejelzésében, ezért biztosra akar menni, mielőtt agresszívabb kamatcsökkentésekbe kezdene.

Megosztás

A technikai módosítás hátteréről beszél az EKB elnöke

Szeptember 18-tól a betéti kamat és a refinanszírozási kamat között 15 bázispontra és az utóbbi, illetve a hitelkamat közötti különbség 25 bázispontra mérséklődik. Ennek hátteréről egy korábbi posztban már írtunk részletesen.

Megosztás

Lagarde elnök a kamatdöntést ismerteti

25 bázisponttal csökkentették az irányadó (betéti kamatokat). Az eddigi inflációs adatok a várakozásokkal megfelelően alakultak. Az év hátralévő részében kismértékben emelkedhet az infláció a korábbi energiaár-esés miatti bázishatások kifutása következtében. 2025-re nagymértékben 2,9%-ról 2,3%-ra csökkenhet.

A növekedés az alacsony belső kereslet miatt továbbra is nyomott. A júniusi előrejelzéshez képest a vártnál gyengébb adatok miatt kismértékben csökkentették az előrejelzést.

A jegybank továbbra is adatvezérelt és addig tartja fenn a restriktív monetáris politikát, amíg el nem érik a 2%-os inflációs célt.

A kamatpolitika a bejövő adatok és az inflációs kilátások alakulása, valamint a monetáris transzmisszió hatékonysága alapján történik.

Megosztás

Egyelőre nincs nagy elmozdulás az euróban

Az eddigiek teljesen megegyeznek a piaci várakozásokkal. Egyelőre az euróban sem láthatunk érdemi elmozdulást.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Így néz ki a friss előrejelzés a júniusihoz képest

A lenti táblázatból jól látható, hogy a jegybank az inflációs előrejelzését változatlanul hagyta, de a növekedési előrejelzését minden évre 0,1 százalékponttal csökkentette.

Az némileg meglepetés, mivel a bejövő reálgazdasági adatok és a Németországból érkező rossz gazdasági hírek miatt az elemzők valamivel nagyobb csökkentésre számíthattak.

ekb forecast
Megosztás

Továbbra is adatvezérelt üzemmódban a jegybank

A közleményben a jegybank kiemeli, hogy a működését továbbra is adatvezérelt üzemmód jellemzi és a bejövő adatok alapján alakítja a monetáris politikáját. A restriktív monetáris politikai kondíciókat pedig addig tartja fenn, amíg el nem éri a 2%-os inflációs célt.

Megosztás

Itt az EKB előrejelzése

Az EKB megítélése szerint az elmúlt időszaki inflációs adatok a várakozásokkal összhangban alakultak. Az EKB előrejelzése szerint 2024-ben az éves átlagos infláció 2,5%, 2025-ben 2,2% lehet, míg 2026-ban 1,9%-ra csökkenhet. Ezen belül a maginfláció az idei 2,9%-ról 2025-ben 2,3%-ra, majd 2026-ra 2%-ra mérséklődhet. Ugyanakkor kiemeli a jegybank a közleményében, hogy a bérnyomás továbbra is kissé magas, de már csökkenő.

A jegybank előrejelzése szerint a GDP növekedés idén 0,8% lehet, ami 2025-re 1,3%-ra, majd 2026-ban 1,5%-ra gyorsulhat. A friss előrejelzés kissé alacsonyabb az előzőhöz képest, ami a következő néhány negyedév vártnál alacsonyabb belső keresletének köszönhető.

Megosztás

Mi ez a 60 bázispontos kamatcsökkentés?

A mai ülésen a jegybank 25 bázisponttal csökkentette a betétkamatot, míg a refinanszírozási kamatot és a hitelkamatokat 60 bázisponttal.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jegybank a vártnál nagyobbat lazított. Az EKB még 2023 folyamán felülvizsgálta a monetáris politikai eszköztárát és ennek eredményeképpen 2024 márciusában azt a döntést hozta, hogy idén szeptembertől a kamatfolyosó szűkülni fog.

Ennek eredményeképpen a jövőben a betéti kamat és a refinanszírozási kamat között 15 bázispont lesz a különbség, míg a refinanszírozási kamat és a hitelkamat között 25 bázispont.

Erre a lépésre azért volt szükség, mert az EKB is elkezdte korábban a mennyiségi szigorítását, azaz a jegybank mérlegének a szűkítését, ami idővel csökkenti a likviditást a pénzügyi rendszerben. Ez jelenleg még nem okoz problémát a pénzügyi rendszerben (hiszen a többletlikviditás a 3000 milliárd eurót közelíti), az EKB mai lépése pedig egy megelőző lépés csupán, hogy amikor eljön az idő, akkor kedvező feltételekkel tudjanak a kereskedelmi bankok finanszírozáshoz jutni, ugyanis ellenkező esetben túlzottan megemelkedhetne a pénzpiacokon a volatilitás.

Fontos tudni, hogy ez nem jelenti a monetáris politika túlzottan lazává válását, ugyanis a rövid kamatok a betéti kamatot követik, ez pedig csak a várt 25 bázisponttal csökkent. A monetáris politika szempontjából ez a fontos.

Megosztás

Csökkentette a kamatokat az EKB

A várakozásokkal megegyezően az Európai Központi Bank a mai ülésén:

  • a betéti kamatot 3,75%-ról 3,5%-ra
  • a refinanszírozási kamatot 4,25%-ról 3,65%-ra
  • míg a hitelkamatot 4,5%-ról 3,9%-ra csökkentette.

A döntés megegyezik az elemzői konszenzussal.

Ezután a 14.45-kor kezdődő sajtótájékoztatóra, a 15.00-kor érkező közleményre és a 15.45-kor publikálásra kerülő jegybanki előrejelzésre figyel a piac.

Megosztás

Hamarosan érkezik az EKB kamatdöntése

Ma délután 2 óra 15 perckor érkezik az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntése. Ezt követően 2 óra 45 perckor pedig indul a sajtótájékoztató is.

A várakozások szerint a jegybank 25 bázisponttal csökkentheti a betéti kamatot és - egy technikai módosítás miatt - 60 (25 + 35) bázisponttal mérsékelheti a refinanszírozási és a hitelkamatokat.

A piaci szereplők számára leginkább a jegybank előrejelzésére és ezen belül a reálgazdaságról alkotott képére lesznek kíváncsiak.

Arról, hogy mi várható a mai ülésen itt írtunk részletesebben:

A kamatdöntést és az azt követő sajtótájékoztatót ebben a cikkben követjük élőben.

Címlapkép forrása: 2019 Getty Images

Megosztás

Nem az a kérdés, hogy vág-e az EKB, hanem, hogy milyen gyorsan

Szerdán - egy kis szünet után - újra nekieshet a kamatoknak az Európai Központi Bank. Igazából nem is az a kérdés, hogy lazít-e a mostani kamatdöntő ülésén az eurózóna monetáris hatósága. Sokkal inkább az, hogy nem indította-e az EKB a kamatcsökkentését túl későn és túl lassan, hozzájárulva az európai gazdaság szenvedéséhez. Több elemző a pocsék gazdasági adatok láttán még azt is felveti, hogy az EKB az idén még vészhelyzeti kamatcsökkentésre is rákényszerülhet, hiszen az antiinflációs érvei elfogyni látszanak, miközben a növekedési problémák egyre erőteljesebbek.

Nem az a kérdés, hogy vág-e az EKB, hanem, hogy milyen gyorsan
Megosztás

Olyan rossz az európai helyzet, hogy váratlan lépésre kényszerül az EKB

Az európai inflációs adatok már kedvezők, de a lakossági fogyasztás jelentősen visszaesett, a német gazdaság szenvedése miatt pedig nő a nyomás az Európai Központi Bankon, hogy a beárazott szeptemberi és decemberi vágások mellett egy külön kamatcsökkentést is végrehajtson.

Olyan rossz az európai helyzet, hogy váratlan lépésre kényszerül az EKB
Megosztás

Túlszigorított az EKB? Nem a déli országoknak van félnivalója

A 2007-es pénzügyi válság óta az Európai Unió déli perifériáját tekintjük problémás, sérülékeny országoknak, míg az északi térségre hivatkozunk, ha mintaállamokat keresünk. Az elmúlt évek fejleményei azonban azt mutatják, hogy valami nagyon megváltozott a háttérben és a sérülékenységek északon kezdenek felépülni. Ennek a gazdasági teljesítmény mellett a részvénypiacokra is érdemi hatása lehet.

Túlszigorított az EKB? Nem a déli országoknak van félnivalója
Holdblog

A nagy Trump-short

Ha van a tőzsdei buboréknak tankönyvi példája, akkor azt Donald Trump körül érdemes keresni. A volt elnök közösségi platformja nagy rössel indult, de bedurranni sehogy... The post A nagy Trump

Ricardo

Kell egy Erhard

\"Kell egy Erhard\", állapította meg Orbán Viktor néhány napja Kötcsén. Lám, kinőtt a bölcsességfoga! Rögvest egy intelem Erhardtól: \"Az állam nem dönthet arról, ki győzzön a piacon (...

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjelent a friss banki rangsor: a te bankod hányadik a listán?
Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet