Nagy a baj a Dunaferrnél – Kétezer embert küldtek állásidőre
Gazdaság

Nagy a baj a Dunaferrnél – Kétezer embert küldtek állásidőre

Portfolio
Állásidőre küldte mintegy 2000 dolgozóját a Dunaferr (Liberty Dunaújváros). Egészen pontosan a hengerelt termékek előállítását végző Dunarolling Dunai Vasmű Kft.dolgozóiról van szó - írja a Népszava Magyar Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökének tájékoztatása nyomán.

A Liberty Dunaújváros másik, „folyékony üzletágában”, az acél és a kokszelőállítást végző Duna Furnace Dunai Vasmű Kft.-nél lévő mintegy 1100 alkalmazott már jóideje állásidőn van, azaz otthon tölti mindennapjait. Itt a kohókat már le is állították.

Ezzel a mostani döntéssel lényegében szinte teljesen kiürül, az a dunaújvárosi gyár, amely egykoron a hazai acélgyártás egyik központjaként emlegettek, s a legjobb éveiben 8000-9000 ezer embert, de még 5-6 éve is mintegy 5000 ember foglalkoztatott.

Azt is jelezték a Liberty Dunaújváros részéről, hogy az eddig meglévő váltóműszakos munkarendet is átalakítják és lényegében délelőtti műszakra állítják át az alkalmazottakat. Ennek pedig az a következménye, hogy a dolgozók jelentős részének komolyan, mintegy 30 százalékkal csökken a bére.

A munkarend-módosításnak ráadásul nincs határideje.

Ez pedig arra utal, hogy a Dunarolling Kft. termeléséhez szükséges alapanyagok, a vasbugák beszerzése vélhetően nehezen halad. Korábban ugyanis arról volt szó, hogy a hengermű dolgozói számára a közeljövőt illetően azért van remény. A vállalat berkein belül a munkáltató részéről ugyanis olyan jelzések voltak: dolgoznak félkész alapanyagok világpiaci vásárlásán, ha ezek megvannak, akkor indulhat az üzem. A hírek szerint a bugák október-novemberre érhetnek ide.

A mostani lépések viszont azt vetítik előre, hogy ez a vélemény erősen derűlátó lehetett.

Közben olyan dolgozók hagyják el a céget a bizonytalan környezetben, amely nehézkessé teszi majd az újraindítást is.

Van jó hír is

Pozitív fejlemény, hogy a törvényi határidőig, azaz szeptember 10-ig megérkezett a dolgozók fizetése a számláikra. Sőt, a most esedékes bérrel együtt még az a 150 ezer forintos jutalom is befutott, amelynek utalására az indiai hátterű tulajdonos – Liberty Steel - még július 10-ig vállalt kötelezettséget.

Hogy mi történt az elmúlt hónapokban a cégnél, arról itt olvashat bővebben:

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

Ricardo

Kell egy Erhard

\"Kell egy Erhard\", állapította meg Orbán Viktor néhány napja Kötcsén. Lám, kinőtt a bölcsességfoga! Rögvest egy intelem Erhardtól: \"Az állam nem dönthet arról, ki győzzön a piacon (...

Holdblog

Elefánt a parlamentben

Harag és düh érezhető a nyugat-európai társadalmakban, egész rétegek maradtak ki a vagyonfelhalmozásból. A gyülemlő feszültség könnyen csap át agresszióba, ahogy azt láttuk 2021-ben a...

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Gyűlölik a turistákat, pedig miattuk lettek lesajnált országból Európa növekedési királyai
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Ez is érdekelhet
GettyImages-1207331317