Új fővárost kaphat az ázsiai nagyhatalom – Bejelentést tett az államfő
Gazdaság

Új fővárost kaphat az ázsiai nagyhatalom – Bejelentést tett az államfő

Portfolio
Maszúd Peszeskján iráni elnök bejelentette: új fővárost hozhatnak létre a Perzsa-öböl partja közelében, mert Teherán már nem tudja kiszolgálni az ország gazdasági igényeit – írja az EurAsia Daily.

Teherán mint az ország fővárosa olyan problémákkal küzd, amelyekre nincs más megoldásunk, minthogy magát a fővárost áthelyezzük. Lehetetlen fejleszteni az országot, a jelenlegi tendenciát folytatva. Ha továbbra is délről és a tengerről akarunk erőforrásokat Teheránba hozni, majd ezeket termékekké alakítjuk, és ismét délre küldjük exportra, ez egyre inkább csökkenteni fogja versenyképességünket

– jelentette ki az iráni elnök.

Peszeskján szerint a főváros áthelyezését követően a kormányzati intézmények is az új központba költöznének, a teheráni lakosságnak pedig szintén felkínálnák az átköltözés lehetőségét.

Irán lépése nem lenne egyedülálló: jelenleg Egyiptom és Indonézia is új fővárost épít.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kasza Elliott-tal

AT&T - elemzés

Egy időben az egyik kedvenc részvényem volt, kereskedtem vele és gyűjtögettem is az osztaléka miatt, de volt egy CEO...

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nesze neked, új szuperállampapír: százmilliárdokat tartanak a magyarok egy értelmetlenné vált befektetésben
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
miskolctapolca-barlangfurdo-leeges-kar-leegett