Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Az amerikai választóknak nem csupán különböző politikák, hanem különböző politikai célkitűzések között is kell választaniuk. Bár Kamala Harris alelnök, a demokraták elnökjelöltje még nem részletezte teljes mértékben gazdasági programját, valószínűleg megőrizné Joe Biden elnök programjának központi elemeit, amelyek közé a verseny fenntartására, a környezetvédelemre (beleértve az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését), a megélhetési költségek csökkentésére, a növekedés fenntartására, a gazdaság szuverenitásának és ellenállóképességének fokozására, valamint az egyenlőtlenségek mérséklésére irányuló erős intézkedések tartoznak.
Ezzel szemben ellenfele, Donald Trump volt elnök nem érdekelt egy igazságosabb, szilárdabb és fenntarthatóbb gazdaság megteremtésében. Ehelyett a republikánus jelölt biankó csekket kínál a szén- és olajipari vállalatoknak, valamint olyan milliárdosoknak hízeleg, mint Elon Musk és Peter Thiel.
Ez a recept az amerikai gazdaság gyengülését, versenyképességének csökkenését és az egyenlőtlenség növekedését okozná.
Ráadásul, bár a megfelelő gazdasági irányítás megköveteli a célok kitűzését és az ezek elérését szolgáló politika kialakítását, nem kevésbé fontos a sokkhatásokra való reagálás és az új lehetőségek megragadása sem. Már van némi fogalmunk arról, hogy az egyes jelöltek hogyan teljesítenének e tekintetben. Trump előző kormányzása idején csúfos kudarcot vallott a koronavírus-járvány kezelésében, ami több mint egymillió ember halálát okozta. Akkor, amikor az országnak igen nagy szüksége volt az iránymutatásra, azt javasolta, hogy az embereknek fertőtlenítőt kellene inniuk.
Az előre nem látható eseményekre való reagálás a legjobb tudományos eredményeken alapuló nehéz döntéseket igényel. Egy ilyen döntésnél Harris átgondoltan és pragmatikusan mérlegelné a különböző szempontokat, és egy kiegyensúlyozott megoldásokat dolgozna ki. Trump viszont egy impulzív nárcisztikus személyiség, akit a káosz éltet, és elutasítja a tudományos szakértelmet.
Gondoljunk csak a Kína által támasztott kihívásra adott válaszára, a 60%-os vagy annál is magasabb általános vámok bevezetésére tett javaslatára. Amint azt bármelyik komoly közgazdász megmondhatta volna neki, ez növelné az árakat – nemcsak a közvetlenül Kínából importált áruk, hanem a számtalan más, kínai inputokat tartalmazó termékek esetében is. Így az alacsonyabb és közepes jövedelmű amerikaiak viselnék a költségek fő terhét. Ahogy az infláció emelkedik, és a Federal Reserve kénytelen kamatot emelni, a gazdaságot a lassuló növekedés, a növekvő infláció és a magasabb munkanélküliség hármas csapása sújtaná.
A helyzetet tovább rontja, hogy Trump a Fed függetlenségét fenyegető szélsőséges álláspontot fogadott el (ami nem meglepő, figyelembe véve az igazságszolgáltatás és az államigazgatás függetlenségének aláásására tett erőfeszítéseit).
Egy újabb Trump-elnökség tehát tartósan gazdasági bizonytalanságot okozna, ami miatt csökkennének a beruházások, visszaesne a növekedés, és szinte biztosan növekednének az inflációs várakozások.
Trump adópolitikai javaslatai hasonlóan tévesek. Emlékezzünk a vállalatok és milliárdosok 2017-es adócsökkentésére, amely nem élénkítette a beruházásokat, csupán a részvény-visszavásárlásokat ösztönözte. Bár a republikánusok még soha nem láttak olyan adócsökkentést a gazdagok számára, amelyet ne szerettek volna, néhányan legalább felismerték, hogy ez az intézkedés növelni fogja a költségvetési hiányt, ezért azt egy lejárati záradékkal egészítették ki, amely 2025-ben kezd hatályba lépni. Trump azonban, figyelmen kívül hagyva a bizonyítékokat, hogy a „csepegtetett” adócsökkentések nem működnek, és nem térülnek meg, meg akarja újítani, majd tovább kívánja mélyíteni a 2017-es adócsökkentést oly módon, hogy az több ezer milliárd dollárral növelné az államadósságot.
Míg a Trumphoz hasonló populista demagógok nem törődnek a költségvetési hiánnyal, az amerikai és külföldi befektetőknek aggódhatnak.
A termelékenységet nem növelő kiadásokból eredő, egyre növekvő hiány tovább növelné az inflációs várakozásokat, aláásná a gazdasági teljesítményt, és súlyosbítaná az egyenlőtlenséget.
Ugyanígy, a Biden-kormányzat által meghozott inflációcsökkentő törvény hatályon kívül helyezése nemcsak a környezetvédelemre, valamint az ország jövője szempontjából létfontosságú ágazatokban az USA versenyképességére lenne káros hatással, hanem megszüntetné azokat a rendelkezéseket is, amelyek csökkentették a gyógyszerek árát, így a megélhetési költségek növekednének.
Trump (és az általa kinevezett, az üzleti élet szempontjait követő bírók) vissza akarják vonni a Biden-Harris-kormányzat erőteljes versenypolitikáját is, ami – ismét – növelné az egyenlőtlenséget, és gyengítené a gazdasági teljesítményt a piaci erőfölény bebetonozásával és az innováció elfojtásával. Továbbá Trump elvetné a felsőoktatáshoz való hozzáférés javítását célzó kezdeményezéseket, amelyek a jövedelemtől függő diákhitelek jobb kialakítására vonatkoznak. Ez végső soron csökkentené a beruházásokat abban az ágazatban, amelyre az USA-nak a legnagyobb szüksége van ahhoz, hogy megfeleljen a XXI. századi innovatív gazdaság kihívásainak.
Ezzel elérkeztünk Trump programjának azon elemeihez, amelyek a leginkább aggasztóak Amerika hosszú távú gazdasági sikere szempontjából. Először is, egy újabb Trump-kormányzat csökkentené az alaptudományok és a technológia finanszírozását, amely Amerika versenyelőnyének és az elmúlt 200 évben emelkedő életszínvonalának forrása. (Mondani sem kell, hogy az ország gazdasági ereje nem a kaszinókban, a golfpályákban vagy a fényűző szállodákban rejlik).
Előző hivatali ideje alatt Trump szinte minden évben jelentős megszorításokat javasolt a tudomány és a technológia területén, de a nem szélsőséges republikánusok a kongresszusban megakadályozták ezeket a költségvetési lefaragásokat. Ezúttal azonban más lenne a helyzet, mert a Republikánus Párt Trump személyes pártjává vált. Még rosszabb, hogy a párt dzsihádot hirdetett az amerikai egyetemek ellen, beleértve a vezető intézményeket, amelyek a tudás terén a fejlődését mozdítják elő, szerte a világból a legjobb tehetségeket vonzzák az USA-ba, és fenntartják az ország versenyelőnyét.
Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy Trump elkötelezte magát a jogállamiság aláásása mellett, mind belföldön, mind nemzetközi szinten. Az, hogy Trumpnak komoly múltja van a beszállítók és vállalkozók ki nem fizetése terén, jól mutatja a jellemét: ő egy zsarnok, aki minden hatalmát arra használja majd, hogy kifosszon bárkit, akit csak tud. Ez még nagyobb problémává válik, amikor nyíltan támogatja az erőszakos lázadókat. A jogállamiságot nem csak önmagáért kell becsülnünk: létfontosságú a jól működő gazdaság és demokrácia szempontjából.
2024 őszén nem lehet tudni, hogy a gazdaságot milyen sokkhatások érik majd a következő négy évben. Annyi azonban világos: a 2028-as gazdaság sokkal erősebb, egyenlőbb és ellenállóbb lesz, ha Harris nyeri az elnökválasztást.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Joseph E. Stiglitz
A Columbia Egyetem Nobel-díjas közgazdászprofesszora. 2001-ben kapta a közgazdasági Nobel-díjat. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 1995-ös jelentésének vezető szerzője, amely szervezet 2007-ben béke Nobel-díjat kapott. 1995-1997 között Bill Clinton amerikai elnök gazdasági tanácsadó testületét vezette. A Világbank alelnöke és vezető közgazdásza volt 1997-2000 között. Kutatásai többek között a jövedelmi egyenlőtlenségek, a klímaváltozás, a vállalati kormányzás (corporate governance) és a globalizáció kérdéseire irányulnak.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
