Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A klímaváltozás elleni küzdelem hívei élvezettel hirdették azt a célt, hogy véget kell vetni a fosszilis energiahordozóktól való függésnek, amelyek két évszázadon át elképesztő növekedést tettek lehetővé. Persze, ez több százezer milliárd dollárba kerülne, de a növekedés tovább folytatódna.
Micsoda naiv, szűklátókörű világnézet ez. Az idő nem volt kegyes ahhoz az ostoba elképzeléshez, hogy a klímaváltozás az emberiség egyetlen megmaradt problémája – vagy hogy a bolygó összefogna ennek megoldása érdekében.
A geopolitika és a közgazdaságtan azt mondatja, hogy a fosszilis energiahordozóktól való gyors globális átállást lehetetlenség megvalósítani.
Sokak számára már régóta világos, hogy a világ többsége sosem értett egyet azzal, hogy rövidlátó módon a klímaváltozás került a fókuszba. A hatalmas fejlődés ellenére egyes országokban az élet továbbra is a szegénység, az éhezés és a betegségek elleni küzdelemről szól. Sok más országban a legfőbb prioritásnak a munkahely-teremtés és az emberek életét megváltoztató növekedés és fejlődés számít. A legfejlettebb gazdaságokon kívül a klímaváltozás kérdése érthető módon mindig is viszonylag alacsony prioritást jelentett a választópolgárok számára.
Európa és az Egyesült Államok vezetői úgy beszélnek a nettó zéró emisszióról, mintha annak globális támogatottsága lenne. Erről az egységről azonban gyorsan kiderül, hogy az csak egyfajta szemfényvesztés. Egyrészt Oroszország, Irán és Észak-Korea destabilizáló tengelye nem fogja támogatni a nyugati erőfeszítéseket a klímaváltozás megoldására. A McKinsey szerint a nettó zéró emisszióra vonatkozó cél eléréséhez évi 273 milliárd dollárba kerülő orosz klímapolitikai intézkedésekre is szükség lenne, ami körülbelül háromszorosa annak, amit Oroszország tavaly a hadseregére költött. Ez nem fog megtörténni.
A geopolitikai kihívások még mélyebbek. Kína növekedése az egyre több szén elégetésén alapul. Az üvegházhatású gázok legnagyobb kibocsátójának számít a világon, tavaly az összes ország közül a legnagyobb mértékben nőtt az emissziója. A megújuló energiaforrások 1971-ben Kína elsődleges energiafelhasználásának 40%-át tették ki, ami 2011-re 7%-ra csökkent, mivel Kína növelte a szénfelhasználást. Azóta a megújuló energiaforrások aránya 10%-ra emelkedett. A klímaváltozás elleni határozott fellépés évente közel ezer milliárd dollárba kerülhet Kína számára, ami akadályozná a gazdag országgá válását.
A valóság az, hogy a világ nagy része – beleértve a jelentős hatalomnak számító Indiát és a feltörekvő gazdaságokat – továbbra is arra összpontosít, hogy minél gazdagabbá váljon, és ez gyakran a fosszilis energiaforrások felhasználásával történik. Oroszország és a hozzá hasonló államok teljesen figyelmen kívül fogják hagyni a klímaváltozásra történő összpontosítást. Kína pedig abból fog pénzt csinálni, hogy napelemeket és elektromos autókat ad el a Nyugatnak, miközben saját kibocsátását csak szerény mértékben fogja majd vissza.
Ahogy a gazdag országok felelőtlenül megpróbálják a kiigazító karbonadókon keresztül a szegény országokra hárítani a klímapolitika költségeit, további éket vernek a már amúgy is széttöredezett világba.
Eközben a klímavédelem körüli nagy hype ellenére a gazdag országoknak egyre kevesebb pénzük marad az éghajlatváltozás elleni küzdelemre.
A gazdag országok egy főre jutó éves növekedése az 1960-as évek 4%-áról az 1990-es évekre 2%-ra csökkent. Jelenleg pedig alig több mint 1%-on áll ez a mutató. Sok gazdag országra nehezedik a nyomás, hogy többet költsenek a védelemre, az egészségügyre és az infrastruktúrára, mivel a geopolitikai helyzet és a változó demográfiai viszonyok miatt a stabilitás és a növekedés felé vezető út sokkal bizonytalanabbá vált.
Mégis, szerte Európában és Észak-Amerikában az 1990-es évek viszonylagos nyugalmának világában született, szűklátókörű fanatikusok továbbra is a dezindusztrializációt és a szerényebb növekedést sürgetik a klímaváltozás kezelése érdekében – ezt a világ feltörekvő gazdaságaira vonatkozóan is hirdetik.
Ez a kísérlet kudarcra van ítélve, nem utolsósorban azért, mert a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését évtizedeken keresztül kell fenntartani, oly módon, hogy az azt támogató többség összetétele változik. Az erőteljes klímavédelmi intézkedések gazdaságossága mindig is problematikus kérdés volt – és ez ma már teljesen nyilvánvaló. Egyre több politikus ismeri fel azt, amit Claire Coutinho volt brit energiaügyi minisztere is beismert:
nem lehet a nehézségekkel küzdő családokra terhelni a költségeket a klímacélok elérése érdekében.
Európában a választók már most is azon politikusok ellen fordulnak, akik a klímaváltozás nevében a kevesebb növekedés és jólét mellett érveltek. Az évszázad közepéig hat-hét választási ciklus van hátra, az olyan erőteljes klímavédelmi politika, amely a gazdag világban minden egyes embernek évente több mint tízezer dollárjába kerülhet, halálra van ítélve. Az ilyen politika miatt még valószínűbb, hogy a szavazók a populista, nacionalista vezetők felé fordulnak, akik teljesen le fognak mondani a nettó zéró kibocsátásra vonatkozó költséges célokról. Akkor a klímavédelmi politika romokban hever majd.
A világnak egy jobb útra van szüksége.
A legjobb megoldás az, ha nem idézzük elő azt, hogy az emberek rosszabbul járjanak a fosszilis energiahordozókról a nem megfelelő zöld alternatívákra történő idő előtti átállás erőltetésével.
Ehelyett a zöld innovációba való beruházásokat kellene fokoznunk, hogy a tiszta energia olcsóbbá váljon a fosszilis energiahordozókhoz képest. Ez sokkal kisebb költségekbe kerülő megoldás, amely egyben lehetővé teszi, hogy mindenki – beleértve Indiát és más feltörekvő gazdaságokat is – az átállásra törekedjen.
A gazdag országoknak fel kell ébredniük, és abba kell hagyniuk a több ezer milliárd dollárnyi összegek eltékozlását az öncélú klímapolitika keretében, amit kevesen követnek, sokan kinevetnek majd, és ami elsősorban Kínát teszi majd gazdaggá.
Ha a klímavédelemre előirányzott ezermilliárd dolláros összegek kis hányadát zöld innovációra költenénk, az megoldaná a klímaváltozás problémáját.
Ez lehetővé tenné, hogy a többi rendelkezésre álló forrást az oktatásra, a védelemre, az egészségügyre és a XXI. század számos más, fontos kihívására összpontosíthassuk.
Bjorn Lomborg
A Copenhagen Consensus Center think tank elnöke, amely több száz közgazdásszal (köztük hét Nobel-díjassal) együttműködve a világ fő kihívásaira (kezdve a betegségek, az éhezés felszámolásától az oktatásig, a klímaváltozásig), lényegében az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak megvalósítására megoldási javaslatokat dolgozott ki. A Stanford Egyetem Hoover Intézetének vendégkutatója. Elemzései, publicisztikái jellemzően a klímaváltozás elleni küzdelem, valamint a globális fenntartható fejlődési célok elérésének kérdését járják körül.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
