Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Valóban egyetértés látható abban, hogy Kína a legnagyobb kihívás, azonban már eltérnek a nézetek azon a téren, hogy erre miként reagáljon az Egyesült Államok. Amint azt az egyik legnevesebb kínai külpolitikai szakértő, Wang Jisi bemutatta a hónap elején megjelent cikkében, Washingtonban jelenleg három fő csapásirány van Kína kapcsán.
- A szakértők egy része úgy látja, hogy elkerülhetetlen az új hidegháború kialakulása, így az USA-nak nem szabad szégyenlősnek lennie, keményen bele kell állnia a konfliktusba, és a Szovjetunióval szemben egyszer már bevált taktikát kell alkalmaznia.
- A másik oldal ezzel szemben azzal érvel, hogy egy második hidegháború túl könnyen alakulhat forró összecsapássá, és amennyiben Washington fokozza a nyomást a kínai rendszeren, azzal nem aláássa azt, hanem épp ellenkezőleg, megerősíti a kommunista diktatúrát az országban. Ezért inkább az együttműködésre kell helyezni a hangsúlyt a kockázatok csökkentése érdekében.
- A harmadik megközelítés – nem túl váratlan módon – az előző kettő között helyezkedik el, és a jelenlegi demokrata vezetés is leginkább ezt követi. Eszerint a Kínával fennálló ellentéteket menedzselni kell, mert megoldani úgysem lehet, de fel kell készülni a tartós együttélésre egy erősödő Pekinggel. Ezt leginkább úgy látják megvalósíthatónak, hogy vegyítik a versengés és a kooperáció elemeit, és egyúttal arra is koncentrálnak, hogy javítsák az Egyesült Államok saját versenyképességét gazdasági és technológiai értelemben egyaránt.
Trump többet árthat az USA-nak, mint Kínának
Nem merészkednék olyan messzire, hogy jóslatokba bocsátkozzam egy esetleges Trump-elnökség intézkedései kapcsán, leginkább azért sem, mert washingtoni források szerint még ő maga sem tudja biztosan, mit fog tenni. Bármit vagy esetleg annak az ellenkezőjét. Annyi fogózkodónk van, hogy a trumpista republikánusok szerint jó úton jártak 2016 és 2021 között, csak nem voltak elég kemények a lépéseik. Azaz ugyanabból várhatunk még többet. Ennek már hónapok óta látszanak is az előjelei, hiszen Trump 60%-os védővámok ötletét lengette be Kínával szemben, de első ciklusához hasonlóan Európát is célba venné.
A kereskedelmi deficit megoldására irányuló tervei és eszközei persze ugyanúgy hatástalanok lesznek, mint az elvetélt első kereskedelmi háborúja Kínával szemben, hiszen a globális strukturális egyensúlytalanságokat nem lehet bilaterális eszközökkel helyreállítani. Igaz, az efféle vagdalkozó lépések rövid távon engedményekre kényszeríthetik Pekinget, amelynek pillanatnyilag elemi érdeke a botladozó gazdasági növekedését megtámogató globális kereskedelem fenntartása.
Hosszabb távon azonban Trump valószínűleg többet ártana majd az Egyesült Államoknak és az ország vezető szerepének, mint Kínának.
A tranzakcionális, azaz üzleti alapú külpolitika ugyanis képtelen meglátni azt, hogy az USA globális befolyása nem azon múlik, van-e vagy mekkora a kereskedelmi hiánya.
Washington erejének egyik fő támasza a számtalan szövetségese és az azokkal létrehozott intézményrendszer, amely lehetővé teszi, hogy az USA szinte mindenhol jelen legyen katonai, gazdasági és politikai eszközökkel. Márpedig Trump éppen ezt a szövetségesi hálózatot kezdte ki már első elnöksége alatt is, amikor egyszerre ment neki Kína mellett az EU-nak és Németországnak, Japánnak és Dél-Koreának, vagy éppen a NATO-nak, az ENSZ-nek és az Egészségügyi Világszervezetnek. Ha második elnöksége alatt ugyanezt a politikát folytatja, az Peking malmára hajtja a vizet hosszabb távon.
Demokrata irány
Ehhez képest a Biden-kormányzat más megközelítést alkalmazott. Ugyan nem csupán fenntartotta, hanem meg is erősítette a Kínával szembeni kereskedelmi lépéseket, de ezt teljesen más stílusban, jóval diplomatikusabban, és a mi fő: hosszú távú stratégiai keretekben tette.
- Koalícióépítésbe kezdett az indiai-csendes-óceániai térségben, egyre szorosabb együttműködésre fogta Japánt, Indiát, Ausztráliát, Dél-Koreát, a Fülöp-szigeteket, sőt az Egyesült Királyságot és Vietnamot is. A cél egyértelműen egy védelmi gyűrű (vérmesebbeknek: cordon sanitaire) létrehozása a Népköztársaság körül.
- Emellett globális együttműködést csiholt a mikrochipgyártás terén,
- miközben arról sem felejtkezett el, hogy ígéretéhez híven az amerikai átlagembert segítő (kül)politikát folytasson, így az inflációcsökkentő törvénybe (IRA) számos olyan elemet csomagolt, amely az USA versenyképességét javította Kínával, na meg nem mellesleg az EU-val szemben is.
Bár Kamala Harris nem a külpolitikai szakértelme miatt nyerheti el az amerikai választók bizalmát, olyan tanácsadók veszik körül, akik évtizedes tapasztalattal rendelkeznek a területen. Alelnökként saját nemzetbiztonsági tanácsadója az a Philip H. Gordon, aki már a Clinton-kormányzatban is a Nemzetbiztonsági Tanács munkatársa volt, és az elmúlt három évtizedben számos alkalommal felelt európai ügyekért. Persze nem tudható, kap-e valamilyen szerepet egy esetleges Harris-kormányban, de talán bízhatunk abban, hogy eddig is „érzékenyítette” az alelnököt az Európának fontos ügyek kapcsán.
Bárki nyer, nem várható nagy fordulat
Összességében az látható, hogy rövidtávon valóban nem várható drámai fordulat a Kínával kapcsolatos amerikai külpolitikában, akármelyik jelölt is nyeri a novemberi elnökválasztást.
Így érthető, hogy a kínai vezetés próbál felkészülni minden eshetőségre, hiszen politikusokról lévén szó, ők is leginkább a közeljövő megnyerésére koncentrálnak. Hosszú távú, stratégiai szempontból azonban Trump lenne a Peking számára kedvezőbb kimenetel, hiszen a tőle várható bel- és külpolitikai káosz sokkal több lehetőséggel kecsegtetné Kínát, mint egy demokrata kormányzat, amely folytatná a Kínával szembeni kevésbé hangos, de szisztematikus és megfontolt építkezést. Akárhogy is, szegény Hszi Csin-ping valószínűleg nem tudja eldönteni, melyik ujjába harapjon.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
