Hamarosan jön a közgazdász vándorgyűlés
Gazdaság

Hamarosan jön a közgazdász vándorgyűlés

Portfolio
Öt év után ismét Nyíregyháza ad otthont a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájának: a 62. Közgazdász-vándorgyűlést 2024. szeptember 5-én és 6-án a Nyíregyházi Egyetemen rendezi meg az idén 130 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT). A rendezvényre mintegy 700 kárpát-medencei magyar közgazdászt várnak a szervezők.

A Nyíregyházi Egyetemen szeptember 5-én és 6-án két plenáris és 16 szekcióülés mintegy száz előadója várja a résztvevőket. A helyszíni szekciókat hét előre rögzített szekció – kerekasztal-beszélgetés – egészíti majd ki, amelyeket szeptember 5-től a konferencia honlapján és az MKT YouTube-csatornáján nézhetnek és hallgathatnak meg az érdeklődők. Az idei konferencia központi témáját a versenyképesség összefüggései adják majd.

A konferencia plenáris ülésein

  • Matolcsy György jegybankelnök,
  • Varga Mihály pénzügyminiszter,
  • Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter;
  • Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter;
  • Horváth Gábor, a Költségvetési Tanács elnöke és
  • Szomolai Csaba, az Állami Számvevőszék alelnöke

osztja meg gondolatait a hallgatósággal.

Idén is lesz bankvezérek kerekasztala, makrogazdasági elemzői fórum, lesz szó korrupcióról, innovációról, feszített munkaerőpiacról, mesterséges intelligenciáról és az államháztartásról egyaránt. Az előre rögzített szekciók többek között az online kiskereskedelem gazdasági és logisztikai hatásairól, a demográfiai válság és versenyképesség kapcsolatáról, a kultúra, az innováció és a versenyképesség összefüggéseiről, valamint a körforgásos gazdaságról szólnak majd.

A 62. Közgazdász-vándorgyűlés plenáris ülései és egyes szekciói a tervek szerint élőben követhetők lesznek majd a konferencia honlapján és az MKT YouTube-csatornáján, a rendezvényt követő napokban pedig mind a 23 tematikus szekció felvétele elérhető lesz a honlapon.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

Holdblog

A Fed igyekezne, de könnyen lemaradhat

Végre elérkezett a kamatcsökkentés gondolatához a Fed, ami nagy előrelépés a pár hónappal ezelőtti kommunikációhoz képest. Eddig fokozatosan hűlt a munkaerőpiac, de nemrég hiba csúszott..

MNB Intézet

Equity hozamok, a reálgazdaság tükrei

A kötvényhozamok mellett a kevésbé ismert equity hozamok is nagyon értékes információval szolgálhatnak a gazdasági folyamatokkal összefüggő várakozásokkal kapcsolatban. The post Equity hoza

Kiszámoló

Streaming forgó

Régről megmaradt a(z HBO) Max előfizetésem, már többször le akartam mondani, annyira kevés rajta az új tartalom Annak ellenére nem érte meg, hogy mint régi előfizető, féláron volt havonta.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
19 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
powell fed