Fontos egyeztetésbe kezdett a kormány a Nemzeti Energia- és Klímaterv kapcsán
Gazdaság

Fontos egyeztetésbe kezdett a kormány a Nemzeti Energia- és Klímaterv kapcsán

Portfolio
Elindult a társadalmi egyeztetés a felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) stratégiai környezeti vizsgálatáról (SKV), amelynek 177 oldalas anyagához bárki hozzászólhat szeptember 22-ig – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium. A klímacélok és a fenntarthatósági kérdések részletesen szóba kerülnek a Portfolio szeptember 4-i Sustainable World konferenciáján, míg az energiaszektor kihívásai, zöldítési törekvései a Portfolio október 10-i Energy Investment Forum konferenciáján kerülnek terítékre.

Megjelent a kormány dokumentumtárában az említett SKV, a tárca közleménye pedig arra utal, hogy a tavaly szeptemberben nyilvánosságra hozott felülvizsgált NEKT-hez képest nem lesz érdemi változás a végső, idén ősszel Brüsszelnek leadandó NEKT-ben („Az SKV a felülvizsgálat alatt álló NEKT 2023-as verziójára készült, így a NEKT tartalma és célkitűzései a továbbiakban is változhatnak”).

Így tehát az alábbi főbb energia- és klímaügyi vállalásokat tartalmazza továbbra is hazánk 2030-ig szóló Nemzeti Energia- és Klímaterve, összhangban azzal, hogy egy mai másik bejelentés szerint tavaly beszakadt az ÜHG-kibocsátásunk. Emiatt 2030-ra még reálisabbá vált, hogy 40% helyett 50%-kal tudja csökkenteni Magyarország a kibocsátását az 1990-es bázishoz képest:

NEKT osszefoglalo tablazat24

Amint a fenti táblázatból kiderül: az Energiaügyi Minisztérium az átdolgozott NEKT tervezetében az eddigi 40 helyett 1990-hez képest legalább 50 százalékkal szándékszik csökkenteni az üvegházhatású gázok bruttó kibocsátását 2030-ig. Magyarország végsőenergia felhasználása a korábban kitűzött 785 PJ felső határnál alacsonyabb, legfeljebb 750 PJ lehet a következő évtized elején. A megújuló energiaforrások arányát a hatályos 21 helyett 29 százalékra emeli a felülvizsgált energia- és klímaterv tervezete.

Az energia- és klímatervben javasolt intézkedések, beruházások összesített költségigénye több ezermilliárd forintra rúg. A ráfordítások mintegy háromnegyede a működési- és kvótakiadásokban a fejlesztésekkel elérhető megtakarítások révénmegtérülhet

– jegyzi meg a tárca.

A ma társadalmi egyeztetésre bocsátott SKV a környezeti és fenntarthatósági szempontok beépítését, megjelenítését hivatott elősegíteni a szakpolitikai irányokat közép- és hosszú távon meghatározó energia- és klímatervben. Az SKV legfontosabb állítása a tárca szerint az, hogy a vizsgált tizenöt intézkedéscsoport túlnyomó többsége, mintegy négyötöde kedvező hatást gyakorol a környezetre.

Az SKV kapcsán a várható hatások mérséklése, megelőzése érdekében számos javaslatot tettek a szakértők a terjedelmes anyagban, ezek összefoglalását tartalmazza az alábbi fejezetrész:

  • Az új beruházások, különösen a szürke infrastruktúra elemek esetén (új hulladékgazdálkodási infrastruktúra elemek, vízellátási, szennyvízkezelési infrastruktúra részek stb.) lehetőség szerint törekedni kell a jelenlegi telephelyek fejlesztésére és a barnamezős beruházások előnyben részesítésre. Ha elkerülhetetlen a zöldmezős beruházás megvalósítása, akkor maximálisan törekedni kell arra, hogy a lehető legjobb, környezetbarát, fenntartható, önellátó technológia kerüljön alkalmazásra, minimalizálva a környezeti terheket és hatásokat mind a megvalósítás, mind az üzemelés fázisában.”
  • „Az új építési programok növelik a területhasználatot, így javasolt felülvizsgálni annak megvalósíthatóságát, hogy a zöldterületek mértékének fenntartásával a barnamezős fejlesztés, valamint a már elfoglalt területek fejlesztésére való törekvés milyen módon ösztönözhető. A felújítások során kulcsfontosságú a teljeskörűség, mert csak így kerülhető el, hogy egy-egy részlegesen felújított állapot hosszú távon is rögzüljön.”
  • Szükséges a megújuló energiaforrások nagyobb részarányú alkalmazása a hőszivattyús rendszereknél, illetve egy hosszú távon rugalmas, decentralizált energiarendszer irányába történő elmozdulás.”
  • „A biomassza, mint fűtési mód támogatása szintén üdvözlendő, ahol lehetőség van, érdemes mérlegelni megfelelő szűrő berendezéssel ellátott falufűtőművek támogatását, telepítését, a szakszerű üzemeltetés biztosításával.”
  • „Szélenergia telepítés esetében kiemelt figyelmet kell fordítani a megfelelő helyszín kiválasztására az élővilág legkisebb zavarásának célkitűzésével, tekintettel kell lenni a madárvédelmi területek elhelyezkedésére, vonulási útvonalakra. - A beruházások előkészítésének fontos előfeltétele a felkészült tanácsadói és tervezői, illetve kutatói, oktatási, képzési műhelyek megléte. Fontos lehet a meghatározott stratégiai célok rangsorolása is.”
  • „Horizontális cél, hogy a tervezési folyamatok reflektáljanak a funkcionális térségek alakulására, mint tervezési és fejlesztési egységek, illetve a helyi szereplők, települések közötti szorosabb együttműködéseinek lehetőségeire (pl. szinergiák kialakításával helyi gazdaságfejlesztés).”
  • „Törekedni kell a vonalas nagy infrastruktúra nyomvonalak kijelölésénél a természetvédelmi területek elkerülésére, vagy ha ez nem lehetséges, a természetközeli megoldások alkalmazására. A vonalas infrastruktúrák kijelölésénél fontos szempont kell, hogy legyen a szükséges minimális élőhelynagyság és annak megfelelő minőségének biztosítása, tehát hogy annak tagoltsága, bolygatási szintje ne legyen nagy.”
  • „Javasolt felülvizsgálni a nagy vonalas infrastruktúrák fejlesztése esetén alkalmazandó környezetvédelmi normákat mind a megvalósítás, mind a működtetés időszakára, annak érdekében, hogy a környezeti terhek csökkenjenek. A területhasználat során az optimális, fenntartható, természetközeli megoldásokat kell előnyben részesíteni.”
  • „A környezeti hatékonyság növelése érdekében javasolható a forrásallokáció növelése a KFI szektorba. Javasolt a hazai és nemzetközi egyetemekkel, kutatóközpontokkal való bevonása a technológiafejlesztésbe. A NEKT intézkedéscsomagjában megjelölt ágazatokon kívül azonosítani szükséges további olyan ágazatokat, ahol jelentős környezeti hatékonyságnövelés lenne elérhető megfelelő adatgyűjtéssel, adatbázisépítéssel és monitoringgal.”
  • „Javasolt kiemelt figyelmet szentelni az olyan kutatás-fejlesztési projekteknek, amelyek megnyugtató és kiszámítható megoldást nyújthatnak az akkumulátorok másodlagos felhasználásával (újra felhasználásával) kapcsolatban.”
  • „Indokolt szabályozni az energianövény termesztés céljából történő művelési ág váltást feltételeit.”
  • „Vizsgálandó, hogy mely ágazatokban kiemelten kedvező hatású a hidrogén üzemanyagcellás járművek használata. Azokban az ágazatokban, ahol a teljes életciklus elemzésén alapuló vizsgálatok alapján és egyéb más fenntarthatósági szempontok figyelembe vétele mellett (pl. gazdasági fenntarthatóság) az elektromos meghajtású járművek jelentenek kisebb terhelést a környezet számára, javasolt utóbbi járművek előtérbe helyezése.”

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Kinek fáj az olcsó autó?

Vannak, teszem azt, a nagy német autógyártók. Akiknél - ha Elon Musk nem rúgja rájuk az ajtót a Teslával - lehet, hogy a mai napig... The post Kinek fáj az olcsó autó? appeared first on HOLDBLO

Holdblog

A Fed igyekezne, de könnyen lemaradhat

Végre elérkezett a kamatcsökkentés gondolatához a Fed, ami nagy előrelépés a pár hónappal ezelőtti kommunikációhoz képest. Eddig fokozatosan hűlt a munkaerőpiac, de nemrég hiba csúszott..

RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

MNB Intézet

Equity hozamok, a reálgazdaság tükrei

A kötvényhozamok mellett a kevésbé ismert equity hozamok is nagyon értékes információval szolgálhatnak a gazdasági folyamatokkal összefüggő várakozásokkal kapcsolatban. The post Equity hoza

Kiszámoló

Streaming forgó

Régről megmaradt a(z HBO) Max előfizetésem, már többször le akartam mondani, annyira kevés rajta az új tartalom Annak ellenére nem érte meg, hogy mint régi előfizető, féláron volt havonta.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
19 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
Mol Dunai Finomító Dufi kőolajvezeték barátság-vezeték friendship