Bombát találtak egy csehországi olajfinomítóban, rögtön leállították termelést
Gazdaság

Bombát találtak egy csehországi olajfinomítóban, rögtön leállították termelést

Portfolio
Egy fel nem robbant második világháborús bombát találtak a csehországi Litvinov olajfinomítójának területén szerda este, amely miatt azonnali hatállyal leállították az egész olajfinomítót, és a csütörtöki tájékoztatás szerint még legalább két hétig eltart a kényszerszünet.

A finomító egy félre eső részén találták meg a bombát, és így a termelésben kényszerszünetet kellett elrendelni, illetve az erőmű környékéről több, mint 500 embert telepítettek ki, továbbá a környékbeli fontos közlekedési útvonalakon is leállították a forgalmat.

Csütörtökön egy sajtótájékoztatót tartott a cseh finomítót tulajdonló lengyel Orlen egyik vezérigazgató-helyettese, Magdalena Bartos, és a Reuters tudósítása szerint azt mondta:

A finomító jelenleg a leállás fázisában van. Azt feltételezzük, hogy a Litvinov újraindítása szeptember elején történhet meg.

Azt is jelezte, hogy a bomba előreláthatólag még augusztus 27-ig a finomító területén marad, így tehát addig nyilvánvalóan nincs is esély a finomítási folyamatok, illetve a környéken a közlekedés újraindítására.

Az Orlen tulajdonában álló litvonovi finomító még orosz nyersolajat dolgoz fel, hiszen a Barátság II. kőolajvezeték déli ága elvezet odáig Ukrajnán és Szlovákián át (ezen az ágon kapja Magyarország és Szlovákia is az orosz nyersolajat). A cseh finomító a legutóbbi hírek szerint a jövő év elejétől képes lesz leválni az orosz olajról, mert az olaszországi TAL-, illetve a németországi IKL-vezetéken át teljes egészében el tudja majd látni magát tengeri beszállítási nyersanyaggal.

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

Holdblog

A Fed igyekezne, de könnyen lemaradhat

Végre elérkezett a kamatcsökkentés gondolatához a Fed, ami nagy előrelépés a pár hónappal ezelőtti kommunikációhoz képest. Eddig fokozatosan hűlt a munkaerőpiac, de nemrég hiba csúszott..

MNB Intézet

Equity hozamok, a reálgazdaság tükrei

A kötvényhozamok mellett a kevésbé ismert equity hozamok is nagyon értékes információval szolgálhatnak a gazdasági folyamatokkal összefüggő várakozásokkal kapcsolatban. The post Equity hoza

Kiszámoló

Streaming forgó

Régről megmaradt a(z HBO) Max előfizetésem, már többször le akartam mondani, annyira kevés rajta az új tartalom Annak ellenére nem érte meg, hogy mint régi előfizető, féláron volt havonta.

Ricardo

Egy ábra

A jóléti állam 20. századi felemelkedése Nyugat-Európában. Az ábra az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Svédország összesített átlagát mutatja. Rövid magyarázat: az a

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
19 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
iphone 15 pro