Kiderült: célegyenesben vannak a hosszú távú magyar kőolajellátásról szóló tárgyalások a Lukoil-szankció után
Gazdaság

Kiderült: célegyenesben vannak a hosszú távú magyar kőolajellátásról szóló tárgyalások a Lukoil-szankció után

Portfolio
„Célegyenes felé közelítenek”, illetve „jól állnak” azok a tárgyalások, amelyek „hosszú távon biztosítani tudják Magyarország kiegyensúlyozott kőolajellátását az ukrán intézkedés dacára” – jelezte nyugtatóan a szerdai kormányülés szünetében tartott élő Facebook-videóban Szijjártó Péter.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter rögzítette az ukrajnai gáz- és olajszállítások körüli kockázatokra utalva, hogy "Magyarország energiaellátása biztonságban van". Az olajszállítások kapcsán az előrehaladott tárgyalások alapján "elmondhatjuk, hogy a rövid- és középtávon alkalmazott átmeneti intézkedések mellett hosszú távon is garantálni tudjuk Magyarország kőolajellátását a kijevi és a brüsszeli intézkedések, illetve nemtörődömség dacára" - tudatta.

A nyilatkozat végén ráerősített:

még egyszer szeretném aláhúzni, hogy azok a tárgyalások, amelyeket annak az érdekében folytatunk, hogy a hosszú távú kőolajellátási biztonságunkat garantálni tudjuk, jól állnak.

Energiaellátási kérdések is szóba kerülnek a Portfolio október 10-i Energy Investment Forum konferenciáján, amelyről további részletek:

A miniszter felől a nyugtatónak szánt üzenetek azután érkeztek, hogy júliusban ő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is arra figyelmeztetett: üzemanyaghiány is jöhet szeptembertől, ha addig nem sikerül egy tartós megoldást megtalálni az átmenetileg kezelt helyzet után. Aztán augusztus elején Hernádi Zsolt Mol-vezér már egészen máshogy nyilatkozott, lényegében azt üzente, hogy nem lesz üzemanyag hiány és egyébként sem kell aggódni, csak ha már ők is szólnak. Azt is vázolta, hogy arra is van forgatókönyve az olajtársaságnak, ha teljesen leállna a Barátság-kőolajvezeték Ukrajna felől.

Amint a Portfolio megírta: az ukránok által meglépett, az orosz Lukoilt és annak európai kereskedőcégét ért szankció miatt csak azok az olajszállítmányok voltak érintettek, amelyek ezen kereskedőcég tulajdonába kerültek, a többi kereskedő szállítmányai gond nélkül megérkeztek. Így csak a tervezett finomítói leállások miatti megnövelt szállításokhoz képest maradtak el júliusban a szállítmányok, és a volumen így megegyezett a júniusival. A miniszter által most említett, hosszú távú megoldás az utalás szerint kiegyensúlyozottságra törekszik az orosz és nem-orosz nyersolaj importban, mert a friss adatok szerint Magyarország nemhogy a leválás felé haladt az orosz olajról, hanem 60%-ról 80%-ra növelte az importarányt. A horvát vezetéküzemeltető JANAF a minap azt jelezte, hogy ők képesek lennének akár évi 14 millió köbmétert is szállítani az Adria felől Magyarországra és Szlovákiába, így akár mindkét ország olajfinomítóját teljes egészében el tudna látni ez a vezeték nem-orosz, tankeren szállított olajjal. Ez azt jelenti, hogy el lehetne érni azt az EU állam- és kormányfői szintjén is kimondott célt, hogy 2027-ig le kell válni az orosz olajról, illetve gázról.

Szijjártó arra is kitért a szerdai nyilatkozatban, hogy hazánk földgázellátása is rendben zajlik, azt sehogy nem befolyásolja az Oroszország és Ukrajna közötti harcok kiterjedése (a szudzsai gáztranzit állomás ukrán elfoglalása), ugyanis a szállítások teljes mértékben megoldottak a Török Áramlat vezetéken, Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül.

A Portfolio néhány héttel ezelőtti információi ezzel ellentétesek. Amint ugyanis többször is megírtuk: a nyilatkozatok dacára nem terelte át az évi 1 milliárd köbméteres szállítást Magyarország és Oroszország a Török Áramlatra, hanem az az eredeti hosszú távú szerződésnek megfelelően továbbra is Ukrajnán, Szlovákián és Ausztrián keresztül, tehát az ukrajnai tranzit segítségével jut el Magyarországra.

A miniszter a bejelentkezésben kitért a nukleáris fűtőanyagokra is, és üdvözölte, hogy a szállítás e téren is folyamatos, megfelelő az ellátás a paksi atomerőmű hosszú távú működtetéséhez. A paksi fűtőelem beszállítás a minap szúrtuk ki a hírt, hogy az atomerőmű egy másik nemzetközi konzorciumba is beszállt, amely az orosz fűtőanyag diverzifikálását célozza meg, és a szlovákok már le is szerződtek a francia céggel tényleges szállításokra.

Címlapkép forrása: Szijjártó Péter Facebook-oldala

RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

Kiszámoló

Streaming forgó

Régről megmaradt a(z HBO) Max előfizetésem, már többször le akartam mondani, annyira kevés rajta az új tartalom Annak ellenére nem érte meg, hogy mint régi előfizető, féláron volt havonta.

Ricardo

Egy ábra

A jóléti állam 20. századi felemelkedése Nyugat-Európában. Az ábra az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Svédország összesített átlagát mutatja. Rövid magyarázat: az a

Holdblog

Így termelnek áramot a legnagyobbak

Brazília mutatja az utat a megújuló energiaforrások terén, de óriási helyzeti előnye van. A világ tíz legnagyobb vízerőművéből ugyanis három is az országban van, márpedig... The post Így

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Meg fogsz lepődni, milyen gazdagok az emberek Magyarországon

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
olajkút