Hatalmasat rontottak az amerikai foglalkoztatási adaton egy mai bejelentéssel
Gazdaság

Hatalmasat rontottak az amerikai foglalkoztatási adaton egy mai bejelentéssel

Portfolio
Az eddig ismertnél 818 ezerrel alacsonyabb volt a foglalkoztatottság növekedése az Egyesült Államokban a 2023 márciusától 2024 márciusáig tartó egy év során, ami minden idők második legnagyobb lefelé történő adatrevíziója ezen a téren – derült ki az amerikai munkaügyi tárca szerdai bejelentéséből. Ez gyengébb munkahely-teremtési képességre utal, ami fokozhatja a Fed-del kapcsolatos kamatvágási várakozásokat, így a dollár gyengült, a részvényindexek tovább emelkedtek.

A munkaügyi tárca két nagy benchmark (éves) felülvizsgálatot hajt végre a havonta kiadott nem-mezőgazdasági új munkahelyek számának változásáról szóló adatközlésén, a mai volt az első ilyen felülvizsgálat, a második majd jövő februárban jön. Ha akkor is megerősíti a tárca, hogy az eddig ismertnél 818 ezerrel alacsonyabb volt a munkahelyek számának növekedése az említett időszakban, akkor az a 2009 tavaszi masszív adatrevízió óta a második legnagyobb lefelé történő módosítás lenne.

A 818 ezres mostani lefelé módosítás (ami fél százalékot jelent a foglalkoztatottságban) gyakorlatilag kizárólag a magánszektori álláshelyek eddig ismertnél kisebb növekedéséből jött össze. Azon belül is az üzleti szolgáltatások ágazatnál történt a legnagyobb, 358 ezres lefelé módosítás, a szabadidő és vendéglátás ágazatban 150 ezres, a feldolgozóiparban 115 ezres adatrevízió történt lefelé.

A mai adatot a jelek szerint úgy értelmezik a piacok, hogy megint nőtt az esélye a nagyobb Fed kamatcsökkentéseknek (igaz nem látszanak a recessziós aggodalmak, hiszen azt a heti friss munkanélküli segélykérelmi adatok nem támaszják alá). A dollár ugyanis kissé még tovább gyengült az euróval szemben 1,1140-ig, ami új egyéves dollármélypontot jelent, az amerikai részvényindexek pedig meglódultak. Az S&P500 index 0,3%-kal 5613 pontig ugrott.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Címlapkép forrása: Shutterstock

RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

Kiszámoló

Streaming forgó

Régről megmaradt a(z HBO) Max előfizetésem, már többször le akartam mondani, annyira kevés rajta az új tartalom Annak ellenére nem érte meg, hogy mint régi előfizető, féláron volt havonta.

Ricardo

Egy ábra

A jóléti állam 20. századi felemelkedése Nyugat-Európában. Az ábra az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Svédország összesített átlagát mutatja. Rövid magyarázat: az a

Holdblog

Így termelnek áramot a legnagyobbak

Brazília mutatja az utat a megújuló energiaforrások terén, de óriási helyzeti előnye van. A világ tíz legnagyobb vízerőművéből ugyanis három is az országban van, márpedig... The post Így

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Meg fogsz lepődni, milyen gazdagok az emberek Magyarországon

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
háziasszony nő befektető idős getty stock