Aggódik Németország  az új halálos kór miatt, azonnali segítséget küld Afrikába
Gazdaság

Aggódik Németország az új halálos kór miatt, azonnali segítséget küld Afrikába

MTI
A német kormány mobil laboratóriumot küld a Kongói Demokratikus Köztársaságba, hogy segítsen a majomhimlővel (mpox) fertőzöttek azonosításában és a betegség terjedésének megfékezésében - jelentette be szerdán a német gazdasági együttműködési és fejlesztési Minisztérium.

A mpox-vírus tüneteinek hatékony felismerése érdekében Berlin szakemberképzést tervez Kongóban, illetve a megelőzési intézkedésekkel kapcsolatban a lakosság tájékoztatását is kilátásba helyezték. Hasonló intézkedéseket már szerveztek júniusban az ország keleti részén a minisztérium szerint.

Az afrikai hatóságok a nemzetközi közösség segítségét kérték. Ezt a segítséget most meg kell adnunk nekik"

- mondta Svenja Schulze gazdasági együttműködési és fejlesztési miniszter.

Schulze kijelentette, hogy a jelenleg 500 millió dollárral feltöltött nemzetközi veszélyhelyzeti alapot az mpox-vírus ellen kell felhasználni. Szerinte hosszú távon az egyetlen tisztességes válasz a járvány terjedésének megfékezésére az lenne, ha Afrikában állítanának elő vakcinákat.

Az afrikai járványügyi és betegségmegelőzési központ egy hét alatt csaknem 1400 új mpox-megbetegedést, az év eleje óta pedig csaknem 19 ezret regisztrált.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a legmagasabb riasztási fokozatot hirdette ki az afrikai mpox néven ismert betegség és annak új vírusváltozata, a Klade Ib miatt. A szakértők szerint a Klade Ib könnyebben terjed, mint a korábbi változatok, és nagyobb valószínűséggel vezethet súlyos megbetegedésekhez.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

MNB Intézet

Equity hozamok, a reálgazdaság tükrei

A kötvényhozamok mellett a kevésbé ismert equity hozamok is nagyon értékes információval szolgálhatnak a gazdasági folyamatokkal összefüggő várakozásokkal kapcsolatban. The post Equity hoza

Kiszámoló

Streaming forgó

Régről megmaradt a(z HBO) Max előfizetésem, már többször le akartam mondani, annyira kevés rajta az új tartalom Annak ellenére nem érte meg, hogy mint régi előfizető, féláron volt havonta.

RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

Ricardo

Egy ábra

A jóléti állam 20. századi felemelkedése Nyugat-Európában. Az ábra az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Svédország összesített átlagát mutatja. Rövid magyarázat: az a

Holdblog

Így termelnek áramot a legnagyobbak

Brazília mutatja az utat a megújuló energiaforrások terén, de óriási helyzeti előnye van. A világ tíz legnagyobb vízerőművéből ugyanis három is az országban van, márpedig... The post Így

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Meg fogsz lepődni, milyen gazdagok az emberek Magyarországon

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
technológia-időjárás-vihar-hajó-áldozat-szicília-jacht-roncs