Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Míg Donald Trump kiléptette az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből, addig Joe Biden elnöksége alatt az USA újra csatlakozott ahhoz. Trump megfogadta, hogy növeli az olaj- és földgázkitermelést, és kampányában megígérte, hogy ismét kilépteti az Egyesült Államokat a párizsi egyezményből, ha másodszor is elnökké választják.
Ezzel szemben Kamala Harris alelnök, a demokraták elnökjelöltje 2019-ben a szenátus tagjaként támogatta a Green New Dealt, a klímaváltozás kezelésére irányuló ambiciózus kongresszusi tervet. Kalifornia főügyészeként pedig vizsgálatot folytatott az olajiparban, és elérte, hogy a British Petroleum egyik leányvállalata egyezséget kössön a földalatti gáztartályok megrepedése miatt, valamint vádat emelt egy texasi olajvezeték-üzemeltető ellen egy környezetkárosító olajszivárgás miatt.
Nyilvánvaló, hogy a két jelölt álláspontja a klímaválsággal kapcsolatban nem is különbözhetne jobban.
De feltehetjük a kérdést: mi olyan katasztrofális abban, ha Trump megválasztása esetén másodszor is kivonja az Egyesült Államokat a párizsi egyezményből, ha a következő elnök Bidenhez hasonlóan egyszerűen újra csatlakozhatna hozzá? Valójában Trump tanácsadói is tisztában vannak ezzel a lehetőséggel. Állítólag egy olyan rendelettervezetet készítenek elő, amellyel az Egyesült Államokat nemcsak a párizsi klímamegállapodásból, hanem az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményéből is kivonnák, amelyen a párizsi megállapodás alapul.
E lépés visszavonásához az amerikai szenátus jóváhagyására is szükség lenne. A szenátusi jóváhagyás pedig nem tekinthető magától értetődőnek, miután ebben a törvényhozói kamarában az olajban és földgázban gazdag államok nagy számban képviseltetik magukat.
Továbbá egy Trump-elnökség más – tényleges és potenciális – kétoldalú klímamegállapodásokat is veszélybe sodorna. Jelenleg az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti, az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszaszorítására vonatkozó, a két gazdaság eltérő megközelítéseit összehangolni hivatott tervezett klímamegállapodásról szóló tárgyalások az amerikai választások közeledtére való tekintettel jegelve vannak.
Az EU a széndioxid-kibocsátásra vonatkozó korlátozási és -kereskedelmi engedélyezési rendszerét egy olyan mechanizmussal kombinálta, amely az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozza (Carbon Border Adjustment Mechanism – CBAM). A CBAM tulajdonképpen egy olyan országból származó importra a szén-dioxid-tartalom alapján kivetett adó, amely állam nem alkalmaz megfelelő karbonárat a kibocsátásra. Mivel a karbonár intézményét az amerikai kongresszus nem támogatja, ehelyett a Biden-kormányzat az acél, az alumínium és más termékek alacsony szén-dioxid-kibocsátású termelésének támogatását vezette be.
Trump valószínűleg nem fog kitartani a klímabarát támogatások mellett, nemhogy tárgyalásokat folytatna az EU-val a kérdésben. Ha az EU emiatt teljes egészében alkalmazná a CBAM-ot az amerikai exportra, akkor annak elkerülhetetlenül amerikai megtorló intézkedés lenne a következménye.
Továbbá 2023 végén az USA és Kína elfogadta a Sunnylands Nyilatkozatot, amelyben megerősítették elkötelezettségüket, hogy együttműködnek a klímaváltozás elleni küzdelemben. A világ két legnagyobb gazdaságának a kibocsátások korlátozására vonatkozó kötelezettségvállalása mindkét ország esetében a másik ország hajlandóságától függött. Kiemelendő, hogy Kína első alkalommal vállalta, hogy korábbi megállapodásait a szén-dioxidon kívüli üvegházhatású gázokra – beleértve a metánt, a dinitrogén-oxidot és a légkondicionálók gyártása során használt fluorozott szénhidrogéneket – is kiterjeszti.
Trump természetesen továbbra is azt hangoztatja, hogy Kína „becsapja” nemzetközi partnereit.
Ha az USA megszegné a klímavédelmi vállalásait, Kínának minden oka meglenne arra, hogy hasonlóan tegyen.
A Trump által tervezett, a Kínából származó összes importra kivetendő 60%-os vám pedig újabb szöget ütne a Sunnylands Nyilatkozat koporsójába.
Harris ezzel szemben igyekezne új lendületet adni ezeknek a tárgyalásoknak, legalábbis erre lehet számítani abból, hogy támogatta a Green New Dealt. De ennél többet is tehetne. Azzal bizonyíthatná elődjétől való függetlenségét, hogy eltörölné a kínai elektromos járművek, lítiumion-akkumulátorok és napelemek behozatalára Biden által kivetett büntető vámokat (amelyek a Malajziában, Kambodzsában, Thaiföldön és Vietnamban működő kínai vállalatok által gyártott napelemes berendezésekre is vonatkoznak).
E vámokat különböző érvekkel indokolják.
- Egyrészt az érvelés szerint ezek a vámok védelmezik a hazai ellátási láncokat,
- valamint ellensúlyozzák a tisztességtelen kínai támogatásokat és a dömpinget.
- Továbbá időt adnak az amerikai gyáraknak, hogy tovább lépjenek a termelési tanulási görbén,
- és csökkentsék a költségeket olyan kulcsfontosságú iparágakban, amelyeket egyébként egy stratégiai rivális uralna.
- Végül az is elhangzik érvként, hogy ezek a vámok reményt adnak arra, hogy további munkahelyek létesülnek a feldolgozóiparban.
Ezek méltányolandó célok, azonban a vámok akadályoznák a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást és az emisszió csökkentését. A gazdaságos kínai elektromos járművek amerikai piacról való kizárása arra ösztönzi az amerikai autósokat, hogy maradjanak a belső égésű motoroknál. A kínai napelemek megadóztatása nem ösztönzi az amerikai háztartásokat arra, hogy könnyű, plug-in paneleket szereljenek az erkélyükre, ahogyan azt a németek teszik.
Így megválasztása esetén Harris komoly dilemma elé kerülne.
El kellene majd döntenie, hogy a hazai feldolgozóipari munkahelyeket és a Kínától való gazdasági függetlenséget helyezi-e előtérbe a klímaváltozás elleni küzdelemmel szemben.
A kompromisszumos megoldást nem lehet elkerülni. De hát ez az a fajta kérdés, amelynek eldöntésére választják meg az amerikai elnököket.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Barry Eichengreen
A University of California (Berkeley) közgazdász és politológus professzora. 1997 és 1998 között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető tanácsadója volt. Kutatásai többek között az árfolyam-politika, az európai és az ázsiai gazdasági integráció, az IMF politikájának kérdéseit ölelik fel.
Címlapkép forrása: Shutterstock
