Augusztus 20-i tűzijáték: ilyen időjárás várható Budapesten
Gazdaság

Augusztus 20-i tűzijáték: ilyen időjárás várható Budapesten

Portfolio
Az augusztus 20-i államalapítási ünnepség záró, és leglátványosabb eleme a 21 órakor kezdődő és 30 percen át tartó tűzijáték Budapesten, amelyre hagyományosan több százezer embert várnak a fővárosi helyszínekre. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen időjárás várható ebben az időszakban, lesz-e például eső, vagy vihar, és ezt az esemény lebonyolításáért felelős operatív törzs is szorosan követi.

A HungaroMet hétfő délután közzétette, hogy milyen időjárás várható kedd éjfélig Magyarországon. Ezek szerint változó mennyiségű fátyol- és gomolyfelhő mellett napközben nagyrészt sok napsütés várható. Kedden nagyobb eséllyel és számban a délutáni óráktól az ország északnyugati felén számíthatunk záporokra, zivatarokra. Az intenzívebb cellákat elsődlegesen felhőszakadás, de jégeső is kísérheti. A Dunántúlon helyenként megerősödik az északi szél, másutt csak zivatarok környezetében lehet erős, viharos széllökés.

Ami a fővárost és azon belül is Budapest központját illeti (2024 augusztus 20-án a Margitszigettől a Petőfi hídig elterülő szakaszon bonyolítják le a tűzijátékot az eddigi 4,3 km helyett több mint 5 km hosszan), a meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint délután zivatar, este pedig akár zápor is lehet.

A fővárosra vonatkozó előrejelzésében a HungaroMet szakemberei úgy fogalmaznak, hogy változó mennyiségű fátyol- és gomolyfelhő mellett kedden is általában sok napsütés várható. Éjszaka nem kizárt zápor, zivatar a térségben, de nagyobb eséllyel és számban inkább a délutáni óráktól képződhetnek záporok, zivatarok, akár több alkalommal is.

Késő estétől fokozatosan csökken a csapadékhajlam

- olvasható az előrejelzésben, ami kedvező hír a tűzijátékot személyesen megtekinteni tervezők számára.

magyarorszag idojaras budapest eso elorejelzes
Forrás: HungaroMet

A HungaroMet legutóbbi videós előrejelzésében arról is beszámolt, hogy az egyik időjárási labilitási mutató szerint Pest megyében és környékén is a legkedvezőbbek a feltételek a csapadékgócok kialakulásához

legkori labilitas
Forrás: HungaroMet

Az Időkép előrejelzése azt mutatja, hogy este 6 és 7 óra magasságában 30% az esély a csapadék kialakulására a főváros felett. Vagyis ez a prognózis szintén kedvező fejleményeket vetít előre a kedd esti órákra a tűzijátékot személyesen megtekintők szempontjából. Az Időkép ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy "a fővárosban is esély mutatkozik záporokra, zivatarokra, amelyek megzavarhatják a szabadtéri programokat, akár ez esti tűzijáték idejébe is belenyúlhatnak", ezért azt javasolják, hogy kövessék az érdeklődők a radarképet. A fővárosra jelenleg elsőfokú zivatar és hőségfigyelmeztetés van érvényben keddre.

Hasonlóképp szoros figyelemmel fogja követni az időjárási fejleményeket a Szent István-napi rendezvénysorozat előkészítéséért és biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs is. A tavalyi budapesti tűzijátékot ugyanis több százezer ember követte a helyszínről, és idén is hasonlóan nagy létszámot várnak, ezért nem mindegy az ő tájékoztatásuk (és sokak idézhetik fel magukban a 2006-os tűzijáték idején kitört vihar következményeit, de akár a 2022-es évet is, amikor lefújták az ünnepek záró eseményét, végül a vihar elkerülte Budapestet).

idokep
Forrás: Időkép

Kovács Zoltán kormányszóvivő és az operatív törzs vezetője hétfőn jelezte: kedd reggel hét órától fizikailag is ülésezni fog az operatív törzs és minden olyan szervezet, amely részt vesz az ünnepségsorozat lebonyolításában. Szavai szerint az ülésen tanulmányozni fogják az aznapi időjárási előrejelzéseket, és amennyiben kedvezőtlenül alakulna az időjárás, akkor a kora délutáni órákig meg fogják hozni a szükséges döntéseket az esti tűzijáték biztonságos megtartásáról, majd erről tájékoztatni fogják a közvéleményt.

A tűzijáték megtarthatóságával kapcsolatban még hétfőn este is posztolt Kovács Zoltán a közösségi médiacsatornájára.

Hétfő délután a 24.hu megszólaltatta Molnár László meteorológust, a Kiderül.hu munkatársát, hogy milyen időjárás várható augusztus 20-ára. Az ünnepnap nagy része derült, napos idővel telik, egy tőlünk északra betörő hidegfront miatt azonban délután öt-hat órától „berobban” a légkör. "Ez azt jelenti, hogy amint a nap lejjebb bukik az égen, és csökken a besugárzása, erőteljes gomolyfelhő-képződés indul, amelyből záporok, zivatarok alakulhatnak ki Budapest térségében. Jelenleg 60-70 százalék az esélye, hogy kedden 18 és 22 óra között zivatar alakuljon ki egy adott ponton a főváros térségében" - mondta a szakember a portálnak. A meteorológus azt is hozzátette, hogy mindössze valószínűségről lehet beszélni, arról, hogy a várható időjárási helyzet kedvez a zivatarok kialakulásának. Hogy pontosan hol és mikor jön létre vihar, azt csak néhány órával a kialakulása előtt lehet meghatározni. 

A tűzijáték idén a Margitszigettől a Petőfi hídig elterülő szakaszán lesz megtekinthető 21 órai kezdettel, 30 percen át. Becslések szerint a több napos ünnepnapi programsorozat, valamint a záró látványosság idei költsége eléri a 15 milliárd forintot.

Az eddigi 4,3 km helyett több mint 5 km hosszan, emellett fényfestést kap a Parlament Duna felőli és déli oldala, valamint a Lánchíd teljes felülete. A műsort különleges, két részes drónshow, valamint fény- és lézershow egészíti ki. A drónshow során az idén ezerháromszáz pilóta nélküli repülőeszköz emelkedik a levegőbe a legimpozánsabb alakzatokat kirajzolva. A nézők biztonságát a többrétegű védelmi rendszerek és a kritikus pontokra kifeszített drónvédő hálók biztosítják, emellett külön motorcsónakos egységek állnak készenlétben arra az esetre, ha a show ideje alatt a Dunába pilóta nélküli repülőeszköz esne. A drónok mozgatása, illetve az általuk teremtett látvány összehangolása a tűzijátékkal rendkívüli pontosságot követel meg, hiszen e két műsorelem egyetlen egységet alkot az augusztus 20-i program csúcspontjaként.

augusztus 20 tűzijáték 2024 budapest főváros
Az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték pirotechnikai eszközeit telepítik szakemberek a Margit hídon 2024. augusztus 16-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Címlapkép: Tűzijáték Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján, 2023. augusztus 20-án. Előtérben az Erzsébet híd. Forrása: MTI Fotó/Balogh Zoltán

Kiszámoló

Melyik a legolcsóbb fűtési mód?

Terjednek a modern hőszivattyús fűtési módok, akár központi egységgel szerelve, akár szobánként külön klímával megoldva a fűtést. A hőszivattyú egy remek találmány, egy fordított hűt

Holdblog

Így termelnek áramot a legnagyobbak

Brazília mutatja az utat a megújuló energiaforrások terén, de óriási helyzeti előnye van. A világ tíz legnagyobb vízerőművéből ugyanis három is az országban van, márpedig... The post Így

Bankmonitor

Mire elég egy átlagos személyi hitel?

Ha személyi hitel felvételét tervezed, érdemes átgondolni, mire használhatod fel. Cikkünkben bemutatjuk, mire lehet elegendő egy átlagos kölcsön, legyen szó autóvásárlásról, lakásfelújí

Holdblog

Balásy Zsolt: Kit érdekel a bitcoin?

Miért foglalkozna bárki egy ilyen obskúrus témával, ha nincs hedge fundja vagy kapucnis pulcsija? Béla bának nincs bitcoinja, nem is érdekli. Ahogy az arany se.... The post Balásy Zsolt: Kit érde

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Sorra törölnek járatokat a világ legnagyobb légitársaságai biztonsági kockázatok miatt - Ezekbe a városokba nem repülnek

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
GettyImages-121210726 (1)