Augusztus 20-ai tűzijáték: ezt tudjuk most a várható időjárásról
Gazdaság

Augusztus 20-ai tűzijáték: ezt tudjuk most a várható időjárásról

Portfolio
Zivatarok alakulhatnak ki délután Budapest környékén is, ami hatással lehet az augusztus 20-ai tűzijáték megtartására, a döntést az operatív törzs kora délután hozza majd meg.

Legnagyobb eséllyel az ország északnyugati, nyugati felén - ezen belül is főként a Nyugat- és Észak-Dunántúlon, Pest megyében, valamint az Északi-középhegység nyugati részén - lesznek kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához: reggel, délelőtt valamelyest kisebb, délután már nagyobb számban fordulhatnak elő - írta kedden reggel Facebook-oldalán a HungaroMet.

A zivatarokat átmeneti viharos (~65-80 km/h) széllökés, intenzív csapadék (~15-20 mm), illetve jégeső (< 1-2 cm) kísérheti.

Délután akár intenzívebb, egymást követő zivatarok is kialakulhatnak, amelyekhez a viharos széllökések mellett már nagyobb méretű (ált. 1-3 cm) jégeső, valamint felhőszakadás (ált. 30-50 mm) társulhat.

Kiemelten a Dunántúli-középhegység középső részén 50 mm-t meghaladó csapadékösszeg is előfordulhat, amely arrafelé villámárvíz kialakulását eredményezheti. Kedden az esti, késő esti órákban lassan csökken a zivatarhajlam, ugyanakkor teljes lecsengés az éjféli órákban sem valószínű.

Ami a hőmérsékletet illeti, némileg mérséklődik a forróság, de az ország északnyugati harmadát kivéve még ma is 25 fok felett, főleg a Dél-Alföldön 27 fok körül alakul a napi középhőmérséklet értéke.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Ricardo

Egy ábra

A jóléti állam 20. századi felemelkedése Nyugat-Európában. Az ábra az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Svédország összesített átlagát mutatja. Rövid magyarázat: az a

Kiszámoló

Melyik a legolcsóbb fűtési mód?

Terjednek a modern hőszivattyús fűtési módok, akár központi egységgel szerelve, akár szobánként külön klímával megoldva a fűtést. A hőszivattyú egy remek találmány, egy fordított hűt

Bankmonitor

Mire elég egy átlagos személyi hitel?

Ha személyi hitel felvételét tervezed, érdemes átgondolni, mire használhatod fel. Cikkünkben bemutatjuk, mire lehet elegendő egy átlagos kölcsön, legyen szó autóvásárlásról, lakásfelújí

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Sorra törölnek járatokat a világ legnagyobb légitársaságai biztonsági kockázatok miatt - Ezekbe a városokba nem repülnek

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
tegla-epitkezes-hazepites-epitomunkas-szakmunkas-fizikai-munkas