Drágább lesz az iskolakezdés, sokan már előre spórolnak
Gazdaság

Drágább lesz az iskolakezdés, sokan már előre spórolnak

Portfolio
Felmérést készített a tanévkezdés költségeivel kapcsolatban az Erste Magyarország, amiből kiderült, hogy az emelkedő költségek ellenére idén összességében valamivel kisebb tehernek érzik a családok a tanévkezdést, a többségnek azonban továbbra sem elég a havi bevétele ahhoz, hogy abból kigazdálkodja a beiskolázással járó kiadásokat. Sokan már előre spórolnak az őszre, és vannak olyanok is, akik hitelt vesznek fel az iskolakezdés miatt.

A családok közel kétharmada arra számít, hogy idén többe kerül a gyerekek beiskolázása, mint tavaly – derül ki az Erste Magyarország 16-59 éves népességét reprezentáló, 300 fő megkérdezésével készült felméréséből. A legtöbben 20 ezer és 50 ezer forint közötti összeggel kalkulálnak gyermekenként, ugyanakkor a szülők jelentős része, mintegy ötöde szerint a költségek elérhetik akár a 100 ezer forintot is, további 6 százalék pedig még ennél is nagyobb kiadással számol. A kisebb, 6-10 éves gyerekek beiskolázása valamivel kevesebbe kerülhet, az ő szüleik közül a legtöbben 20 ezer és 30 ezer forint közötti költéssel kalkulálnak, míg a nagyobb, 10-18 évesek esetében a 30 ezer és 50 ezer forint közötti összeg a jellemzőbb.

A beiskolázással kapcsolatos legnagyobb kihívást az anyagiak jelentik – a lehetséges válaszok közül ezt a szülők csaknem kétharmada megjelölte. A tanévkezdésig mindent beszerezni a válaszadók közel felének jelent nehézséget. Az információk összegyűjtése a szükséges eszközökről a szülők harmadának okoz gondot, de negyedük még a füzetek és könyvek becsomagolását is nehezítő tényezőnek érzi ebben az időszakban. Az iskolakezdés a szülők 69 százalékának (az azonos témában készült tavalyi felmérésben 73 százalék) jelent érzékelhető mértékű pénzügyi terhet, és további 6 százalék (tavaly 8 százalék) nyilatkozott úgy, hogy az elvárt minimumot sem fogja tudni előteremteni. Ezzel szemben a szülők 24 százaléka (tavaly 19 százalék) válaszolta, hogy nem különösebben vagy semmilyen problémát nem okoz anyagilag az iskolakezdés.

A kiadások típusai közül az írószerek (58 százalék) szerepelnek az első helyen, a taneszközök (57 százalék), mint például a vonalzó és a körző a második helyen, míg a top 3-ba a füzetek (56 százalék) kerültek még be. Sportfelszerelés és táska vásárlásával 46 százalék tervez. A szülők a beszerzendőket elsősorban papír-írószerboltban (57 százalék) vásárolják meg, de alig vannak kevesebben (56 százalék) azok, akik a nagy hipermarketekben szerzik be a szükséges dolgokat. Kit jobban, kit kevésbé, de összességében a szülők 60 százalékát nyomasztja az érzés, hogy meg kell oldania a tanévkezdéssel kapcsolatos feladatokat, 21 százalék viszont egyáltalán nem érzi ezt tehernek.

A válaszadók 43 százaléka (tavaly 35 százalék) gondolja úgy, hogy a rendszeres havi bevételeiből ki tudja gazdálkodni a költségeket. Ugyanilyen arányban vannak azok, akik már hamarabb elkezdenek félretenni a várható kiadásokra (tavaly még 54 százalék), illetve sokan – például önkormányzatoktól, alapítványoktól, rokonoktól és barátoktól kapott – támogatásból, valamint kölcsönből teremtik elő a hiányzó összeget. A szülők 2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a korábbi években vett már fel hitelt a tanévkezdés finanszírozására – és kétharmaduk várhatóan idén is így tesz. A hitelfelvételben gondolkodók nagy többségének különösen fontos az alacsony kamat és törlesztőrészlet, de az egyszerű igénylési folyamatot is sokan preferálják.

Címlapkép forrása: Klaus Vedfelt via Getty Images

Holdblog

Így termelnek áramot a legnagyobbak

Brazília mutatja az utat a megújuló energiaforrások terén, de óriási helyzeti előnye van. A világ tíz legnagyobb vízerőművéből ugyanis három is az országban van, márpedig... The post Így

Bankmonitor

Mire elég egy átlagos személyi hitel?

Ha személyi hitel felvételét tervezed, érdemes átgondolni, mire használhatod fel. Cikkünkben bemutatjuk, mire lehet elegendő egy átlagos kölcsön, legyen szó autóvásárlásról, lakásfelújí

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjárta a poklot, azóta megállíthatatlanul szárnyal Európa egyik legerősebb országának autópiaca

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő

Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
dolgozó-gyerek-munka-munkavállalás-gyermekvállalás-home-office-anya