Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Ez a kínai nézet nem okozhat meglepetést Washingtonban. Elvégre is Joe Biden amerikai elnök követte az előző Trump-kormányzatot abban, amikor új vámokat és korlátozásokat vezetett be a technológiai exportra, miközben olyan partnerekkel bővítette Kína-ellenes szövetségeit, mint Japán, Dél-Korea, Ausztrália, sőt India.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy Kína a demokratákat és a republikánusokat ténylegesen azonosnak tekinti. Épp ellenkezőleg, úgy tűnik, felkészül azokra kihívásokra, amelyek Donald Trump második elnökségével járnának. Az előrejelzések szerint Trumpnak továbbra is valamivel több esélye van a győzelemre, és Kína vezetői úgy vélik, fontosabb az, hogy időben felkészüljenek egy újabb Trump-kormányzatra, mint a demokraták elnökjelöltjének, Kamala Harris alelnöknek a győzelmére.
Kína stabilitás iránti vágya – mind az Egyesült Államokkal való kapcsolatokban, mind általában a nemzetközi rendszer vonatkozásában – továbbra is erős, mivel gazdasága csak lassan lábalt ki azokból a megrázkódtatásokból, amelyeket a KKP drákói lezárási politikája okozott a Covid idején. A kínai hatóságok hivatalos álláspontja szerint az amerikai piacok Kína előtti további bezárása – ami Trump győzelme esetén valószínűbb – arra kényszerítené Kínát, hogy még jobban megerősítse saját fogyasztói piacát, és más külföldi piacok felé forduljon.
Ez alapján az vonható le, hogy Kína a maga részéről nem akarja eszkalálni a kereskedelmi háborút.
Kína lerakta az alapokat az USA-val való jobb kormányközi és hadseregközi kommunikációhoz. A KKP tisztviselői azonban azt is próbálják kitalálni, hogy Trump vajon be akarja-e váltani legutóbbi fenyegetését, miszerint 60%-os vámot vet ki minden kínai exportra egy szélesebb körű leválási (decoupling) stratégia részeként, vagy egyszerűen csak próbál nyomást gyakorolni Kínára, hogy minél jobb kereskedelmi és befektetési feltételek tárgyalhasson ki magának. A KKP legnagyobb aggodalma az, hogy Trump visszavonja a Kína számára biztosított úgynevezett állandó normális kereskedelmi státuszt (Permanent Normal Trade Relations status), ami annak az egyezségnek a felmondását jelentené, amely Kínát bevitte a Kereskedelmi Világszervezetbe, több mint egy generáción át fenntartotta az amerikai-kínai gazdasági kapcsolatokat, és megalapozta Kína felemelkedését.
A kínai vezetők egyszerűen megpróbálhatják elviselni a Trump intézkedései által kiváltott nehézségeket abban a reményben, hogy Amerika saját gazdasági gyengesége és Kína azon hozzáállása, hogy nem kívánja felvenni a kesztyűt, talán meggyőzi Trumpot, hogy más külföldi célpontot válasszon magának. Alternatív megoldásként Peking az USA különböző szövetségeseihez fordulhat, akik továbbra is függnek a Kínával való jó gazdasági kapcsolatoktól. Cserébe azért, hogy ezek az országok nagyobb piaci hozzáférést kapnak Kínában, a pekingi vezetők azt kérhetik tőlük, hogy lobbizzanak a Trump-adminisztrációnál, hogy az egy kevésbé konfrontatív megközelítést folytasson (vagy azt is kérhetik ezektől az országoktól, hogy jobban igazodjanak Kínához, ha ők is az America First politika célkeresztjébe kerülnek).
De a további gazdasági problémák jelentkezése, amikor a növekedés már így is gyenge, azzal a kockázattal jár, hogy elidegeníti a kínai fogyasztókat, akik esetleg a KKP vezetése felé irányíthatják haragjukat. A nagyobb kockázat tehát az, hogy Kína vezetői arra a következtetésre jutnak, hogy az elmúlt évben az USA-val való konfliktusokban mutatott visszafogottabb irányvonal nem hozott jó eredményeket, és hogy a következő ellenséges amerikai elnök mindig csak egy választásnyira lesz.
Ha ezt így gondolják, akkor az amerikai gazdasági nyomásra (függetlenül attól, hogy ki foglalja el a Fehér Házat) talán határozottabb biztonságpolitikával válaszolnak.
Ebben a forgatókönyvben, ha az USA valóban agresszívabbá válik a kínai gazdaságtól való leválásban, akkor azt tapasztalhatja, hogy sokkal kevesebb befolyással rendelkezik a Kínára való azon nyomásgyakorlásban, hogy az álljon el a Tajvan elleni katonai és diplomáciai előrenyomulástól.
Való igaz, hogy a KKP egy barátságosabb megközelítést is elfogadhat, amelynek célja az lenne, hogy politikailag kevésbé népszerűvé tegye a Kína-ellenes politikát az USA-ban. Ha például Kína ígéretet tenne arra, hogy termelő és munkahelyteremtő beruházásokat hajt végre az USA-ban, és tárgyalásokat folytatna az export valamilyen kölcsönösen elfogadható szintre történő korlátozásáról, akkor új lehetőségei lennének az amerikai politika befolyásolására.
Kínai tisztviselők azonban azt is tudják, hogy az ilyen lépéseket Trump a gyengeség jelének tekintheti, ami arra késztetné, hogy magasabb fokozatra kapcsolja nyomásgyakorlási stratégiáját.
És még ha Trump vagy Harris megállapodásra is törekedne, nincs garancia arra, hogy a következő amerikai elnök nem mondaná fel azt, és nem követelne egy újat. Az sem válna egyértelműen Kína előnyére, ha az ukrajnai és a közel-keleti háborúkkal kapcsolatos amerikai álláspontokhoz közelítene. Végtére is, ezen konfliktusok lezárása lehetővé tenné az USA számára, hogy még nagyobb figyelmet fordítson a Kínával szembeni keményebb fellépésre.
A legvalószínűbb forgatókönyv 2025-re az, hogy a jövő év egy feszültségekkel teli esztendő lesz, amelyben a kínai vezetés és az új washingtoni kormányzat majd mérlegeli egymás erősségeit és gyengeségeit.
Talán a legjobb, amiben mindkét fél reménykedhet, hogy a jelenlegi gazdasági bizonytalanság mindkét oldalon pragmatizmusra ösztönöz majd, és korlátozza a további károkat a világ legfontosabb bilaterális kapcsolata terén.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Ian Bremmer
Politológus, az Eurasia Group geopolitikai kockázatelemző és tanácsadó cég, illetve a nemzetközi politikai kérdésekkel foglalkozó GZERO Media médiacég alapítója és elnöke. Az ENSZ mesterséges intelligenciával foglalkozó magas szintű tanácsadó testületének végrehajtó bizottságának tagja. Jelenleg a Columbia Egyetemen oktat, korábban a New York University professzora volt.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
