A közel-keleti helyzet romlása miatt az elmúlt napokban érdemi emelkedést láttunk az olajárakban, hiszen augusztus eleje óta több mint 7 százalékkal emelkedett. A mai nap azonban több, mint egy százalékot esett a fekete arany jegyzése, miután a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint a nyersolaj iránti kereslet növekedése mérséklődik, ahogy az amerikai nyári utazási szezon véget ér az elkövetkező hetekben. Továbbá a kínálat is emelkedni fog valamelyest az év második felében.
Az IEA havi jelentése szerint, hogy az Egyesült Államok erős kereslete segítette a napi 870 000 hordónyi fogyasztás elérését a második negyedévben. Ez képes volt ellensúlyozni a kínai lassulást is. A szervezet várakozásai szerint a kereslet növekedését az OPEC-en kívüli országok, például az Egyesült Államok, Guyana, Kanada és Brazília körülbelül napi 1,5 millió hordós termelés növekedése fedezi majd az idei és a 2025-ös évben.
A fenti állítás akkor is igaz lenne, ha esetleg néhány OPEC+ tagország meghosszabbítja az önkéntes termeléskorlátozásokat, amelyek több mint egy éve jelentettek támaszt az olaj árának. A kínálat csökkentését célzó intézkedéseket, amelyeket Szaúd-Arábia és Oroszország vezet, a negyedik negyedévtől kezdődően visszavonják.
Az IEA elmondása szerint, annak ellenére, hogy a kínai olajkereslet növekedése jelentősen lassult, az OPEC+ még nem vetett véget annak tervének, hogy fokozatosan megszüntesse az önkéntes termeléskorlátozásokat a negyedik negyedévtől.
Az ügynökség hozzátette, hogy a jelenlegi piaci viszonyok azt sugallják, hogy még ha az OPEC+ csökkentései érvényben maradnak is, a globális készletek 2025-ben átlagosan napi 860 000 hordóval növekedhetnek, mivel más termelők továbbra is erős kitermeléssel rendelkeznek, ami képes lesz fedezni majd a várható keresletnövekedést. Az IEA szerint az év során és jövőre is a globális kereslet napi közel 1 millió hordóval növekedhet, ami kevesebb az OPEC 2,1 millió hordós becslésénél.
Egyelőre az olaj ára hónapok óta relatíve stabilnak tekinthető, annak ellenére, hogy nagy változások történnek a világgazdaságban. Azonban egyelőre a gyengülő kereslet negatív hatásait ellensúlyozzák a Közel-keleti feszültségek, valamint a termeléskorlátozások is.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=zNubivCRgCD825KpTYbyZpdSLZpsgVunkIwEl09yr2..e7/stparam=rgenetquox/fastid=ceeonhhmrgyiluisbrpgxbrqlglc/nc=0)
Címlapkép forrása: Shutterstock