A hosszú covid a SARS-CoV-2 vírus fertőzését követő hosszú távú egészségügyi hatások konstellációját jelenti. A tünetek emberenként változnak, a légzőszervi panaszoktól kezdve a szívtelenségig és a cukorbetegségig széles skálán mozoghatnak a hatások. Az összetett jelenség az orvostudomány egyik legjobban kutatott kérdésévé vált, mivel akár még évekkel a fertőzést követően is súlyos tüneteket okozhat. Kezdetben azt lehetett tapasztalni, hogy a covid elsősorban légzőszervi megbetegedést jelent, majd ezt követően rengeteg korábbi fertőzött még hetekkel vagy hónapokkal később is súlyos tünetekről számolt be. A New England Journal of Medicine 2024. július 17-i számában megjelenő kutatás szerint ezek a fertőzés újabb variánsaival egyre inkább csökkentek.
2020-ban még a vírust elkapók 10,4 százaléka számolt be arról, hogy kialakult nála a hosszú covid.
2022 elejére a nem beoltott egykori fertőzöttek 7,7 százaléka tapasztalta az elhúzódó tüneteket, míg a beoltottak esetében ez 3,5 százalékra csökkent. Ez azt jelentette, hogy az oltás nagyjából a felére csökkentette a hosszú covid esélyét. Az eredményeket annak tulajdonították a kutatók, hogy világszerte egyre könnyebben elérhetővé váltak a vírus elleni vakcinák, valamint az újabb variánsok kevésbé okoztak krónikus megbetegedéseket. A csökkenő trend ellenére is még mindig milliós nagyságrendben számoltak be egykori betegek a hosszú covid okozta hatásokról. A becslések szerint körülbelül 65 millió ember lehet érintett világszerte.
A kormányok is foglalkoztak a kérdéssel, az amerikai társadalombiztosítási hivatal a Nemzeti Tudományos Akadémiától rendelt kutatást a fertőzöttek hatásaival kapcsolatban. Ebben a jelentésben leírják, hogy
közel 200 különböző tünettel járhat a hosszú covid, ezek között lehet az újonnan kialakuló, és a már meglévő betegség súlyosodása.
A cikk felsorolja a legfontosabb problémákat, amelyet érinthet a vizsgált probléma: ez kiterjed a szívbetegségtől kezdve a neurológiai problémákon át a gyomor és bélrendszeri panaszokig, valamint a vesebetegségig. Ide tartoznak továbbá az anyagcserezavarok, levertség érzése vagy a koleszterinszint hirtelen változása. A jelentés azt is leírta, hogy a gazdaságra jelentős hatást gyakorol az esetek, mivel amiatt akár milliók is kieshetnek a munkából.
Egy 2024 elején megjelent tanulmány arról számolt be, hogy egyes korábbi fertőzöttek még a betegség után három évvel is tapasztaltak tüneteket. Nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a fertőzésre adott immunválasz még két-három évvel az enyhe fertőzés után is kimutatható, ez magyarázhatja az elhúzódó hatásokat. Jelentős előrelépés történt abban is, hogy a hosszú COVID milyen úton tesz pusztítást a szervezetben. Két előzetes tanulmány azt mutatja, hogy amikor a kutatók auto-antitesteket – a személy immunrendszere által termelt antitesteket, amelyek a saját szöveteik és szerveik ellen irányulnak – visznek át a hosszú COVID-ben szenvedő emberekből egészséges egerekbe, az állatokon a hosszú COVID-hez hasonló tünetek jelentkeznek, például izomgyengeség és egyensúlyzavar. Ezek arra utalnak, hogy a covid rendellenes immunválaszt vált ki, melyről azt feltételezik, hogy felelős az ilyen autoantitestek termelődéséért, és hogy ezen autoantitestek eltávolítása ígéretes lehet a lehetséges kezelések szempontjából.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio