Sorra húzzák le a rolót a magyar cégek – válságos a helyzet
Gazdaság

Sorra húzzák le a rolót a magyar cégek – válságos a helyzet

Portfolio
Az idei év első hét hónapjában Magyarországon összesen 9856 felszámolási eljárás indult, ami 23,5%-kal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Ennek ellenére továbbra is sok a megszűnő vállalkozás, hiszen 2023 volt a legrosszabb év ebben a tekintetben, azóta pedig a cégalapítások száma nem kompenzálta ezt. Az első hét hónapban befejezett felszámolási eljárások száma 2,3-szorosa volt az előző év azonos időszakához képest, és az építőiparban, kereskedelemben, járműjavításban és vendéglátásban körülbelül negyedével több vállalkozás szűnt meg, mint ugyanebben az időszakban 2023-ban

Az Opten legfrissebb adatai alapján 2024 első hét hónapjában jelentős csökkenés következett be a Magyarországon működő vállalkozások számában: a januártól júliusig tartó időszakban 7428 vállalkozás szűnt meg, ami a 2018 óta a második legrosszabb adat ebben az időszakban.

Júliusban az újonnan alapított cégek száma 3,3%-kal csökkent, mindössze 1893 vállalkozás indult, ami drámai, 25%-os csökkenést jelent a júniusi adatokhoz képest. Az év első hét hónapjában 13 865 új céget alapítottak, ami 6,8%-kal, azaz 1017 vállalkozással kevesebb az előző év azonos időszakához képest.

Ezzel szemben júliusban 2260 cég szűnt meg, ami 15,3%-kal kevesebb az előző év hasonló időszakához képest. Az év első hét hónapjában összesen 21 293 megszűnés történt, ami 12,3%-kal, azaz 2985-tel kevesebb, mint egy évvel korábban, és ez a szám a harmadik legmagasabb 2018 óta.

A felszámolási eljárások száma is jelentős változásokat mutatott 2024 első hét hónapjában. Ebben az időszakban 9856 eljárás indult, ami 23,5%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Júliusban az eljárások száma 33,8%-kal csökkent az előző év júliusához képest.

Ugyanakkor a befejezett felszámolási eljárások száma az év első hét hónapjában elérte a 10 239-et, ami 129%-os növekedést jelent éves szinten. Júliusban 1221 eljárás zárult le, ami majdnem 39%-os növekedést mutat az előző évhez képest.

felszámolási eljárások

Az építőiparban a megszűnések száma júliusban 2,87%-kal nőtt, ugyanakkor az elindított felszámolási eljárások száma 11,7%-kal csökkent. Az év első hét hónapjában 25,6%-kal több cég szűnt meg ebben a szektorban.

A kereskedelem és járműjavítás területén az elindított felszámolási eljárások száma 18,3%-kal csökkent júliusban, és az év első hét hónapjában 23,8%-os visszaesés volt tapasztalható. A megszűnések száma azonban növekedett, éves szinten 25,7%-kal több vállalkozás zárt be.

A turizmus és vendéglátás szektorban az elindított felszámolási eljárások száma 17,4%-kal csökkent júliusban, míg az év első hét hónapjában 30,9%-os visszaesést figyeltek meg. A megszűnések száma viszont 24,8%-kal emelkedett ebben az időszakban.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem fogsz hinni a szemednek: mi történt a horvát árakkal?
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
európai-központi-bank-monetáris-politika-demográfia-federal-reserve-kamatláb-john-williams