Időjárás a héten
Jön egy kis felfrissülés a több mint két hétig tartó tikkasztó hőség után, ugyanis egy hidegfront, majd a hozzá kapcsolódó hidegörvény hatására a hét közepén országszerte lehűlés várható
- írja időjárás-előrejelzésében a HungaroMet.
Nyugat felől fokozatosan közeledik a magasban a hűvösebb légtömeg, ám érezhetően csak a hét közepén éri el a Kárpát-medencét.
A kedden érkező hidegfront hatására megnövekszik a csapadékhajlam is, így eleinte elszórtan, majd több helyen kell záporok, zivatarok kialakulására számítani.
A HŐSÉG MINDENÜTT MÉRSÉKLŐDIK, AZ ÉJSZAKÁK PEDIG IGAZI FELFRISSÜLÉST HOZNAK MAJD.
A hét második felére kissé csökken a csapadékhajlam, és ismét melegedés kezdődik, de ez jelenleg nem tűnik markánsnak.
Időjárás hétfőn
A HungaroMet előrejelzése alapján hétfőn gomolyfelhős, napos idő várható, de elszórt jelleggel kialakulhatnak lokális záporok, zivatarok. Az északi, északnyugati szél elsősorban az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg, sőt egy-egy erős széllökés is lehet.
A csúcsérték 30 és 34 fok között várható.
Időjárás a Balatonnál hétfőn
Délelőtt többnyire zavartalanul napos idő várható, a nyugati medence és a Velencei-tó térségében lehet időnként felhősebb az idő. A déli óráktól egyre több gomolyfelhő zavarhatja a napsütést és helyenként az erősebben megnövekvő gomolyfelhőzetből egy-egy rövidebb zápor, esetleg zivatar kialakulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32, 33 fok körül alakul. Késő estére 25 fok köré hűlhet a levegő.
A Balaton vízhőmérséklete
A Balaton Siófoknál 26.5, a Velencei-tó Agárdnál 27 fokos.
Veszélyjelzések hétfőn
Zivatar miatt jelenleg tizenhárom megyében van érvényben első szintű (sárga) figyelmeztetés.
![](https://pcdn.hu/articles/images-o/i/d/o/idojaras-veszelyjelzes-2024-julius-22-zivatar-691785.png)
Ugyanebben a tizenhárom megyében felhőszakadás miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
![](https://pcdn.hu/articles/images-o/i/d/o/idojaras-veszelyjelzes-2024-julius-22-felhoszakadas-691787.png)
Magas középhőmérséklet miatt kilenc megyére sárga, öt megyére pedig narancs figyelmeztetést adtak ki.
![](https://pcdn.hu/articles/images-o/i/d/o/idojaras-veszelyjelzes-2024-julius-22-magas-kozephomerseklet-691789.png)
Időjárás kedden
A meteorológiai szolgálat előrejelzése alapján kedden erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, emellett fátyolfelhők is lesznek felettünk. Elszórtan alakul ki zápor, zivatar. Az északi szelet sokfelé élénk, az Észak-Dunántúlon helyenként erős lökések kísérik.
A hőmérséklet délután 28, 34 fok között alakul.
Időjárás szerdán
Szerdán erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, emellett fátyolfelhők is lesznek felettünk. Több helyen várható zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon nagy területen megerősödik.
A hajnali 14, 22 fokról délutánra 24, 31 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Időjárás csütörtökön
Csütörtökön a gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk. Elszórtan - nagyobb eséllyel az ország északkeleti felén - fordulhat elő zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén gyakran megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 20, a csúcshőmérséklet 22, 29 fok között alakul.
Időjárás pénteken
Pénteken napos időre van kilátás általában kevés gomolyfelhővel. Néhol, főként északkeleten alakulhat ki zápor, zivatar. Az északias szél a Dunántúlon helyenként megerősödik.
Hajnalban 11, 19, délután 25, 30 fok valószínű.
Időjárás szombaton
Nagyrészt derült, napos időre számíthatunk, csapadék nem valószínű. A változó irányú szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.
A hőmérséklet hajnalban 11, 19, délután 26, 32 fok között várható.
Időjárás vasárnap
Túlnyomóan derült, napos idő várható csapadék nélkül. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad.
A hőmérséklet hajnalban 14, 22, délután 28, 34 fok között valószínű.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images