A kínai jegybank 3,95%-ról 3,85%-ra csökkentette az alapkamatot, illetve 1,8%-ról 1,7%-ra a középtávú likviditási (MLF) hiteleinek a kamatát. Az MLF a kínai jegybank által a kereskedelmi bankok likviditásának biztosítására használt fontos hitelezési eszköz, amely közvetlenül befolyásolja az LPR kamatlábat. A jegybank hétfői közleménye szerint a kamatcsökkentésre a gazdaság pénzügyi támogatásának a növelése érdekében került sor.
Kínában a múlt héten tartották a Harmadik Plénumot, ahol az elemzők és a piaci szereplők is fontos intézkedések bejelentését várták. Azonban érdemi intézkedés nem történt. A kínai kormány legfőbb intézkedései aköré csoportosultak, hogy a helyi önkormányzatoknak bevételt jutassanak a központi költségvetésből, azon keresztül, hogy előbbiek nagyobb részesedést kapnak a fogyasztási adókból. Ezen felül a kínai vezetés jelezte: támogatni fogják a lakások bérbeadását és lakásépítési programot is indítanak, amelyek az alacsonyabb jövedelmű rétegeknek biztosíthat lakhatást.
Összességében ezek az intézkedések önmagukban egyáltalán nem rosszak, de nem jelentenek rövid távon megoldást a kínai gazdaság problémáira. Az export- és beruházásalapú növekedési modell kifulladt és egyelőre a lakossági fogyasztás nem képes átvenni a vezető szerepet a növekedés támogatásában.
Címlapkép forrása: Shutterstock