Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Miközben az ukrán kormány folytatja a gazdaságnak a háború megváltozott jellegéhez való igazítását, és megkezdi az újjáépítés folyamatát, meghatározza azokat a paramétereket is, amelyek mentén a harcok befejezése után halad majd az ország. A mostani siker összekapcsolódik a háború utáni sikerrel. Az egymással versengő gazdasági elképzelések azonban egymással versengő nézeteket is jelentenek arról, hogy mit kellene tenni.
Egyesek azt sürgetik, hogy Ukrajna csatlakozzon a neoliberalizmust követő országok sorához, amely a privatizációt, valamint a nemcsak a kereskedelem, a tőke és a pénzügyek, hanem a munkaerőpiacok liberalizációját is jelenti (ezek az intézkedések washingtoni konszenzus jelszava alatt egykor rosszul sültek el). Miután Ukrajna államadóssága jelentős mértékű, így – szól az érvelés – az országnak meg kell húznia a nadrágszíjat, hogy visszafizethesse tartozásait, nehogy kockára tegye a külföldi befektetők bizalmát, akik a jövőbeli siker kulcsát jelentik.
Olyan ez a helyzet, mintha ez a vita 30 évvel ezelőtt zajlott volna. Akkoriban még rengeteg mainstream közgazdász hitt abban, hogy ezek az intézkedések megalapozottak, annak ellenére, hogy már kiterjedt kutatások mutatták be az elméleti érvek gyengeségeit. Kelet-Ázsiában azok az országok, amelyek nem követték a neoliberális útmutatásokat, lenyűgözően teljesítettek, míg Latin-Amerikából és Afrikából egyre több bizonyíték mutatott arra rá, hogy a washingtoni konszenzust követő országok gyakran tapasztalták meg a dezindusztrializáció, a lassú növekedés, az időszakos válságok és a növekvő egyenlőtlenség jelenségét.
Ha ez akkor nem volt elég nyilvánvaló, most már biztosan az.
A jelenlegi elméleti következtetések és a való világból származó tapasztalatok túlnyomó része azt mutatja, hogy a neoliberalizmus kolosszális kudarcot vallott. Ukrajnának más utat kell keresnie.
Neoliberalizmus háborús időkben?
Bármennyire is téves út a neoliberalizmus a gazdaságok számára normális időkben, az még rosszabb megközelítés a háborúban lévő vagy olyan átalakuláson áteső országok számára, mint amilyennel Ukrajna az elkövetkező években szembesülni fog. A hagyományos ármechanizmus – amely információt közvetít, ösztönzőket biztosít és koordinálja a gazdasági tevékenységet – kifejezetten rosszul működik háborús körülmények között. Az idő sürget, a fizetési képesség és hajlandóság élesen eltérhet egymástól.
Valójában egyetlen kormány sem vezetett még sikeres háborút úgy, hogy szigorúan a szabadpiaci elvekhez ragaszkodott volna.
Még Amerika közelmúltbeli, COVID-19 elleni "háborújában" is a politikai vezetők a Defense Production Act-hez folyamodtak. Ez a hidegháború idejéből származó törvény jelentős hatásköröket ad a kormány számára, hogy súlyos fenyegetések leküzdése érdekében piaci beavatkozást hajthasson végre. Eddig többek között a koreai háború idején az árak rögzítésére, vagy kulcsfontosságú nyersanyagok ellátásának biztosítására és a nehézipar szabályozására használták a jogszabályt.
Természetesen az államilag irányított gazdaság nem működik. De túl gyakran tévedtünk a másik irányba, és a szabályozatlan, rosszul működő piacokra támaszkodtunk, még akkor is, ha ez súlyos gazdasági kudarcokhoz vezetett. Ukrajna feladata az lesz, hogy megtalálja a helyes egyensúlyt. Ugyanakkor, mivel az erőteljes gazdasági fejlődés a katonai biztonságon alapul, e vita nagy része okafogyottá válik, ha Ukrajnának nincsenek meg a szükséges eszközei önmaga megvédésére. A folyamatos nyugati katonai támogatás ezért kulcsfontosságú szereppel bír.
A védelmi kérdéseken túlmenően Ukrajna előtt álló kihívások különállóak és összetettek, valamint többet jelentenek, mint a fizikai infrastruktúra és a lebombázott házak újjáépítése. Amikor a háború kitört, Ukrajna még mindig nem rendelkezett a jól működő piacgazdasághoz szükséges összes intézményi és jogi infrastruktúrával. A piacgazdasághoz bizalomra van szükség, de ez már a szovjet korszakban is gyenge volt, és a posztkommunista átmenet első éveiben még inkább aláásták, ami egy olyan oligarchiát hozott létre, amely kihasználhatta a nyugati jogállamiság előnyeit, miközben Ukrajnában átgázolhatott azon.
A háború azóta nemcsak a fizikai, hanem az emberi és a természeti tőkét is tönkretette. Bár Ukrajna termékeny földjéről ismert, annak nagy részét elaknásították, és az aknamentesítés lassú és költséges folyamat. Ukrajna területének mintegy 18%-a van orosz megszállás alatt, ahol több millió ember él. A tágabb értelemben vett emberi áldozatokat nehéz lenne túlbecsülni.
Ukrajna munkaerejének nagy része eltűnt azzal, hogy sok (egyes becslések szerint 6,5 millió) nő és gyermek vándorolt ki, és legalább 700 ezer harcképes korú férfit vezényeltek a seregbe. Aggodalomra ad okot, hogy Ukrajna a nemek közötti nagyfokú egyensúlytalansággal kerül majd ki a háborúból, aminek hosszú távú társadalmi és gazdasági következményei lehetnek.
Miben lehet reménykedni?
A háborúk átalakító hatással lehetnek a társadalmakra, különösen akkor, ha a háborús kormányok szem előtt tartják, hogy a háború után milyen gazdaságot szeretnének kialakítani. Az Egyesült Államok esetében a világháborúk rendszerszintű és tartós változásokat okoztak, és arra kényszerítették a kormányzatokat, hogy foglalkozzanak az akkori társadalmi visszásságok következményeivel. Az iskolai étkeztetési programok bevezetését például részben az motiválta, hogy a lakosságot fizikailag is fel kellett készíteni arra, ami rá várhatott. A újonc katonák megdöbbentő bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy sok amerikai nem kapott olyan minőségű élelmiszereket, amely az egészséges, produktív élethez szükséges.
A II. világháború döntő szerepet játszott abban, hogy Amerika a jellemzően vidéki, agrár társadalomból városi, ipari gazdasággá alakuljon át. A GI Bill segített biztosítani, hogy (szinte) mindenki annyi oktatásban részesüljön, amennyi segítette az előrejutását, a nők munkaerő-piaci részvételének háború okozta növekedése pedig megváltoztatta a nemek gazdaságban betöltött szerepét. A háború által előidézett jelentős technológiai fejlődés – a távközlés, a repülés terén, illetve egyéb területeken – gyökeresen megváltoztatta az összes gazdaságot és társadalmat.
Ukrajna a maga részéről számos előnnyel rendelkezik a háború után átalakulás szempontjából.
- Az ukrán állampolgárok nagy csoportja, akik hosszabb időt töltöttek az országon kívül, nemcsak pénzügyi átutalásokat, hanem értékes tudást és know-how-t is küldhetnek haza.
- Ezenkívül Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozása a jogi és intézményi infrastruktúra átalakítását fogja kikényszeríteni. Bár ezek a változások nem garantálják a hosszú távú demokratikus konszolidációt (ahogyan azt Magyarország esete is mutatja), kutatások szerint az EU-csatlakozás a posztkommunista országok teljesítményét meghatározó legfontosabb tényezők közé tartozik.
- Ukrajnának számos olyan ágazatban is versenyelőnnyel kell rendelkeznie, amely a jövőben globálisan a növekedés motorja lesz. A munkaerő jól képzett, rugalmas és nagyon olcsó. A fizetések régiónként és iparáganként változnak, de az átlagos havi bér csupán mintegy 500 dollárt tesz ki, a legmagasabb fizetések (Kijevben az informatikai ágazatban) 1000 és 2600 dollár között mozognak.
- Végezetül van egy fontos (talán egyedülállóan) ukrán jelenség, amely kedvező a jövőre nézve. A 2013-14-es EuroMajdan-tüntetések és Oroszország által azt követően elindított Krím elleni invázió és illegális annektálás után az ukrán civil társadalom reneszánszát élte. A közvélekedés szerint Ukrajna a társadalom két csoportjának köszönhetően maradt fenn. Ezek a volonterik (önkéntesek), akik önként ajánlották fel idejüket, szakértelmüket vagy pénzüket, és a dobrovoltsik (jóakaratú emberek), akik önként jelentkeztek a hadseregbe és egyéb egyenruhás testületekbe.
A volonteri hálózatok a bizalomra épülnek, amelyet a közgazdászok a fejlődés egyik fő összetevőjének tartanak. Az implicit normák éppúgy szükségesek a növekedéshez, mint az explicit, betartható törvények; a szakirodalom pedig tele van példákkal arra, hogy mind történelmileg, mind kísérleti körülmények között a bizalom hogyan segíti elő a jólétet növelő interakciókat, amelyek másképp nem alakulnának ki. Az ismétlődő, átlátható interakciók megkönnyítik a kölcsönösen előnyös együttműködés akadályainak leküzdését. Az ukránok már most is támogatják a közöségi médiában futó adománygyűjtéseket, természetbeni adományokat nyújtanak, több száz kilométeres távolságba szállítanak árukat, és helyreállítási kezdeményezéseken dolgoznak.
Ezek a hazai és külföldi (diaszpóra) volonteri hálózatok kulcsfontosságúak lehetnek annak biztosításában, hogy az általunk alább javasolt kormányzati intézkedések sikeresek legyenek. A II. világháborúban a demokráciáért folytatott küzdelem során kialakult szolidaritás és bizalom nagymértékben hozzájárult az 1945 utáni negyedszázad gyors európai és amerikai növekedéséhez. Ugyanez igaz lehet Ukrajnára is – feltéve, hogy az ország mozgósítja ezeket az erőforrásokat, valamint biztosítja, hogy a háború terhei igazságosan oszlanak meg, és egyenlő lehetőségek legyenek a helyreállítási folyamat során.
Honnan lesz pénz a helyreállításhoz?
Miközben Ukrajna háborús kiadásai továbbra is jelentősek, tipikus bevételi forrásai elapadtak. Annak ellenére, hogy Ukrajna a nemzetközi közösségtől példátlan támogatást kapott, a finanszírozási kihívása hosszú távú, és a sikerhez szükséges dolgok többségét ma kell megvalósítani, mégpedig maguknak az ukránoknak.
Az újjáépítés finanszírozásához Ukrajna számára lehetővé kellene tenni, hogy igénybe vehesse az Egyesült Államokban és Európában befagyasztott orosz vagyonokat.
Ebben a kérdésben a jelenlegei európai álláspontnak nincs értelme. Úgy tűnik, Európa úgy gondolja, hogy Oroszország továbbra is élvezheti a nyugati törvények szerinti tulajdonvédelmet, miközben megsértette a nemzetközi jogot szomszédja lerohanásával.
Eltekintve attól, hogy a jogállamiság valójában lehetővé teszi, hogy az orosz vagyont az ukrán újjáépítésre fordítsák; még a 300 milliárd dolláros befagyasztott orosz központi banki tartalék sem lesz ahhoz elég. A Nyugatnak is bőkezűbb pénzügyi támogatást kell nyújtania: fel kell ismernie, hogy ez csekély ár annak a fenyegetésnek az elhárításáért, amelyet Oroszország háborúja jelent. Bár egy nagy csata részesei vagyunk, mégsem kellett csapatokat küldenünk. Hogy ez így is maradjon, továbbra is annyi segítséget kell nyújtanunk, amennyi ahhoz szükséges, hogy Ukrajna megnyerje (ami más, mint pusztán nem elveszítse) a háborút.
Ennek a támogatásnak részben adósságkönnyítés formájában kell történnie, mert Ukrajna egyszerűen nem tudja visszafizetni az összes adósságát.
Keserű tapasztalatból tudjuk, hogy kőből nem lehet vizet fakasztani. A hitelezők számára egy kicsivel több pénz kisajtolására irányuló megszorító intézkedések elkerülhetetlenül kudarcot vallanak, és gyakran mind a hitelező, mind a hitelfelvevő ilyenkor rosszabbul jár. A Nemzetközi Valutaalap, az állami hitelezők és a magánhitelezők által felszámított kamatokat jelentősen csökkenteni kell olyan szintre, amely megfelel egy pénzügyileg fenntartható pályának.
Mivel Ukrajnának jelentős mértékben képesnek kell lennie az önfinanszírozásra (hiba lenne túlságosan a külföldi befektetésekre támaszkodni), fontos lesz a hazai megtakarítási ráta növelése is. Ehhez azonban a gazdasági stabilitás mellet elkötelezett kormányra lesz szükség, valamint számos biztonságos, diverzifikált, alacsony költségű befektetési lehetőségre, ahová az emberek elhelyezhetik a pénzüket. Ehhez pedig jól szabályozott magán-, szövetkezeti és állami pénzintézetekre van szükség.
A megfelelő egyensúly megteremtése
A XXI. századi gazdasághoz egyensúlyra van szükség a kormányzat, a piacok és a civil társadalom között.
A neoliberalizmus tévedett, amikor a magánszektort piedesztálra emelte.
Az agresszív privatizáció nem bizonyult csodaszernek, és gyakran rosszul sült el. Bár Ukrajna állami vállalatai közül sok nem megfelelően működik és korrupt, a rosszul kezelt privatizációs folyamat más kockázatokat is rejt magában. A posztkommunista országok privatizációs folyamatai közül számosat korrupció kísért, és az végül az oligarchákat gazdagította. Az ideológiai indíttatású, "privatizáció a privatizáció kedvéért" politika gyakran azt eredményezi, hogy a vagyontárgyakat jóval értékük alatt adják el, ami a bevételek vevőknek való elajándékozásával, valamint a gazdasági (és esetleg politikai) hatalom átadásával egyenlő.
Ukrajna esetében a háborús időkben kapkodva végrehajtott privatizáció megerősítheti a jelenlegi oligarchák csökkenő hatalmát (akik közül néhányan jelentős vagyonokat veszítettek, és alig várják, hogy visszaszerezzék elvesztett státuszukat). Fennáll a veszélye annak, hogy ez "újraoligarchizálná" az országot, aláásva nemcsak gazdasági hatékonyságát és dinamizmusát, hanem demokráciáját is. A kormányzati politikának ehelyett a verseny ösztönzésére és a piaci erő korlátozására kellene törekednie.
Ukrajna jelenlegi közbeszerzési rendszere teljesen átlátható, de nem nyújt védelmet az ajánlattevők összejátszása ellen. Szerencsére a modern közgazdasági elmélet segíthet ebben. Az összejátszást megakadályozó árverésekről ma már bőséges szakirodalom áll rendelkezésre, és a közgazdászok számos olyan eszközt azonosítottak, amelyek javíthatják a privatizációs eredményeket, beleértve a jobb pályázatokat (amelyek biztosítják, hogy az állam az eladott eszközök teljes értékét megkapja) és a felügyeleti mechanizmusokat. A legfontosabb eszköz a végrehajtható kötelezettségvállalás a vagyoneszközök visszavételére és a jelentős büntetések kiszabására lehet, ha a vagyoneszközöket nem az ígért módon használják fel.
Végezetül az állami és a magánszféra közötti partnerségek (PPP) is szerepet játszhatnak – ez egyfajta középutat jelent az állami tulajdonú vállalatok és a magánszektor nem megfelelő szintű hatékonysága és korrupciója között. Ezeket a partnerségeket azonban körültekintően kell kialakítani: az ilyen megállapodások túl gyakran azt jelentették, hogy a magánszektor bezsebeli a hasznot, az állami szektor pedig viseli a veszteségeket.
Az ukrán kormánynak mindenképpen központi szerepet kell játszania az újjáépítési folyamatban. Az ország által kapott nemzetközi segélyt a háború által elpusztított fizikai, emberi és természeti tőke, különösen a közlekedési, egészségügyi, oktatási és klímavédelmi infrastruktúra újjáépítésére és helyreállítására kell felhasználnia.
Az állam szerepe más területeken kevésbé nyilvánvaló, de ugyanolyan fontos. A menekültek biztonságos visszatérésének biztosítása érdekében például újjá kell építeni a lakásállományt. E kérdésben Ukrajna tanulhat más országok tapasztalataiból, mind a sikerekből, mind a kudarcokból – Bécs sikeres állami lakhatási rendszerétől kezdve számos amerikai város hajléktalanok kezelésében tapasztalható kudarcáig. A legjobb megközelítés egy kétirányú stratégia lesz, amely állami és magán kezdeményezéseket egyaránt tartalmaz.
A közpolitika egyik alapvető céljának olyan gazdaság létrehozásának kellene lennie, amely hosszú távú növekedést és közös jólétet biztosít. A siker érdekében az államnak úgy kell kialakítania a játékszabályokat, hogy biztosítsa a méltányosságot és a hatékonyságot, illetve megakadályozza a kizsákmányolást. Ez azt jelenti, hogy hiteles szabályozással, valamint megfelelő digitális, innovációs és szellemi tulajdonjogi intézkedésekkel kell irányítani és alakítani a versenypiacokat.
Bár e területek közül számosat az acquis communautaire – a hatalmas európai uniós joganyag, amelyet Ukrajna az uniós csatlakozási tárgyalások során fogad el – le fog fedni, Ukrajnának azonnal el kell kezdenie foglalkozni velük. Az EU-tagságról szóló tárgyalások sok évig eltarthatnak, és a kormányok még az uniós kereteken belül is hatalmas mérlegelési jogkört gyakorolhatnak. Ennek során az ukránoknak szem előtt kell tartaniuk a neoliberalizmus kudarcát.
Miután megtapasztalták a kommunizmusnak az élet minden aspektusának ellenőrzésére irányuló erőfeszítéseit, sokan kísértést éreznek majd arra, hogy a másik végletbe essenek – és szabadjára engedjék a piacokat. Ez súlyos hiba lenne.
Mire támaszkodhat Ukrajna?
Most, hogy az ukrán fiatalok világszerte hírnevet szereztek műszaki képességeikről, Ukrajna beágyazódhat a globális digitális gazdaságba, különösen, ha a kormány támogatja az infrastrukturális beruházásokat, a magas színvonalú műszaki oktatást és a kutatást. A technológia terjesztése (szemben a létrehozásával) valószínűleg kulcsfontosságú szerepet fog játszani az ország gazdasági jövőjében. Lehet, hogy Ukrajna bizonyos – nem utolsósorban a védelemmel kapcsolatos – technológiák terén előrébb jár, de más területeken még mindig csak a felzárkózásnál tart. A technológiatranszfert elősegítő intézkedéseknek és intézményeknek tehát kiemelt prioritást kell élvezniük az újjáépítési időszakban.
Ami a távolabbi jövőt illeti, az EU egységes piaca – a személyek, az áruk, a tőke és az ötletek szabad áramlásával – a növekedés fontos forrása lesz. Míg az EU-val kötött, 2016-ban hatályba lépett szabadkereskedelmi megállapodás és a 2017-től hatályos társulási megállapodás bizonyos előnyöket biztosít az EU-tagságot megelőzően, még többet lehet tenni az EU és Ukrajna közötti gazdasági integráció elmélyítése érdekében jóval Ukrajna hivatalos csatlakozása előtt.
Miután az iparpolitika világszerte újra kezd divatba jönni, Ukrajnának "irányított kereskedelmet" kellene folytatnia, ahogyan azt a legsikeresebb fejlődő országok közül sokan tették.
Például a lítiumbányászati engedélyek elárverezése helyett, ahogyan azt Ukrajna 2021-ben és 2022-ben tette, a kormány ragaszkodhatna a lítium-ion akkumulátorok helyi gyártásához. Ugyanez vonatkozik más, Ukrajnában található ritkaföldfémekre és kritikus nyersanyagokra (titán, cirkónium és színesfémek) is. A világ nemcsak energiaipari átmenetet él át, hanem a nyugati demokráciák igyekeznek biztosítani, hogy az autoriter rezsimek ne kerüljenek monopolhelyzetbe az ellátási láncok kritikus komponensei felett. Ez erős alkupozíciót biztosít Ukrajnának.
A nyersanyagok és mezőgazdasági termékek exportja mellett Ukrajnának olyan helyi iparágakat kell fejlesztenie, amelyek magasabb hozzáadott értékű köztes- és végtermékeket állítanak elő. Bár az exportvezérelt növekedés korszaka véget érhet, Ukrajna még mindig versenyképes – sőt, komparatív előnyt mutathat fel – néhány fejlett iparágban (információs, védelmi technológia, mezőgazdaság, bizonyos orvosi és fogászati szolgáltatások, szórakoztatás és kultúra, valamint formatervezés és divat).
A helyi bázison alapuló iparpolitika – azaz az egyedi helyi erősségeket és lehetőségeket kihasználó stratégia – fontos szerepet játszhat mind a háború megnyerésében, mind a gazdasági fellendülés feltételeinek megteremtésében. A helyi intézmények és a helyi ismeretek kulcsfontosságúak lesznek a szélesebb körű újjáépítési folyamatban. Ha a nemzetközi források megérkeznek, az ukrán bürokraták lesznek azok, akik a pénzt elköltéséről döntenek. Ennek így is kell lennie. A Marshall-terv sikerének egyik gyakran említett okaként azt szokták említeni, hogy az decentralizált volt. Ennek fontos tanulsága, hogy Ukrajnának fejlesztenie kell a helyi intézmények kapacitását és átláthatóságát.
Elengedhetetlen a nyugati segítség
A biztonsági helyzet alakulásával kapcsolatos bizonytalanság nagymértékben akadályozza az újjáépítést, és a piacok nem fogják ehhez megteremteni a szükséges biztosítékot. Ezért elengedhetetlen, hogy az ukrán és a nyugati kormányok megfelelően fellépjenek, és biztosítékot nyújtsanak ezekre a biztonsági kockázatokra, sőt, esetleg azok makrogazdasági következményeire is.
Bár ebben a cikkben Ukrajna gazdaságára vonatkozóan fogalmaztunk meg egy keretrendszert, az ország gazdasági kilátásának és biztonsági helyzetének kérdése összefonódik.
A katonai bizonytalanság csökkentése nyilvánvalóan óriási gazdasági előnyökkel járna, és talán semmi sem tehetne többet ebben a tekintetben, mint Ukrajna gyors csatlakozása az EU-hoz és a NATO-hoz.
Most, hogy a NATO megalapításának 75. évfordulóját ünnepli, semmi sem jelképezné jobban a NATO értékeit, mint Ukrajna tagság felé vezető útjának a kijelölése. (Természetesen sok más tényező is befolyásolja ezeket a döntéseket).
A Nyugat kellő támogatásával Ukrajna felül fog kerekedni sokkal nagyobb és gazdagabb autoriter szomszédján. A győzelem eléréséhez, illetve annak gyümölcseinek élvezéséhez, Ukrajnának gyorsabban kell haladnia a posztkommunista oligarchiából történő átalakulásában. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha Ukrajna elutasítja az elmúlt fél évszázadot uraló, megbukott neoliberális kapitalizmust.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Joseph E. Stiglitz
A Columbia Egyetem Nobel-díjas közgazdászprofesszora. 2001-ben kapta a közgazdasági Nobel-díjat. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 1995-ös jelentésének vezető szerzője, amely szervezet 2007-ben béke Nobel-díjat kapott. 1995-1997 között Bill Clinton amerikai elnök gazdasági tanácsadó testületét vezette. A Világbank alelnöke és vezető közgazdásza volt 1997-2000 között. Kutatásai többek között a jövedelmi egyenlőtlenségek, a klímaváltozás, a vállalati kormányzás (corporate governance) és a globalizáció kérdéseire irányulnak.
Andrew Kosenko
Az amerikai Marist College közgazdász adjunktusa.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
