Már csak napok választják el a felsőfokú intézményben továbbtanulni vágyókat attól, hogy megismerjék a felvételi ponthatárokat, ezáltal megtudják, kit hová, melyik egyetemre és szakra vesznek fel. Az államilag finanszírozott képzések iránti kereslet magas, de sokan örülnek annak is, ha az önköltséges egyetemi oktatásba be tudnak kerülni a magas ponthatárok miatt. Az önköltséges képzések díjai jelentős eltéréseket mutatnak: míg az "olcsóbb" szakok félévente 200-300 ezer forintba kerülnek, más képzéseken ennek akár négyszeresét is elkérhetik.
A legdrágább képzés jelenleg a Milton Friedman Egyetem és az Óbudai Egyetem közreműködésével indított repülőmérnök alapszak.
Ezt a 7 féléves képzést először 2023-ban indították el. A sikeresen felvételiző hallgatók hivatásos pilótadiplomát és két, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) által minősített nemzetközi tanúsítványt kapnak.
A képzés ára sem átlagos:
félévente 4,3 millió forintba kerül, ami összesen 30,1 millió forintot jelent.
Mit kapnak ezért a hallgatók? A legfejlettebb európai szabványnak megfelelő elméleti és gyakorlati repülőgépvezetői kiképzést nyújtanak számukra. A képzés során leteszik a repülős szakszolgálati engedélyük megszerzéséhez szükséges hatósági vizsgálatokat is. Emellett megismerkednek a légi közlekedési ágazat repülőgép-vezetéshez kapcsolódó technológiai folyamataival.
A budapesti helyszín adottságait kihasználva közvetlen tapasztalatot szereznek egy nemzetközi repülőtér üzemeléséről, a nagygépes karbantartás műveleteiről és a nemzetközi forgalmat lebonyolító légtér irányításáról. Megismerik továbbá a repülést lehetővé tevő természeti jelenségek és műszaki megoldások összefüggéseit.
A hallgatók elsajátítják a járműmérnöki alapismereteket is. Emellett vállalatgazdálkodási, menedzsmenti és minőségbiztosítási ismereteket kapnak, amelyek túlmutatnak a szűkebb értelemben vett repülésbiztonságon. Végül átfogó kompetenciafejlesztő tréningeken vesznek részt.
A bekerüléshez szükséges ponthatár 2023-ban könnyen teljesíthető volt: mindössze 248 pontot kellett elérniük azoknak, akik erre a képzésre jelentkeztek.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images