A Reuters tudósítása szerint Peszkov úgy fogalmazott a Barátság II. olajvezetéken kialakult új jogi helyzetről:
Nem hiszem, hogy lehetőségünk van arra, hogy kapcsolatba lépjünk a tranzitot biztosító ukrán vállalatokkal. Az ilyen döntés nem technikai, hanem politikai szinten született. Itt nincs párbeszéd. Ezért valóban eléggé válságos a helyzet a (kőolaj)címzettjeink számára, de ez nem rajtunk múlik.
Ez azt jelenti, hogy a Kreml gyakorlatilag széttárja a karjait, mert bár tudja, hogy a Magyarország és Szlovákia felé megszakadó Lukoil-szállítások súlyos következményekkel járhatnak, de háborúban álló felekként nem tárgyalhatnak az ukrán politikai vezetéssel erről a kérdésről (se).
Amint tegnap megírtuk: a hírügynökség két forrása konkrétan rálát a vezetékeken a szállítmányok volumenére, és csütörtök délután azt jelezték, hogy a szlovákok felé radikálisan esett az olajszállítmányok mennyisége a korábban tervezetthez képest, Magyarország felé mérsékelt volt a csökkenés, a csehek felé pedig a tervezett mennyiségek áramlottak. A témáról szóló tegnapi anyagaink:
Címlapkép forrása: Portfolio