Időjárás a hétvégén: peremhullám érkezik
Ha csak egy napra is, de visszaesik a hőmérséklet szombaton, vasárnap viszont egy magassági peremhullám érkezik
- írta hétvégi időjárás-előrejelzésében a HungaroMet.
Pénteken éjjel ez a felhőzet már meg is érkezik nyugati-délnyugati irányból , és ezeken a tájakon már ekkor számíthatunk csapadékra - közölte az RTL. Hozzátették: friss lesz a hajnal, több helyen akár húsz fok alatt is lehet a reggeli hőmérséklet, de a szombat további részében kettészakad az ország, míg keleten a napsütés dominál,
a Dunántúl térségében tartós esőkre számíthatunk, komoly lehűléssel.
A nyugati, északnyugati tájakon a csapadékosabb időjárás hatására fellélegezhetnek az ott élők
- írja a HungaroMet.
Szombaton nyugat felől növekszik a felhőzet és a csapadékhajlam is: elsősorban a Dunántúlon kell záporra, zivatarra számítani, de a nyugati határvidéken eső is lehet. A hőmérséklet a csapadékosabb tájakon 25, 27 fok közelében alakulhat, míg az ország többi részén 28 és 34 fok közötti értékeket mérhetünk délután.
Vasárnapra elvonul a peremhullám, többnyire naposra fordul az idő, de az ország keleti felén erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, ott alakulhat ki elszórtan zápor, zivatar. A hőmérséklet pedig újra - szinte mindenütt - 30 fok fölé emelkedik.
Időjárás szombaton
Tovább növekszik a felhőzet. A keleti, északkeleti országrészben a jellemzően fátyolfelhős ég mellett több, nyugatabbra a felhős idő mellett kevesebb napsütés valószínű, akár tartósan borult tájak is lehetnek. Elszórtan valószínű eső, zápor, nyugaton és délen néhol zivatar is lehet. Keleten, északkeleten legkisebb a csapadék esélye. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 27 és 34 fok között alakul, de a tartósabban csapadékos dunántúli tájakon 25 fok alatt maradhat a hőmérséklet.
Veszélyjelzések szombatra
Szombatra eső miatt Vas és Zala megyékre adtak ki első szintű (sárga) figyelmeztetést.
![](https://pcdn.hu/articles/images-o/i/d/o/idojaras-veszelyjelzes-2024-julius-20-eso-691667.png)
Magas középhőmérséklet miatt Csongrád-Csanád és Békés megyékben második szintű (sárga) figyelmeztetés lesz érvényben, öt megyére pedig első szintű figyelmeztetést adtak ki.
![](https://pcdn.hu/articles/images-o/i/d/o/idojaras-veszelyjelzes-2024-julius-20-magas-kozephomerseklet-691647.png)
Zivatar miatt nyolc megyére adtak ki első szintű figyelmeztetést.
![](https://pcdn.hu/articles/images-o/i/d/o/idojaras-veszelyjelzes-2024-julius-20-zivatar-691649.png)
Felhőszakadás miatt szintén első szintű figyelmeztetést adtak ki nyolc megyére.
![](https://pcdn.hu/articles/images-o/i/d/o/idojaras-veszelyjelzes-2024-julius-20-felhoszakadas-691659.png)
Időjárás vasárnap
Vasárnap gomolyosodik a felhőzet, általában sok napsütésre számíthatunk. Elsősorban a keleti tájakon fordulhat elő zápor, zivatar. Másutt kisebb a csapadék esélye, de nem kizárt a kialakulása. Mérsékelt marad a légmozgás.
A hőmérséklet hajnalban 15, 22, délután 29, 35 fok között várható.
Veszélyjelzések vasárnapra
Vasárnapra Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyére adtak ki első szintű figyelmeztetést zivatar miatt.
![](https://pcdn.hu/articles/images-o/i/d/o/idojaras-veszelyjelzes-2024-julius-21-zivatar-691651.png)
Magas középhőmérséklet miatt Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyére második szintű (narancs), 11 megyére pedig első szintű figyelmeztetést adtak ki.
![](https://pcdn.hu/articles/images-o/i/d/o/idojaras-veszelyjelzes-2024-julius-21-magas-kozephomerseklet-691653.png)
Időjárás a Balatonnál
Szombaton gyakran erősen felhős lesz az ég, záporokkal, délután helyenként zivatarral. A Velencei-tónál délután van nagyobb esély csapadékra.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 26, a térség keleti részén 28 fok körül alakul.
Késő este 21,22, keleten 23 fok várható.
Ahogyan arról beszámoltunk, az eredetileg szombatra tervezett Balaton-átúszást a bizonytalan időjárási helyzet miatt elhalasztották, de a szervezők péntek délben közölték, hogy július 21-én már meg tudják tartani az eseményt.
Hőségriasztás és tűzgyújtási tilalom Magyarországon
Ahogyan arról a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleménye alapján beszámoltunk, az országos tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzése alapján az ország egész területére vonatkozóan 2024. július 19-én (péntek) 00:00 órától
2024. JÚLIUS 21-ÉN (VASÁRNAP) 24:00 ÓRÁIG FENNTARTJA A HŐSÉGRIASZTÁST, AZONBAN HARMADFOKRÓL MÁSODFOKRA MÓDOSÍTJA.
Jelenleg az egész országban tűzgyújtási tilalom van érvényben. A tilalom az erdőkre és azok kétszáz méteres körzetére vonatkozik. Mivel a hőségben kiszárad a növényzet, a legkisebb szikra vagy hőforrás is képes nagy tüzet okozni a szabadban, ezért tűzvédelmi szempontból sehol nem tanácsos ilyenkor tüzet gyújtani.
Mi a teendő a kánikulában?
Az NNGYK és a katasztrófavédelem közlése szerint a tartósan fennálló meleg megviseli a szervezetet, figyelni kell a folyadékpótlásra. A szabadban végzett intenzív fizikai tevékenység, munkavégzés, sportolás hőgutát okozhat, életveszélyes állapot is kialakulhat.
AKIK A SZABADSÁGUKAT VÍZPARTON TÖLTIK, A DÉLI ÓRÁKBAN KERÜLJÉK A NAPOZÁST, HŰTSÉK LE MAGUKAT, MIELŐTT A VÍZBE MENNÉNEK, ILLETVE NE UGORJANAK FELHEVÜLT TESTTEL A VÍZBE.
A katasztrófavédelem weboldalán elérhető azon légkondicionált helyiségek listája, amelyet bárki igénybe vehet.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images