Megtartották a magyar uniós elnökség első pénzügyminiszteri csúcsát (Ecofin) Brüsszelben, amelyre nem érvényes az Európai Bizottság bojkottja, mivel ez az Európai Tanács napirendjén szereplő esemény. Viszont egy budapesti informális csúcson már több tagállam, és az uniós végrehajtó testület sem küld delegációt az ígéretek szerint.
A találkozó előtt Varga Mihály pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar EU-elnökség legfőbb célja az uniós versenyképesség helyreállítása. Kiemelte, hogy a következő fél évben olyan területeken kívánnak előrelépést elérni, amelyek alapvetően meghatározzák az Európai Unió versenyképességét, mint például a gazdaságirányítás, a pénzügyek, az adózás és a vámpolitika.
Varga Mihály rámutatott, hogy az Európai Unió növekedési kilátásait alapvetően befolyásolják a geopolitikai konfliktusok, az ellátási láncok széttagoltsága, a nyersanyagárak és a változékony nemzetközi gazdasági környezet okozta bizonytalanságok. Ezért a magyar elnökség fő célja Európa versenyképességének javítása lesz különböző szakpolitikai területeken keresztül. A pénzügyminiszter külön hangsúlyozta a gazdaságirányítási keretrendszer új szabályainak végrehajtását, amely az európai szemeszter következő ciklusában már az új szabályoknak megfelelően indul el.
A pénzügyi szolgáltatások területén a tőkepiaci unión belül a fő hangsúly a lakossági befektetési stratégia előmozdítására helyeződik, míg a bankunión belül a válságkezelési és betétbiztosítási keretrendszer felülvizsgálata kerül előtérbe. Varga Mihály továbbá kiemelte a Vámreform Csomag vitájának folytatását is annak érdekében, hogy a kialakuló vámunió gyorsabban és hatékonyabban tudja kezelni a következő évtizedek kihívásait. A következő pénzügyminiszteri informális találkozót 2024 szeptemberében Budapesten rendezik meg.
Címlapkép forrása: EU