A Skoda üzleti kombinációra és ipari egyesülésre vonatkozó ajánlatot tett, gazdasági ajánlat nélkül. A Talgo pedig ezt követően közölte, hogy részletes információkat kért a Skodától, hogy értékelni tudja, felülmúlja-e a Ganz-Mavag által március 7-én felajánlott 619 millió eurós ajánlatot.
A spanyol kormány közölte, hogy alaposan meg fogja vizsgálni az üzletet, mivel a Talgo-t stratégiai eszköznek tekintik.
A márciusi ajánlattételt követően az elmúlt hónapokban már többször is felmerült, hogy a spanyolok új befektetőt keresnének a magyar csoport helyett,
mivel azt feltételezik, hogy orosz befektetők állnak a magyar befektetői kör mögött.
Kezdetben úgy tűnt, hogy a svájci Stadler Rail lehet a magyar konzorcium fő kihívója, végül azonban úgy tűnik, hogy a Skoda lesz a magyarok legnagyobb riválisa az üzletben. A spanyol kormány egyébként az elmúlt hetekben többször is kitolta a magyar konzorcium spanyol piacra való belépési engedélyével kapcsolatos határidejét, hogy további információkat kérhessenek be, ezzel pedig lehetőséget teremtettek más cégek számára is, hogy bejelentkezzenek a vonatgyártóért.
A Talgo piacvezetőnek számít nagysebességű vonatok tervezésében, gyártásában és karbantartásában is.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images