A szakszervezet Facebook-bejegyzésében elmondta, hogy az üggyel már az európai és világszervezetük is foglalkozik, a Szövetségi Tanács döntésének megfelelően pedig a kialakult helyzetről már levélben tájékoztatták Orbán Viktor miniszterelnököt, Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert, Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt, Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkárt, valamint Bánki Erik Gazdasági Bizottság elnökét, emellett pedig személyes találkozót is kezdeményeztek az érintettekkel, Czomba Sándor pedig végül július 18-án, 13 órakor fogadja a szakszervezet képviselőit.
Ahogy arról a Portfolio is beszámolt, a vasmű vezetői még június végén közölték az érdekképviseletekkel, hogy átszervezik a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. munkavállalóinak munkarendjét. A döntés értelmében számos kollégát szakaszos (ideális esetben kétműszakos) munkarendbe helyetek át és/vagy állásidőre küldtek. Ezzel pedig beindult a dunaújvárosi acélgyártás leépülésének keserű, de gyakorlati, a dolgozókat is közvetlenül érintő folyamata. Az új tulajdonos ugyanakkor azt hangsúlyozta akkor, hogy ez csak egy átmeneti állapot.
Címlapkép forrása: Portfolio