Portfolio signature

Ezért szenvedett történelmi vereséget a brit jobboldal: a Munkáspártot is elsöpörheti a népharag

A brit parlamenti választáson a 14 évig kormányzó Konzervatív Párt történelmi vereséget szenvedett, és ez nagyrészt a gazdaság helyzete miatt történhetett így. A konzervatívok valóban rossz állapotú gazdaságot hagynak maguk mögött, gazdaságpolitikai hibák sorozatát követték el hosszú kormányzásuk idején. De a rossz gazdasági helyzet nem kizárólag az ő hibájuk: a bekövetkező kedvezőtlen változások egy részét külső tényezők okozták. A Munkáspárttal szemben nagy az elvárás, hogy visszaterelje a királyságot a növekedés útjára. A nagy lelkesedésből csalódás lehet, a siker receptjét ugyanis eddig kevesen találták meg, miközben a baloldali kormány ígéretei között vannak ellentmondások. Ám a nehézségek közepette is találunk egy olyan szempontot, ami szerint az egész nyugati világ irigy lehet a britekre.

A 650 képviselőházi helyből 412-t szerzett meg a Munkáspárt a pont egy hete lezajlott választáson, míg a 2010 óta kormányzó Konzervatív Párt csak 121-et. Ez a második legnagyobb arányú választási győzelem az ország második világháború utáni történelmében, a konzervatívok sosem szerepeltek még ilyen rosszul. Arra sem volt még példa, hogy a regnáló kormánypárt ekkorát bukjon.

A földcsuszamlásszerű győzelem okait vizsgálva nagy nyugalommal kijelenthetjük, hogy Tony Blair 1997-es rekordgyőzelmével szemben ezúttal a kihívó párt vezetőjének karizmája nem sokat tett hozzá önmagában az eredményhez, az új miniszterelnök, Keir Starmer viszonylag szürke karakter, a kampányban sem nyújtott lehengerlő teljesítményt.

Ennél sokkal szembetűnőbb okok vezettek az ilyen arányú baloldali győzelemhez.

Amire választ kaphat cikkünkben:

  • Miért a gazdaság játszotta a legfontosabb szerepet a választáson?
  • Mit hibáztak el a toryk 14 év alatt?
  • Milyen hatása volt a Brexitnek a brit gazdaságra?
  • Mi zavarja a brit választókat leginkább?
  • Milyen helyzetben van a brit gazdaság?
  • Melyik a legégetőbb probléma, amit a Munkáspártnak orvosolnia kéne?
  • A nehézségek ellenére miért irigykedhetünk kicsit mégis a britekre?

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja az éves előfizetés esetén most 33%-os kedvezménnyel 19 990 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés