Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Az amerikai elnökök gazdaságpolitikai tevékenységének értékelése mindig nehéz feladat, mivel számos folyamatot az éppen regnáló elnök elődje indít el. Barack Obamának azért kellett mély recesszióval szembenéznie, mert az előző elnöki adminisztrációk pénzügyi deregulációt folytattak, és nem tudták elhárítani a 2008 őszén kirobbant válságot. Aztán, mivel a kongresszusi republikánusok megkötötték az Obama-kormányzat kezét, és megszorításokat követeltek, az országot megfosztották azoktól a költségvetési intézkedésektől, amelyek révén gyorsabban kilábalhatott volna a gazdaság a mély recesszióból. Mire a gazdaság talpra állt, Obama már távozott, Trump pedig hivatalba lépett.
Trump nem habozott, amikor magának tulajdonította a növekedés beindulását. Miközben azonban ő és a kongresszusi republikánusok csökkentették a nagyvállalatok és a milliárdosok adóterheit, a beígért beruházási hullám nem következett be. Ehelyett részvény-visszavásárlási hullám indult el, amelynek mértéke jövőre várhatóan meghaladja az ezer milliárd dollárt.
Bár Trumpot nem lehet hibáztatni a Covidért, minden bizonnyal felelősséggel tartozik a járvány kezelése során hozott nem megfelelő lépésekért, amelyek következtében a Covid miatt elhunytak száma az USA-ban messze meghaladta a többi fejlett gazdaságét. Miközben a járvány során a halálesetek aránytalanul nagy mértékben az idősek körében fordultak elő, a Covid a munkaerőállományt is megnyirbálta, és ez hozzájárult ahhoz a munkaerőhiányhoz és inflációhoz, amelyet Biden megörökölt.
Biden gazdasági teljesítménye Meggyőzőnek tekinthető.
- Közvetlenül hivatalba lépése után biztosította annak a mentőcsomagnak (American Rescue Plan) az elfogadását, amelynek köszönhetően az USA koronavírus-járványból való kilábalása erősebb volt, mint bármely más fejlett országé.
- Ezután jött a mindkét nagy párt által támogatott infrastrukturális törvény, amely forrásokat biztosított az amerikai gazdaság kulcsfontosságú alkotóelemeinek fél évszázados elhanyagoltság utáni fejlesztéséhez.
- A következő évben, 2022-ben Biden aláírta azt a törvényt (CHIPS and Science Act), amely az iparpolitika új korszakát elindítva biztosítja a gazdaság jövőbeli ellenálló képességét és versenyképességét (éles váltás a megelőző neoliberális korszakot jellemző sérülékenységtől).
- Az infláció csökkentéséről szóló 2022-es törvénnyel pedig az USA végre csatlakozott a nemzetközi közösséghez a klímaváltozás elleni küzdelem és a jövő technológiáiba való beruházások terén.
- Amellett, hogy gazdasági biztosítékot nyújtott egy makacs és folyamatosan fejlődő vírus lehetősége ellen, a mentőcsomag egy év alatt majdnem a felére csökkentette a gyermekszegénység arányát. De az intézkedéscsomagot a későbbi inflációért felelőssé tették (többek között egyes demokraták is).
Ez utóbbi állítás azonban egyszerűen nem állja meg a helyét. A mentőcsomag nem járt túlzott aggregált kereslettel, legalábbis nem olyan mértékben, mint amely az infláció mértékét meg tudná magyarázni. A legtöbb problémát a járvány és a háború okozta kínálati oldali zavarok és keresletváltozások okozták. Amennyire lehetett ezek ellen küzdeni, azt Biden megtette: az olajhiány kezelésére felhasználta a stratégiai kőolajtartalékot, és az amerikai kikötők szűk keresztmetszeteinek enyhítésén dolgozott.
A mostani választás szempontjából fontosabb kérdés, hogy mi vár ránk a jövőben.
Gondosan összeállított gazdasági modellek azt mutatják, hogy Trump javaslatai – az alacsonyabb növekedés ellenére – magasabb inflációt és nagyobb egyenlőtlenséget okoznának.
- Először is, Trump megemelné a vámokat, és ennek költségei többnyire az amerikai fogyasztókra hárulnának. Trump az alapvető közgazdaságtani elgondolásokkal szemben azt feltételezi, hogy Kína egyszerűen csökkenteni fogja az árait, hogy ellensúlyozza a vámokat. De ha ezt Kína meg is tenné, akkor sem menekülne meg egyetlen egy amerikai munkahely sem (a következetesség sosem tartozott Trump erősségei közé).
- Ráadásul Trump korlátozná a bevándorlást, ami feszesebbé tenné a munkaerőpiacot, és növelné a munkaerőhiány kockázatát egyes ágazatokban.
- Továbbá Trump növelné a hiányt is, amelynek hatásai arra késztethetnék az emiatt aggódó Federal Reserve-t, hogy emelje a kamatokat, ami csökkentené a lakóingatlan-beruházásokat, valamint tovább növelné a bérleti díjakat és a lakhatási költségeket (a jelenlegi infláció egyik fő forrását).
- Amellett, hogy a beruházások visszafogása lassítaná a növekedést, a magasabb kamatok az árfolyamot is felfelé húznák, ami az amerikai export versenyképességét csökkentené. Ezenkívül az amerikai exportot az is sújtaná, hogy az inputköltségek megnövekednének a magasabb vámok és az általuk kiváltott megtorló intézkedések miatt.
- Már tudjuk, hogy a társasági adó 2017-es csökkentése nem ösztönözte nagyon a beruházásokat, és hogy a legtöbb kedvezményt a nagyon gazdagok és külföldiek (akik nagy részesedéssel rendelkeznek amerikai nagyvállalatokban) kapták. A Trump által ígért további adócsökkentések valószínűleg nem fognak jobb eredményt elérni, de szinte biztosan növelni fogják az államháztartási hiányt és az egyenlőtlenséget.
Természetesen meglehetően bonyolult e hatásokat modellezni. Nem világos, hogy a Fed milyen gyorsan vagy erőteljesen reagálna a vámok okozta inflációra, de közgazdászai nyilvánvalóan látnák a probléma közeledtét. Vajon csírájában elfojtanák a problémát egy korai kamatemeléssel? Vajon Trump ezután megszegné az intézményi normákat azzal, hogy megpróbálná meneszteni a Fed elnökét? Hogyan reagálnának a piacok (Amerikában és külföldön) a bizonytalanság és a káosz új korszakára?
A hosszabb távú előrejelzés egyértelműbb – és egyben rosszabb kilátást mutat. Amerika az elmúlt évek gazdasági sikereinek nagy részét a szilárd tudományos alapokon nyugvó technológiai képességeinek köszönheti. Trump azonban továbbra is támadná egyetemeinket, és a kutatási és fejlesztési kiadások jelentős csökkentését követelné. Az egyetlen ok, amiért a k+f-kiadások csökkentése nem történt meg Trump előző elnöki ciklusa alatt, az az, hogy akkor még nem teljesen uralta pártját. Most viszont már nem ez a helyzet.
Továbbá, bár az USA lakossága öregszik, Trump a bevándorlás visszafogásával hagyná, hogy a munkaerőállomány létszáma csökkenjen. És bár a közgazdászok hangsúlyozzák a jogállamiság fontosságát a gazdasági növekedés szempontjából, az elítélt bűnelkövető Trump nem éppen arról híres, hogy ragaszkodna a jogállamisághoz.
Így abban a kérdésben egyszerűen nincs is vita, hogy ki lenne jobb elnök a gazdaság számára Trump és Biden közül, vagy Biden helyett bármelyik demokrata közül, aki helyére léphetne, ha a jelenlegi elnök mégsem indulna a választáson.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Joseph E. Stiglitz
A Columbia Egyetem Nobel-díjas közgazdászprofesszora. 2001-ben kapta a közgazdasági Nobel-díjat. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 1995-ös jelentésének vezető szerzője, amely szervezet 2007-ben béke Nobel-díjat kapott. 1995-1997 között Bill Clinton amerikai elnök gazdasági tanácsadó testületét vezette. A Világbank alelnöke és vezető közgazdásza volt 1997-2000 között. Kutatásai többek között a jövedelmi egyenlőtlenségek, a klímaváltozás, a vállalati kormányzás (corporate governance) és a globalizáció kérdéseire irányulnak.
Címlapkép forrása: Europa Press 2023 via Getty Images
