Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Ennek következményeit most az Egyesült Államokban láthatjuk, ahol Donald Trump korábbi elnök jó eséllyel megnyeri a novemberi elnökválasztást. Hasonlóképpen, Franciaországban pedig egy szélsőjobboldali kormány kerülhet hatalomra a közelgő előrehozott választások után. A választók haragját kihasználó, veszélyes populista politika megelőzése, valamint az emberiséget és a bolygót érintő súlyos károk elhárítása érdekében sürgősen foglalkoznunk kell az emberek elégedetlenségének kiváltó okaival.
Ezt a szükségszerűséget szem előtt tartva május végén számos vezető közgazdász és gyakorlati szakember gyűlt össze Berlinben a Forum New Economy által szervezett eseményre. A "Winning Back the People" csúcstalálkozó valami olyasmit eredményezett, amely egy olyan új felfogáshoz hasonlít, amely felválthatja a piacok kezelésével kapcsolatban liberális megközelítést valló "washingtoni konszenzust". Ez utóbbi négy évtizeden át a szabadkereskedelem, a szabad tőkeáramlás, a dereguláció, a privatizáció és más piacpárti megközelítések elsőbbségét hangsúlyozta. A találkozó végén kiadott Berlini Nyilatkozatot azóta több tucat vezető tudós írta alá, köztük a Nobel-díjas Angus Deaton, Mariana Mazzucato és Olivier Blanchard, valamint Thomas Piketty, Isabella Weber, Branko Milanovic és sokan mások.
A washingtoni konszenzus már jó ideje recseg-ropog, azzal szemben ugyanis kihívást intézett a növekvő jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségeket és azok okait dokumentáló számos kutatás, valamint az iparpolitika szerepének és a klímaváltozás elleni küzdelem stratégiáinak újraértékelése. A közelmúlt válságai, nem is beszélve arról a veszélyről, hogy magáért a liberális demokráciáért folytatott harcot elveszíthetjük, katalizálta az arra irányuló törekvéseket, hogy mindezeket a kutatásokat egy új, közös keretrendszerben fogjuk össze a polgárok támogatottságának újbóli megszerzése érdekében.
A Berlini Nyilatkozat kihangsúlyozza azt a széles körben ismert jelenséget, hogy az emberek bizalomvesztését nagymértékben az a közös tapasztalat vezérli, hogy ténylegesen vagy csak az érzet szintjén elvesztették a saját megélhetésük és a társadalmi változások irányítása feletti kontrollt.
A tehetetlenség érzését a globalizációból és a technológiai változásokból eredő sokkok váltották ki, amelyeket a klímaváltozás, a mesterséges intelligencia, a közelmúltbeli inflációs sokk és a megszorítások tovább erősítettek.
Ez a diagnózis logikusan vezet el egy ugyanennyire egyértelmű konklúzióhoz. Az emberek bizalmának visszaszerzéséhez olyan politikára van szükség, amely helyreállítja az emberek saját maguk és kormányaik képességébe vetett bizalmat, miszerint hatékonyan tudnak reagálni az előttük álló valós problémákra. Ez azt jelenti, hogy a szakpolitikákat a közös jólét és a jó munkahelyek megteremtésére kell összpontosítani, beleértve azokat az intézkedéseket is, amelyek proaktívan kezelik a regionális szinten fellépő közelgő zavarokat az új iparágak támogatásával és az innovációnak a sokak számára történő jólétteremtés irányába való terelésével.
Ugyanilyen erős a támogatottsága annak, hogy a globalizáció egészségesebb formája jöjjön létre, a klímaváltozás elleni politikákat összehangolják, és a létfontosságú stratégiai érdekek feletti nemzeti ellenőrzést lehetővé tegyék. E prioritások mögött széles körű egyetértés áll abban, hogy a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségeket csökkenteni kell.
Az új konszenzus részeként a klímapolitikának az ésszerű karbonárazást ötvöznie kell erős pozitív ösztönzőkkel és ambiciózus infrastrukturális beruházásokkal. Széles körben elfogadott, hogy a fejlődő országoknak meg kell kapniuk a klímavédelmi átálláshoz szükséges pénzügyi és technológiai forrásokat. Összességében elmondható, hogy új, közös megközelítés alakult ki abban, hogy új egyensúlyt kell teremteni a piacok és a kollektív fellépés között.
Öt évvel ezelőtt valószínűleg nem jött volna létre egyetértés mindezen kérdésekben. A nyilatkozat aláíróinak nagy száma és az általuk képviselt nézőpontok sokfélesége azt tükrözi, hogy a vita mennyire megváltozott azáltal, hogy egyre több empirikus bizonyíték áll rendelkezésre.
A Berlini Nyilatkozat aláírói nem állítják, hogy mindenre tudják a választ, távolról sem. A nyilatkozat célja inkább az, hogy olyan elveket fogalmazzon meg, amelyek nyilvánvalóan eltérnek a korábban követett ortodox felfogástól, és hogy mandátumot adjon a politikai koncepciók gyakorlati finomítására.
- Az iparpolitika helyes megvalósításának módját nemzeti kontextusban, valamint nemzetközi együttműködés keretében kell meghatározni;
- ugyanez igaz arra is, hogy a kormányok miként ösztönözhetik a legjobban a klímabarát megoldásokat.
- Az is nyitott kérdést jelent, hogy miként lehet a globalizációt újrakeretezni vagy a gazdasági egyenlőtlenséget a leghatékonyabban csökkenteni.
Mindazonáltal rendkívül fontos, hogy konszenzus szülessen azokról az elvekről, amelyeknek irányadónak kellene lenniük a politikai döntéshozók számára. Annak felismerése, hogy a piacok önmagukban nem fogják megállítani a klímaváltozást, és nem vezetnek a javak kevésbé egyenlőtlen elosztásához, csak egy lépés azon optimális stratégiák kidolgozása felé, amelyek hatékonyan kezelhetik az előttünk álló valódi kihívásokat. Ezen a téren már sok előrelépés történt.
Most választanunk kell a protekcionista populista ellencsapás és az ezzel járó konfliktusok, valamint az emberek aggodalmaira reagáló új politika között.
A populisták térnyerésének megelőzéséhez olyan új politikai konszenzusra van szükség, amely a polgárok bizalomvesztésének okaira összpontosít, nem pedig annak tüneteire.
Összehangolt erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy a polgárok és kormányaik újra kontrollálni tudják a folyamatokat, és hogy elősegítsük a jólétet sokak számára, ami ahhoz kell, hogy helyreálljon a bizalom abban a tekintetben, hogy társadalmaink képesek leküzdeni a válságokat és képesek egy jobb jövőt teremteni. Az emberek támogatottságának visszaszerzéséhez nem többre – és nem is kevesebbre – van szükség, mint egy, az emberek érdekeit figyelembe vevő programra.
A Berlini Nyilatkozat aláírói között szerepel még Adam Tooze, Gabriel Zucman, Jens Südekum, Mark Blyth, Catherine Fieschi, Xavier Ragot, Daniela Schwarzer, Robert Johnson, Dalia Marin, Jean Pisani-Ferry, Barry Eichengreen, Laurence Tubiana, Pascal Lamy, Ann Pettifor, Maja Göpel, Stormy-Annika Mildner, Francesca Bria, Katharina Pistor és mintegy 50 további kutató és gyakorlati szakember.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Dani Rodrik
A Harvard Egyetem Kennedy School of Government közpolitikai iskolájának nemzetközi politikai gazdaságtan professzora. A Nemzetközi Közgazdasági Társaság (IEA) elnöke volt 2021 és 2023 között. Fő kutatási területei közé a globalizáció, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás kérdése, valamint a nemzetközi gazdaságtan, illetve a politikai gazdaságtan tartozik. Kiemelten foglalkozik az inkluzív gazdaság kialakításának kérdéseivel mind a fejlett, mind a fejlődő országok vonatkozásában.
Laura Tyson
A University of California (Berkeley) közgazdászprofesszora. A Clinton-adminisztráció idején, 1993-1995 között az elnököt mellett működő gazdasági tanácsadók tanácsának elnöke volt. Majd szintén Bull Clinton elnöksége idején 1995 és 1996 között a Fehér Ház nemzetgazdasági tanácsának igazgatója volt.
Thomas Fricke
A berlini Forum for a New Economy kutatóintézet igazgatója, amely a klímaváltozás, a növekvő egyenlőtlenségek és a globalizáció kérdésével, valamint az állam szerepének újragondolásával foglalkozik.
Címlapkép forrása: Getty Images
