A magyar háztartások fogyasztása az európai uniós átlag 70%-án állt 2023-ban, ezzel az utolsó helyre csúszott vissza a rangsorban – számoltunk be róla a múlt héten. Az okok nagyjából ismertek:
- A Magyarországon előállított érték egy részéből nem lesz nemzeti jövedelem (ez a GDP-GNI rés);
- az elmúlt 25 évben a nemzeti jövedelmen belül folyamatosan csökkenő a lakossági jövedelem aránya (nő a vállalati és állami jövedelem részaránya);
- a megtermelt GDP igen magas aránya ment (drága) beruházásokra fogyasztás helyett;
- az átlagkeresetek felzárkózása emiatt régiós összevetésben lelassult;
- ráadásul az utóbbi években a lakosság megtakarítási hajlandósága nemzetgazdasági szinten emelkedett, vagyis a megszerzett jövedelemből arányaiban kevesebbet fogyasztunk el, mint korábban.
Magyar, lengyel, két árszínvonal
Az Eurostat a héten közölt, az egyes országok árszintjét bemutató jelentésének látszólag ehhez nincs sok köze, valójában sok mindent megmagyaráz. Az unió statisztikai hivatalának adatbázisa szerint ugyanis a magyar háztartások végső fogyasztásának (AIC) árszintje az uniós árszint 69,4%-a. Eközben a hozzánk hasonló fejlettségű lengyel és román gazdaságban ugyanez az adat 63,5, illetve 54,1%.
Mivel a végső fogyasztás (AIC) tartalmaz olyan természetbeni fogyasztást, mint az oktatás és az egészségügy, aminek az árszintjét igen körülményes mérni, ezért érdemes a háztartások fogyasztási kiadásainak (HFCE) árszintjét is megnézni, amit a piaci áron vásárolt termékek és szolgáltatások alapján számolnak. Ebben a magyar árszint az EU-átlag 76%-án áll, Lengyelországban 66%-os, Romániában 60%-os a mutató. (Mint látható, az AIC-on mért árszínvonalban nagyobb a régió lemaradása a fejlett országoktól, mint HFCE-árszintben. Ennek oka, hogy az oktatás és az egészségügy - amit csak az AIC tartalmaz - árszintje az átlagosnál jóval nagyobb mértékben marad el a fejlett országokétól. Ez egyébként a bérkülönbségek miatt van, ugyanis az állami szolgáltatások árszintjét - piaci árak híján - ebből becsüli a statisztika.)
A magasabb árszint egy kézenfekvő magyarázat arra, hogy a vásárlóerő-paritásos mutatók tekintetében miért áll rosszabbul Magyarország. Így például a bérek, az egy főre jutó GDP, a háztartások fogyasztása tekintetében is jóval hízelgőbb kép alakul ki a régiónkban elfoglalt pozíciónkról, ha nominális mutatókat hasonlítunk össze, vagyis nem igazítjuk a számokat az árszínvonal-különbségből fakadó eltérésekkel.
De mi az, ami ennyivel drágább itt, mint a románoknál, lengyeleknél? A 12 nagy árucsoportból 9-ben a magyar árszint a legnagyobb, ami leginkább kiugró, az az élelmiszer, a kommunikáció és a lakhatás drágasága.
Bár a kiugró magyar árszint pontos okait nem tudjuk, az élelmiszer esetében a nagy áfa-terhelést és az élelmiszeripar alacsony hatékonyságát sejthetjük a háttérben, a kommunikáció drágasága mögött a gyenge árverseny állhat. A lakhatás komplikáltabb történet. Itt a háztartási energia és a "lakbér" szerepel. A háztartási energiára van külön adatunk, abból az látszik, amit számok nélkül is sejthetünk: a rezsicsökkentés politikája miatt relatíve olcsók vagyunk. A lakbérre nincs külön statisztika, de maradék elven kikövetkeztethető, hogy itt magas az árszintünk. Ez az úgynevezett imputált lakbér azonban egy elég elvont közgazdasági kategória, gyakorlatilag a saját tulajdonú ingatlan elméleti albérleti díját jelenti, és főként az ingatlanárak függvényében alakul.
A friss adatok arra is rávilágítanak, hogy az élelmiszer az a termékkör, ahol a magyar árszint először utolérte az EU-átlagot.
A 2023-as állapot szerint ugyanis az élelmiszer-árszínvonal az uniós szint 100,9% százaléka. A leginkább az olajok, zsírok relatív drágasága szembeötlő (EU átlag 122%-a), de drága a tej,sajt,tojás termékkör (118%) és a pékáru (104%) is. Ehhez képest a hús viszonylag olcsó (81%), de a román, lengyel árakhoz viszonyítva ez is drága.
Nagyon szépen mennek fel az árak
A közgazdaságtan egyik alapvető törvényszerűsége, hogy a gazdasági fejlettségben történő felzárkózás az árszínvonal közeledésével jár együtt. Ez Magyarország esetében is megfigyelhető, különösen a "kereskedhető", külkereskedelmi forgalomba kerülő termék esetében látunk gyors árfelzárkózást.
Az eddigiek alapján meglepően fog hangozni a következő állításunk:
a magas élelmiszerárak és az elmúlt évek gyors árfelzárkózása ellenére a magyar árszint összességében egyáltalán nem mondható kiugróan magasnak.
Az alábbi ábrán a gazdasági fejlettség (GDP/fő) függvényében ábrázoltuk európai országok árszínvonalát. Ezen
- látható a fenti összefüggés a fejlettség és az árszínvonal között;
- jól megfigyelhető, hogy pont a mi fejlettségi sávunkban az árszínvonalnak óriási a szórása: közel hasonló fejlettségű országok relatív árszintje 60 és 90% között szóródik;
- a magyar mutató nem lóg ki a trendből, inkább a lengyel és román árszint tűnik túlzottan alacsonynak. (Sőt, még az élelmiszerárszint sem lóg ki durván a sorból: a horvát, a cseh és a balti országok árszintje is hasonló.)
Még egy érdekességet megemlítünk: a fejlettségi sávunkban látható nagy árszint-szóródás éles választóvonalának tűnik az euró. Az eurózóna tagok (görögök, lettek, szlovákok, portugálok) árszintje jóval magasabb, mint az önálló fizetőeszközt használók (román, lengyel, magyar). Hogy ez véletlen-e, vagy van bármilyen összefüggés, további vizsgálódások tárgya lehet.
Címlapkép forrása: Getty Images
