Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
Még ha a szélsőséges erők előretörése – amitől sokan tartottak – nem is következett be az európai parlamenti választásokon, a szélsőjobboldal jól szerepelt Olaszországban, Ausztriában, Németországban és különösen Franciaországban. Továbbá a szélsőséges erők térnyerését megelőzte a többek között Magyarországon, Olaszországban, Ausztriában, Hollandiában és Svédországban tapasztalt, a szélsőjobboldali pártok irányába történő jelentős elmozdulás.
Franciaországban a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (korábbi nevén Nemzeti Front) nagy visszhangot kiváltó győzelmét nem lehet pusztán azzal elintézni, hogy a párt a proteszt szavazatokat gyűjtötte be. A párt már számos helyi önkormányzatot irányít, és az EP-választáson elért sikere arra késztette Emmanuel Macron elnököt, hogy előrehozott választásokat írjon ki. Ez egy kockázatos lépésnek nevezhető, mivel akár parlamenti többséghez juttathatja Le Pen pártját.
Bizonyos értelemben nem történt semmi új. Azt már eddig is tudtuk, hogy a demokráciákat szerte a világban egyre komolyabb nyomás alá kerültek, és az autoriter pártok egyre nagyobb kihívást jelentenek számukra. A felmérések azt mutatják, hogy a lakosság egyre nagyobb része veszíti el a demokratikus intézményekbe vetett bizalmát. Mindazonáltal a szélsőjobboldal térnyerése a fiatalabb szavazók körében különösen aggasztó. Most már senki sem tagadhatja, hogy ez a mostani EP-választás egyfajta vészcsengő volt. De ha nem vagyunk tisztában a fenti folyamatok kiváltó okaival, akkor a demokrácia intézményi összeomlással és a szélsőséges erőkkel szembeni védelmére tett erőfeszítések valószínűleg nem lesznek sikeresek.
A demokrácia válságának egyszerű magyarázata szerte a fejlett világban, hogy a rendszer teljesítménye elmaradt az ígérttől.
Az Egyesült Államokban a reál (inflációval kiigazított) jövedelmek szintje az elosztás alsó és középső szintjén alig nőtt 1980 óta, és a megválasztott politikusok nem sokat tettek a helyzet javítására. Hasonlóképpen Európa nagy részén a gazdasági növekedés – különösen 2008 óta – erőtlen. Még ha a fiatalok munkanélkülisége az utóbbi időben csökkent is, ez a kérdés Franciaországban és számos más európai országban már régóta jelentős gazdasági problémát jelent.
A liberális demokrácia nyugati modelljének munkahelyeket, stabilitást és magas színvonalú közjavakat kellett volna biztosítania. Míg a második világháborút követően a nyugati demokráciák többnyire sikeresek voltak, 1980 óta szinte minden tekintetben alulteljesítettek. A bal- és jobboldali politikusok továbbra is a szakértők által kidolgozott és magasan képzett technokraták által irányított politikát hangoztatták. Ezek azonban nem csak a közös jólétet nem tudták biztosítani, hanem megteremtették a 2008-as pénzügyi válság feltételeit is, amely a siker minden maradék látszatát is elvette. A választók többsége arra a következtetésre jutott, hogy a politikusok jobban törődnek a bankárokkal, mint a munkavállalókkal.
A Nicolás Ajzenmannal, Cevat Giray Aksoyjal, Martin Fiszbeinnel és Carlos Molinával közösen írt tanulmányban bemutatjuk, hogy a választók jellemzően akkor támogatják a demokratikus intézményeket, amikor közvetlen tapasztalataik vannak a gazdasági növekedést, a korrupciómentes kormányzást, a társadalmi és gazdasági stabilitást, a közszolgáltatásokat és az alacsony egyenlőtlenséget biztosító demokráciáról. Ezért nem meglepő, hogy ha ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor az a demokrácia támogatottságának csökkenését okozza.
Ráadásul még akkor is, amikor a demokratikus vezetők olyan intézkedésekre összpontosítottak, amelyek a lakosság nagy részének jobb életkörülményeit segítették elő, ezen eredményeket nem tudták hatékonyan kommunikálni a közvélemény felé. Például a nyugdíjreformra nyilvánvalóan szükség van ahhoz, hogy Franciaország fenntarthatóbb növekedési pályára állhasson, de Macronnak nem sikerült biztosítania a közvélemény támogatottságát az általa javasolt megoldáshoz.
A demokratikus vezetők egyre inkább nincsenek megfelelően képben a lakosság mélyebb aggodalmaival kapcsolatban. A francia esetben ez részben Macron gőgös vezetői stílusában is tükröződik. De ez tükröződik az intézményekbe vetett bizalom szélesebb körű csökkenésében, valamint a közösségi média és más kommunikációs technológiák – jobb- és baloldali – polarizálódó álláspontok népszerűsítésében, illetve a lakosság nagy részének úgynevezett ideológiai visszhangkamrákba (echo chambers) történő szorításában játszott szerepében.
A politikai döntéshozók és a fősodorhoz tartozó politikusok nem hallották meg eléggé a nagymértékű bevándorlással járó gazdasági és kulturális turbulenciákkal kapcsolatos hangokat. Európában a lakosság jelentős része az elmúlt évtizedben aggodalmát fejezte ki a Közel-Keletről érkező tömeges bevándorlással kapcsolatban, de a centrista politikusok (különösen a balközép vezetők) csak lassan kezdtek el foglalkozni a kérdéssel. Ez nagy lehetőséget teremtett az olyan szélsőséges bevándorlásellenes pártok számára, mint a Svéd Demokraták és a holland Szabadságpárt, amelyek azóta a kormányzó erők hivatalos vagy informális koalíciós partnerei lettek.
A fejlett világban a közös jólétet hátráltató kihívások a mesterséges intelligencia és az automatizálás korában még nagyobb problémát jelentenek majd – és mindez egy olyan időszakban, amikor a klímaváltozás, a járványok, a tömeges bevándorlás és a regionális és globális békét fenyegető különféle veszélyek egyre nagyobb aggodalomra adnak okot.
Még mindig azonban a demokrácia tekinthető a legjobban felkészült rendszernek ezeknek a kérdéseknek a kezelésére. A történelmi és a jelenlegi tapasztalatok egyértelművé teszik, hogy a nem demokratikus rezsimek kevésbé reagálnak a lakosság igényeire, és kevésbé hatékonyak a hátrányos helyzetű polgárok megsegítésében.
Bármit is ígérjen a kínai modell, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a nem demokratikus rendszerek hosszú távon csökkentik a növekedést.
Ennek ellenére a demokratikus intézményeknek és politikai vezetőknek újból el kell kötelezniük magukat a tisztességes gazdaság kiépítése mellett. Ez azt jelenti, hogy a multinacionális vállalatokkal, bankokkal és globális konszernekkel szemben a dolgozókat és az átlag polgárokat kell előnyben részesíteniük, és a megfelelő technokráciába vetett bizalmat kell erősíteniük. Nem lesznek megfelelők az átlag emberek szempontjaival szemben érdektelen tisztviselők, akik a globális vállalatok érdekében vetik ki a szakpolitikai intézkedéseket. A klímaváltozás, a munkanélküliség, az egyenlőtlenség, a mesterséges intelligencia, valamint a globalizáció okozta problémák kezeléséhez a demokráciáknak ötvözniük kell a szakértelmet a közvélemény támogatásával.
Ez nem lesz könnyű, mert sok választó bizalmatlan lett a centrista pártokkal szemben.
Bár a kemény baloldal – amelyet Franciaországban Jean-Luc Mélenchon képvisel – a dolgozó emberek iránti elkötelezettségét, valamint a banki és globális üzleti érdekektől való függetlenségét tekintve hitelesebb, mint a mainstream politikusok, nem világos, hogy a baloldali populista intézkedések valóban egy olyan gazdaságot hoznának-e létre, mint amilyet a választópolgárok akarnak.
Ez a helyzet a centrista pártok számára egy meghatározott utat jelöl ki. Kezdhetik egy olyan kiáltvánnyal, amely elutasítja a globális üzleti szférához és a szabályozatlan globalizációhoz való vak hűséget, és világos, megvalósítható tervet kínál a gazdasági növekedés alacsonyabb mértékű egyenlőtlenséggel való összeegyeztetésére. Emellett nagyobb egyensúlyt kellene teremteniük a nyitottság és a migráció ésszerű korlátozásának lehetővé tétele között.
Ha a francia parlamenti választások második fordulójában elegendő választópolgár támogatja a demokráciapárti erőket a Nemzeti Tömörüléssel szemben, Macron hazardírozása beválhat. De még ha ez így is lesz, az eddigi politika nem folytatódhat. Ahhoz, hogy a demokrácia visszanyerje a közvélemény támogatását és bizalmát, nagyobb mértékben kell a munkavállalók érdekeit szem előtt tartania, és jobban elő kell mozdítania az egyenlőtlenség elleni küzdelem kérdését.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Daron Acemoglu
Az MIT (Massachusetts Institute of Technology) közgazdászprofesszora. Kutatásai többek között a politikai gazdaságtan, a gazdasági fejlődés és növekedés, a technológiai fejlődés, a jövedelmi egyenlőtlenség kérdéseire vonatkoznak.
Címlapkép forrása: Getty Images
